Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/150799
|
Főnixem Szavai
Kiválasztottaknak és turistáknak
Valami más, valami kép, ez új világ
S lüktetés előbbre van mint a szenvedés
Többet mondat az gyors fennkölt törtetés
Látott út, képemben egy szó elszáll
Tépett mélyből, süvítő széllé vál
Ezen tétel min az időtlen lényeg kiáll
Örvendezve meríti két kezét a sárba
S csak így léphet, az égbe kiáltva
Szökkenő magaslat, legszebb csúcsára
Megmerített keze, újra mélybe húzza
Vágy is követi, ez szép új világ sodra
Lélekben mindig ott van az égi honba
Szemében boldogság szikrája ragyog
Dermedt lelke e télen be nem fagyott
Míg vágtató útján el nem hagyott
Kövesd te égi vándor, lépj vele szóba
Ne higgy mit szava mond, kér tőled az óra
De mit szíved súg azt váltsd feltétlen valóra
Methos (Főnixem szavai)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Némacsend a halálom,
S csak egy pillantásodat kívánom
És ha kell, én ezt kivárom
Nézni rád oly nehéz, ha rám se pillantasz
Szólni néked, s eltelik az egész esztendő
Vágyni s vigyázni, hogy mivé lesz a soha
Ha megró a hajnal, kérdezik, nyaggatnak majd noha
Mivé lett az esztendő, kié lett lelkednek virága?
Hová lett a remény, s az ki mind ezt kívánta?
S mitől lett szíved ennyire fagyos, és kemény,
Zord és borús, süket és hallgatag
Vágyva sokra , vakká tett az élet
Nem kong már a harang, nem kiált az ítélet
Békés élet, szívem könnyű, ez a legszebb erény
A magasból angyalszóra felcsendül a remény
Tünde ének! Gyöngyvirágok nyíllanak ki ottan
Az én lelkem a szépségtőm majd, hogy lángra lobban
Átélni az égő kint ,s megélni a fényes mennyet
Nem kell, hogy megértsél csak érez velem egyet
Ha a lelked tova húzz rám ne gondolj haraggal
Álmodba is csak szeretettel vigyél magaddal
Kérlek hát szólj hozzám, mond:
Hogy sokat ne is reméljek, de egyszer még így is elérlek
Methos (Főnixem Szavai II)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Minek a remény?
Minek ezer szó, ha nekem csak egy jó?
Minek ezer nő, ha én csak egyre vágyok?
Minek e fagyos szellő, hisz lelkem úgyis fagyott?
Minek a boldogság? Engem már régen el is hagyott.
Miért nem kérdesz soha, hogy miért érzek így?
Miért kínzol noha én csak egyre vágyom?
Az is jobb talán ha te engem utálsz!
De én testedet napról napra csak kívánom!
Miért kínzol?, S miért fáj?
Miért érzek, miért muszáj?
Miért esne rosszul ha csókoddal oltanám a szomjam?
Vagy az, mit érzek nyíltan kimondjam?
Miért fáj ha hallgatsz, s mellettem mész tova?
Miért érzem úgy, hogy lelkem sodort oda?
Mi bűn az mit elkövettem ellened?
Miért nem szólsz hozzám, vágysz rám merészen?
Methos (Főnixem Szavai III.)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Esti napfény, nyári hóvihar
Hogy adhatok neked vágyat,
Ha az kezedből kifolyik?
Miért adsz nekem álmot,
Ha én attól csak szenvedek?
Mond meg hát kit szeretsz?
Hadd áldjam a nevét
Vagy ha kell ,majd
Eladók neki három tevét.
Mond hát meg ,mond meg kérlek
Mert úgy érzem a szerelembe bele halok
S ha még egyszer sem, most szerelmet vallok
Minek ily kínzó szerelmes dalok?
Mond meg miért, miért nem szereted lelkemet
S még azt is, hogy érzed ki ügyködik ellened?
Mond meg, hogy miért csak télen hullik a hó?
Miért csak nappal süt rám a fényes vakító?
Bárhogy nézek, bárhogy kiáltok,
Neked mindig csak egyet kívánok:
Hogy legyél boldog azzal kit legjobban szeretsz,
Ha nem is én vagyok, én úgyis boldog leszek.
Ezerszer ölel az ki mindennél jobban szeret!
Methos (Főnixem Szavai IV.)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Kimondatlan szavak
Iszonyú kín, de megvan az éltető erénye.
Kit leginkább szeretek nem nézhetek a szemébe,
Mert az érzésem lelkemben csak fájdalom.
S bár vágyam hű és nem hal meg soha.
Rám csak egy szó jellemző OSTOBA!
Én hősszerető vak, marha, kerge, vadbarom,
Ha tehetném, hogy ne fájjon eltörném a karom.
Bennem van még mindig érzem, s egyre jobban kívánom,
De reád lesve vagy melletted menve nem könnyítek az igámon.
Hogy feledjek, hogy utáljak, hogy haljon meg a remény?
Égek én a szerelemnek legmagasabb testi hevén!
Ha nem szerettél, nem kívántál régen vagy annál is előbb,
Most se szeres, ne is nézz rám, ne szólj hozzám soha!
Csak akkor ha úgy érzed, hogy benned is van egy szikra
De ha nincs meg, akkor is lépjél elébem
S mond ezt el nekem végleg és keményen
Hogy ezzel öld meg az összes reményem
Ha viszont szeretsz én leszek az ezüstszárnyú angyalod
S oda viszlek, ahol a mennyek hangját halhatod
Meglesz neked az mit minden halandó leginkább kívánhat
Hogy az éden gyümölcsével a szeretet kínálgat
Kérlek hát szólj hozzám!
Ha csak egy végső mondatért is teszed.
Kedvemet azzal te el nem veszed,
Lelkem is csak a hallgatásodtól lesz veszett
Methos (Főnixem szavai V.)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Fájó alkonyatok
Érdekes út amin járok, tudom is már, hogy mitől vágyok
Isten veled fájó vágyak, esti kikelet, rémes álmok
Rémes vágy mi engem kiűz, gyarló testem majd szét szakad
Főnixként repülök, hát mindig tova, s csak egy helyre hát oda
Feledni téged oly nehéz, ha csak rólad álmodom
Rád nem lesni oly nehéz, ha csak rólad álmodom
Nem beszélni veled oly nehéz, ha csak rólad álmodom
S nem vágyni rád oly nehéz, ha csak rólad álmodom
Szét szakit a kín, de így mégis kevesebb a fájdalom
De már azt sem tudom, hogy ébren vagyok-e vagy álmodom
S mindig felszakad a sebem ahányszor mellettem mész tova
Hogy feledjek, hogy utáljak, hogy haljon meg a remény?
Methos (Főnixem Szavai VI.)
|
