Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Csizmadia Zsuzsanna naplója


Hajnipupu [66431 AL], gazdája Csizmadia Zsuzsanna
2008-02-13

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/66431
2008-02-13

A mai napom inkább rossznak mondható, mint jónak. Nem is tudom, olyan nyomott hangulatom van. Na meg amit Zsuzsika mondott kicsit lehervasztott:( Mondta, hogy Ktika hazajön majd Valentin napkor a barátját meglepni:) Inkább nem megy be az óráira az egyetemen. Olyan jó lenne, ha egyszer az én pasim is meglepne ilyesmivel. A múltkor is szegényke annyira törekedni akart, hogy valami jót tegyen, de sajna nem jött össze, és kicsit ő is meg én is csalódott lettem. Meg akart lepni, hogy vett nekem egy cuki fehér macit, de abból a maciból volt már nekem kettő otthon. Annyira sajnáltam. Ráadásul szegény macika, hát ugye nem tehet róla, de számomra kissé csunyácskának bizonyult:( Nem tudom, néha úgy vágynék valami olyan dologra, ami igazán meg tud lepni, mondani se kell, csak úgy jön és tetszik is:) csak a pasik ritkán tudják eltalálni a csajok pillanatnyi gondolatait, vágyait. Pedig néha olyan jól esne:( A mai napom:
Történelem: vettük tovább az anyagot
Biológia: kiveséztük a férfi nemi szervet és az ondót meg a merevedést a-tól z-ig. Számomra kicsit megmosolyogtató óra volt:)
Német: a házimra, amit mellesleg szünetben írtam 4-est adott a tanár, ez az első 4-esem ebben a félévben:( a kis köcsög:(
Angol: szokás szerint le lett hordva a társaság, kemény 1 feladatot csináltunk meg egész órán
Társadalomismeret: töriztünk, és a haláltáborokról beszélt a tanár, talán azóta vagyok ilyen letört, nem érinti pozitívan az embert az ilyen dolog:(
Testnevelés: bámultuk az érettségizők talajgyakorlatát:(
Olyan jól esne, ha engem is meglepne valamelyik nap a szerelmem, hogy eljön az iskola elé, és ott várna, anélkül hogy tudnám:( de végülis nem is tudom, hogy örülnék e, mert ez felé is egy vallomás, mert szinte biztos vagyok benne, hogy olvassa majd ezeket a sorokat. De azt hiszem, hogy örülnék, mert mégiscsak a párom, és ma vagyunk 1 évesek és 1 hónaposak. Néha már igazán azt is várom, hogy mikor áll már elém egy gyűrűvel és kérdezi meg, hogy hozzámegyek-e?! Én persze rögtön rávágnám az igent, mert 18 évesen is érzem magam olyan érettnek, hogy úgy érzem vele el tudnék képzelni kb. 80-90 évet még együtt:)



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat