Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/119638
|
2007-12-09
Sorsunk
Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.
Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.
Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.
Ady Endre
Meghalni...
Meghalni milyen szomorú lehet,
Mikor mienk még mind a kikelet.
Mikor a rózsák legszebb kora van:
Meghalni, elmenni magányosan!
Meghalni milyen szomorú lehet,
Mikor a köd már küldi a telet,
Mikor az őszirózsa oda van:
Meghalni, elmenni magányosan!
Mindegy! Ha nap ég, ha köd borong,
Szomorúak voltunk vagy boldogok,
Későn, korán, - keserű bárhogyan:
Meghalni, elmenni magányosan!
Juhász Gyula
1883. április 4. — 1937. április 6.
Depresszió
Valami furcsa zenét hallok,
talán éneket?
Vonz a lágy dallam,
lassan közelebb megyek.
A dalból könny szökik,
az ütembe sírás vegyül,
léptem már remeg,
lábam elgyengül.
Sírhantot látok,
s mellette virágot.
Ének szól hát ott...
most már mellette állok.
Egyre hangosabb a siratóének,
a sírba belenézek.
Marja szívemet jeges rémület,
a fejfán olvasom saját nevemet!
Emberek! Ez nem lehet! – kiáltanám,
de csak tehetetlenül mozog a szám.
Riadt szemem mikor körbetekint,
segítséget kér, de senki sem segít.
Utolsó erőmmel sír felé nyújtom kezem,
ott, hol már senki sem segíthet nekem.
Megfogom saját jéghideg kezem,
s próbálom lehelni belé életem.
Hegyi Gabriella
|
