Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/129107
|
EMO (folytatás)
Leszögezném, hogy ez egy egyetemi kiadványban leírt cikk, de jogok is vannak a világon, így nem írom le, melyik újságról van szó, bár a szegedi egyetemi hallgatókon kívül nem sokan ismerhetik. Mindegy. Tehát újabb "EMO-s" cikk, íme:
EMO-e vagy?
(A cikk olvasása nem ajánlott azon érzékeny fiataloknak, akikről szól, mert nyomokban a lelkivilágukra ártalmas verbális, és nonverbális formulákat tartalmazhat.)
Stílusok jönnek, mennek. Persze az áramlás kétirányú, ugyanazzal a gyorsasággal el is múlnak. Bizonyos generációk felkapnak egyet, és viszik, s közben azt hiszik, hogy most alkottak valami eredetit, egyéniségek lettek. De közben észre sem veszik, hogy egy olyan tömeg kellős közepén állnak , amelyben mindenki teljesen egyforma.
Manapság épp az EMO vált ilyen uralkodó divatirányzattá. Most éppen erről állítják, hogy volt, van, lesz. A célkorosztály a 14-17 évesek között keresendő, de idősebbeket elvétve (vagy nem is annyira elvétve) az egyetemen is találni. Ha találkozunk eggyel, fontos, hogy felismerjük, ezt szeretném segíteni a lentebb közreadott leírással. A teendők listája - találkozás esetén - szabadon választható, bármely harcművészet repertoárjából.
Ismertetőjegyei
Annak ellenére, hogy az utcán lépten-nyomon beéjük botlunk (ez valószínűleg csak az átlagember érzékeinek csalódása lehet), hivatalosan otthonülő, bezártságot kedvelő típus. Tartása panellakásban ajánlott, ahol a lehető legkevesebb a fény, és a mozgásra felhasználható tér. Rács nem akadály. Nincsenek társai (legalábbis ezt állítja, és igyekszik saját magával is elhitetni). Ha az utcára merészkedik, azt répanadrágban, és csíkos felsőben teszi. Kizárólag lehajtott fejjel képes mozgási energiát létrehozni. Ez több tekintetben is praktikus, először is senki nem fog szólni neki, hogy kikötődött a cipőfűzője, mivel ő fogja elsőként észrevenni. De komoly előnye még ennek a testtartásnaka korai gerincfájdalmakhoz jutás, ami mint tudjuk minden homo sapiensnek rendkívül fontos. De ez okozza azt a lehetetlen helyzetet, hogy a populáció hím és nőnemű tagjai megkülönböztethetetlenné válnak. Ezen a ponton kívánnám megjegyezni, hogy ez normál esetben - egy fényképről - sem túl könnyű feladat, pedig a fényképen az EMO 95%ban felfelé, a kamerába néz. A feladatot a hajviseletük teszi igazán nehézzé: mindkét nem képviselői igen hosszan a szem elé lógó tincseket részesítik előnyben, a normális, hétköznapi viselettel szemben. Apró, de nem túl szilárd támpontunk a kérdés megoldásához, hogy a lányok haja általában két vagy több színűre van festve. A festésnél az egyetlen szempont, hogy a kettő vagy több hajszín közül egyik sem lehet azonos a saját hajszínükkel. Legkedveltebb árnyalatok a fekete, és a hidrogénszőke. (Nem ritka, hogy ezzel a festési eljárással a zebrához hasonlatos lényt hoznak létre. Rendkívül dekoratív.) Ám még a hajszín sem jelenthet biztonságot, hiszen már a hímneműeknél sem ritka a hajszerkezet efféle módosítása.
Az EMOk korosztálya elsősorban középiskolásokat rejt magában, így a nagy műgonddal kifejlesztett "ideológiájuk" az iskolai etikettet sem hagyja figyelmen kívül. A tanórákon rendszerint az ablakon túl, és nem az osztályterembenzajló események iránt mutatnak érdeklődést, ám ez sem komoly, pusztán azon igyekezet vizualizálható következménye, hogy gondolkodni próbálnak. Saját bevallásuk szerint az élet dolgairól. Lapzártánkig eredményre nem jutottak. Bizonyos közösségi portálokon annak a meggyőződésüknek adnak rendszeresen hangot, hogy a kés pengéjének megfelelő erővel a csuklóhoz való szorítása megoldást jelent a kérdésekre, de engedtessék meg eme cikk írójának, hogy e következtetést ne tekintse a komoly és hosszas filozófiai eszmefuttatás eredményének.
Bár öltözködésben és viselkedésben a visszahúzódó ártatlan diák szerepében tetszelegnek, annál komolyabb eredményeket értek el a testfestés terén, különösen a fiúknak. A körömfestés soha nem látott reneszánszát éli, és a szemkörnyékének harsány színekben pompázása sem csak a kevésbé igényes nők sajátja, immár az EMOk is követelik az ehhez való jogot. De ki vagyok én, hogy ezt megatagajdam tőlük?
A tendencia minden egyéb téren lezajlik: a férfiak is szeretnének lehetőséget arra, hogy érzékenyek legyenek, hogy kimutathassák félelmeiket, hogy ők is védelmezésre szorulnak. Meglátásuk szerint a férfiaknak is joga van sírni, vagy akár pánikba esni, ha a barátnőjét megtámadják az utcán. Ő az, aki kikéri magának, hogy nem az ő feladata megvédeni a lányt. De nem azért, mert a nő egyenrangú a férfivel, és tanulja meg megvédeni magát, hanem mert ő is ugyanolyan gyenge, mint a nő, így nem is lehet képes semmilyen olyan feladat ellátására, ami ellen férfiak százmillióinak semmi kifogása nem volt az utóbbi 2000 évben. Álláspontom szerint nincs azzal semmi gond, ha lehetőséget szeretnének arra, hogy olyan érzékenyek legyenek, mint a lányok. A lehetőségük meg van. De egyikőjük se panaszkodjon, hogy ha él ezzel, akkor szánalmas nyámnyilának fogják tartani.
Az EMO utolsó ismertetőjegye az, hogy milyen zene hallgatása közben érzi jól magát. Bár tekintetbe véve az alapvetően rendkívül depresszív beállítottságú EMO-t, helyesebbnek látom azt mondani, hogy milyen zene hallgatása közben érzi magát kevésbé rosszul. Maga a stílus nem újdonság, már a 80-as évek közepén Amerikában is létezett egy zenei irányzat, amely a hardcore-ból szelídült, s érzelmes szövegvilága miatt nevezték EMO zenének. Ám ez csak nagyon mélyen elásott gyökere annak a zenének, ami ma EMO-nak nevezünk, magához a viselkedési, öltözködési stílushoz pedig vajmi kevés köze van. A szakirodalom szerint az EMO zene melankolikus dallamvilágra épülő érzelmes szövegvilágát időnként arktikulátlan hörgés szakítja félbe. Hogy ezt ki mennyire tekinti zenének, az a saját problémája.
Tapasztalataim EMOK-kal
Mindenképpen tudni szerettem volna, amikor ezt a cikket el kezdtem írni, hogy miért lesz valakiből EMO. Az ilyesfajta kérdéseket célszerű az érintetteknél kezdeni, így hát megkérdeztem néhányukat. A lehető legkülönfélébb válaszokat kaptam, s nem ritkán a rokonaimat sem átallták megemlíteni (ami jegyezzük meg, nem volt egy emberbaráti gesztus), de volt néhány reakció, amit akár válaszként is értelmezhetünk. Egy 14 (!) éves fiú például azt panaszolta, hogy őt már nagyon sokszor kikosarazták, és egyébként is az új suli miatt jól jött az image-váltás. És megint ott tartunk, hogy döntse el a kedves olvasó, hogy ez mennyire ok arra, hogy valaki megjátssza a megmagyarázhatatlan világfájdalmat, ami Byron óta még csak nem is újdonság.
-bnm-
|
