Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/38847
|
2010-10-02
Aludj szépen, kis Balázs!
Péntek este van, még csak alig 10 óra és én még is olyan hülyén toporgok az előszobában, néha erőtlenül mosolygok- a cipődet húzod,nincs időd meghallgatni.A kabátodat gombolod, félkézzel telefonon beszélsz,és már nincs harmadik kezed engem is megsimogatni.De nem baj,lehajolok és egy apró sárdarabot emelek fel- talán valamelyik cipőből hullott ki-morzsolgatom.DE TUDOM NEKED MÁR NINCS IDŐD MEGHALLGATNI!
Csak egy kérdésem lett volna még hozzád aznap este, de már kivitorláztál az ajtón, oly gyorsan,hogy alig bírtam követni az eseményeket. Csak egy gyors puszit dobtál arcomra. Égetett a k*rva életbe! Minden eseménytelenül történt.
Lassított felvételbe kozmál oda az étel, és a rádió is már 4 órája ugyanazt a legalja mulatós zenét sugározza.Hajnali egy, kettő, három...Nem fogok többé aludni soha soha soha.A tévén is megjelenik a szivárvány színű csíkozás.Nem tudok mire gondolni, csak a tévé fülettépő sivítása cseng a fejemben. Azzal nyugtatom magam: "Az adás alszik, és alszik a televízió!Aludj el szépen kis Balázs!"-de csak nem megy.Forgolódom az ágyamban, és ezer kis Balázs csörömpöl, és csapok csöpögnek. Felállok és a képzeletben előttem álló kis Balázst jó hangosan elküldöm a **csába.
Visszafekszem, végre kellemesen lezsibbadok.Beugrik az első álom kép: egy orchidea cserépben.Növöget szépen ,szirmai kivirulnak...nő a levele is.- végre, már majdnem benne vagyok ebben az unalmas zagyvaságban.Még az álmaim is érdektelenek.-Élvezem ahogy ez az iszonyú nagy sárga virág,rámtelepszik.
Ekkor Balázs eltüsszenti magát a sarokban, de nem baj: orchidea.
Csöndes zokogás a sarokból.-Nőnek a szirmai igen, és nagyon szép szirmai lesznek.
Nem bírom tovább, megszégyenítve érzem magam. Képzeletbeli szülői tekintélyem aláásták! Ennek a képzeletbeli Balázsnak igazán kijár a fenekelés.Először is, hogy nem tudott elaludni.Sőt nem is, az volt az első, hogy egyáltalán idekerült!
Azután a csörömpölés,meg, hogy még nyitogassa is a csapokat! Borzalom!Az ebadta kölyke!
A tüsszentés, szipogás nem volt már igazi vétek,de felébresztett. Elszakadt a cérna.Odamentem, ott állt kredenc mellett.Rámnézett nagy álmos-barna szemeivel.
Csépelni kezdtem.Ott ütöttem,ahol csak értem. Visítozását minden szomszéd hallotta.
Ítéletemmel, melyet hajnali ötkor tűztem ki hogy "Meg kell büntetni, azt a kib*szott kölyköt" fél hatra végeztem. Annyira gyönge, erőtlen és fáradt és nyugodt és és és...és még dühös is voltam egyszerre, hogy hosszú álomnélküli alvásba zuhantam.Utolsó pillantásommal láttam Balázst erőtlenül a földön remegni.
Reggel csak én keltem, Balázs utolsó életteli emlékfoszlánya lebegett a szemem előtt.Ezer kérdés dörömbölt a fejemben, lüktetett a halántékom.
Tényleg annyira rossz gyerek volt?-Kopogás.
Hogy van Balázs?- Kopogás.
Megöltem?-Kopogás.
Hogy...-Kopogás.
tehettem...-Kopogás.
ilyet!-Kopogás.
Nem tudod kinyitni azt kibaszott ajtót, Luca? Már legalább tizenöt perce itt állok és kurva hideg van-ordítás.
A feledés könnyeit hintettem Balázs kicsiny sírjára, majd indultam ajtót nyitni.
Puszit adtál arcomra;lágyat.Ugyan égetett, a k*rva életbe,de ezzel megválaszoltad tegnapesti és ma hajnali hányódtatásom okát. A kérdést; tegnap este csak azt akartam kérdezni tőled: Jössz e még holnap?(A k*rva életbe?)
|
