Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/90131
|
2005. április 30.
A háború gyermeke
A fiú bevetődött a védelmet nyújtó homokzsákok fedezékébe és összehúzta magát. Légzése zihált volt, hisz az utolsó ötszáz métert futva tette meg. Az utca házfalait korom borította helyenként hatalmas lyukakkal tarkítva, ezáltal senki sem tudta volna felfedezni benne az egykoron gyönyörű, történelmi múltú fővárost. Háború volt, ez kétségtelen. A távolban felhangzó géppuskák ropogása pedig azt jelezte, hogy ez még mindig tart.
A fiú pár másodperc erejéig visszatartotta a lélegzetét és fülelni kezdett. Egy repülőgép zúgott el a háztetőkből megmaradt gerendák felett a magasban. A fiú követte a szemével míg el nem tűnt, majd a hóna alá kapta a barna vászonzacskót, melyet egészen eddig a markában szorongatott és újra futásnak eredt. Következő biztonságos menedéknek egy sikátor tűnt, ahová a fiú gyorsan be is húzódott. Óvatosan kilesett a sarkon, ahonnan már megpillantotta végcélját, a házuk ajtaját és látta, hogy öt évvel fiatalabb öccse ebben a pillanatban ugyanezt teszi. Körülbelül száz méter lehetett még a hőn áhított célig, ezért megpróbálta még az utolsó erejét is összeszedni, hisz otthon már biztosan aggódnak érte. Vigyázva szétpillantott a szélrózsa minden irányába, és mikor megfelelőnek látta az időt előrohant.
Nyolcvan méter.
Ötven méter.
Negyven méter. Mosolygott.
Harminc méter. Mindjárt meglesz.
Húsz méter. Egy katona lépett ki mögötte egy keresztutcából.
Tizenöt méter. A katona célba tartott.
Tíz méter. Négy lövés dörrent egy másodperc alatt.
Az első lövés a földbe csapódott pont a fiú mögött.
A második a sarkát találta el, melyből a kisfiú fel se tudott ocsúdni, becsapódott a harmadik, mely a csípőjét érte, és melytől megpördült.
A negyedik, egyben az utolsó golyó a mellkasát érte, mely a bordáján áthatolva magával ragadott egy apró darabot a picinyke szívéből.
A kisfiú a földre zuhant, de végső erejével még behajította a zsákocskát a mellette lévő romos épület ablakán, amelyből a földet érés után kiesett egy kenyérdarab, mely tartalmát alkotta. A kisfiú felnézett az égre és a szüleire gondolt, azokra a szenvedésekre, melyeket már átéltek, és amiket még át fognak élni. Elképzelte az ajtóban leselkedő testvérét, aki némán zokog, hogy nem tehet semmit.
A kisfiú arcán egy utolsó könnycsepp gördült le és behunyta a szemeit.
Számára véget ért a háború...
z@ki
|
