Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/221664
|
első:)
unatkoztam szóval alkottam egy 5. (6.:]) tevét :) hát ennyi.
(El sem hiszem, majdnem egy éve írtam ide utoljára.. Sokat gondolkodtam az elmúlt pár napban, hogy írjak-e ismét vagy ne. Azon is, hogy mit. Valami zenét mindig találok közben, pedig már mutattam, és a "vége olyan.. nem jó" elvileg.
http://www.youtube.com/watch?v=etQ5Jzv45Qw
i tried to walk Together
but the night wAs growiNg dark..
thought you were beside me
but I reached and you were gone..
Ha az ember olyan valakivel beszél, akit még sosem látott és fordítva, és csak neten kommunikálnak, akkor rengeteg dologra figyelnie kell. Az embernek ilyenkor meg kell tanulnia "pontokból" olvasni, a "smileyk mögé látni".. És pont ezért nehéz. Mert azt mutat,amit akar. Például csinálhatnám azt, hogy nem reagálok semmit. Nem írom le, hogy miközben meghallgattam,sírtam vagy hogy egész szerda este ez járt a fejemben. Hogy miért írtad úgy, hogy "csak" egy szám, és 'mi'.. Hogy mit értesz "mi" alatt. Nincs mi. Már a múltkor írtam, hogy ez így nem megy. Neked nincs időd, nekem nincs se időm, se netem. Régen rengeteget beszéltünk, "együtt" tévéztünk, f1eztünk, hajnalig ültünk a gép előtt, videókat és képeket mutogattunk. De valami megváltozott, és mindegy, hogy mi, mert most már az élet is teljesen más, és ami volt, az már nem lehet. Nem érünk rá, és ha meg is maradt a régen kialakult "kötelék", már maximum abból élünk. A múltból, nem a jelenből. De ez így milyen? Sok ember van, akikre néha ráírok, akik néha rám írnak. De.. Szóval ami régen volt, jó volt, de ami most van, "ahhoz képest".. nem tudom.. kevés? Ezt most nem tudom érthetően leírni..
Felnőtt vagy, azt csinálsz, amit akarsz. Te is jól tudod, mi a helyes és mi nem. Jól tudod, mit mondanék én vagy akárki más. Hogy mit ne csinálj. De én már nem mondom. Nem hiszem, hogy akármiről is meg tudnálak győzni. Talán itt térek vissza az előzőre, amit nem tudtam leírni.. Nem ott vagyok, ahol régen voltam, és ha másnál ez már nem is érdekel, Nálad igen. Jobban fáj, minthogy el tudjam viselni minden egyes alkalommal, mikor beszélünk. De neked most ott vannak mások, és végre boldog lehetsz, új dolgokat csinálhatsz. Kevesebbet vagy a gép előtt, és emberekkel vagy, akik szeretnek. Látod őket, beszélsz velük, látod a reakcióikat, a mosolyukat vagy ha épp szomorúak. És ez jó érzés,nem? Én már fölösleges valami vagyok a gép másik oldalán. Nem akarom ezt érezni, nem akarok erre gondolni, nem akarom, hogy emlékeztess rá.Ne írj rám, ha épp eszedbe jutok. Érted, hogy szar érzés? Mindennél jobban szeretném, hogy írj, közben meg mégsem akarom. Mi mindig csak veszekszünk. Vannak barátaid, és ez tök jó. És boldoggá tesznek, még ha vannak is hullámvölgyek, amiket igazából te csinálsz magadnak. A te jövőd velük van.. Nem egy géppel, egy telefonnal. Régen ez még működött, te is otthon voltál, én is.
"Egyszerűen nincs bennem düh, harag, agresszió, semmi negatív érzés, csak ő és az őszinte, feltétlen szeretetem iránta. " Látod? Annyira jó dolgot tesz veled, hogy hihetetlen. De én már nem, "mi" már nem.Vizsgaidőszakom van. Tanultam, izgultam, és ez lefoglalt. Amikor szombaton ott voltak a rokonok, és aztán hazamentek, kiüresedett a lakás. Egy könyvvel az ölemben ültem. Néztem a plafont, és elkezdtem bőgni. Arra gondoltam, hogy talán büszke lenne rám a papám. Hogy ő már nem érhette meg, hogy a fia ötven éves, pedig biztosan örült volna annak, hogy összehoztam a családot - mintha felnőtt volnék. Mennyire más ember lehetnék, ha ő még itt lenne velem. Iszonyatosan nehezen viselem az emberek elvesztését, és nem "csak" a halál miatt. Az pedig lassanként megöl, ha valakinek nem leszek már fontos. Aztán időnként feltűnik, hogy felhasítsa a sebet, amit ápolatgathatok újra. Nem tudom normálisan leírni, amit érzek. Régen teljesen értelmetlennek tartottam az olyan számokat, amikben a téma a "szeretlek is,meg nem is", meg hogy szeretlek, de engedj el, és hasonlók voltak. Mert hogy ha valakit szeretsz, akkor miért hagynád ott? Meg hogy lehet valakit egyszerre szeretni,meg nem. Meg hogy "se veled, se nélküled", ez milyen kamu. De most, talán az ilyen közhelyek a legérthetőbbek. Főleg az utóbbi. De választhatom a "nélküled-et", mert sosem voltam veled. Mert bármikor olvashatom a naplód, és tudom, mi van veled. Ott leszel te, és itt leszek én. Gondolni fogok rád, aggódni fogok érted, örülni fogok, ha boldog vagy, de nem leszek az életed része. Egyszerűen már nem lehetek. Neked is jobb lenne. És sokszor már erről teljesen meggyőzöm magam, látom, hogy mennyire fel tudnak dobni:) És akkor a legrosszabbkor írsz nekem, vagy küldesz egy smt. Nem mondasz semmit, csak küldesz egy smst. És nem tudom, mit vársz tőle. Mit vársz tőlem. Azt sem tudom, én mit várok. Azt várnám, hogy szeress, de közben azt akarom, hogy utálj. Hogy ne foglalkozz velem, hogy azokra figyelj csak, akik boldoggá tesznek. Nem érted, hogy én csak egy gép vagyok, és ez fáj? Egy gép vagyok, aki azt mutat, amit akar. Leír száz ikszdét, és nevet:DD - közben pedig fent bőg egyedül. És te is csak egy gép vagy, aki azt mutat, amit akar. És így hiába várjuk a másiktól, hogy megértsen minket, hogy kimondja, amit igazán érzünk, azt tegye, amit várnánk, ha pont az ellenkezőjét mondjuk? Ez olyan, mint amikor régen valamiért beszóltál, vagy írtam a balatonról smst, hogy most nem fogok tudni válaszolni, mert lemegyek apával úszni, te meg válaszoltál, hogy ne írjak többet, ne csörgesselek, hagyjalak békén, ne szeresselek, szóval mindent, amitől a padlóra kerültem lelkileg. Utána pedig fel voltál háborodva ismét, hogy miért nem írtam, miért nem csörgettelek,miért nem békülök én ki veled, mikor te vesztél velem össze..:) Szeretném, ha szeretnél, de azt mondom, hagyj békén és engedj el. De mindegy, hogy mit érzek igazán, mert nem fogom kérni, hogy írj:) Én nem tudom, mennyire vagyok fontos neked, és naplóba írt szavakból sem fogok megtudni. Azt tudom, amit érzek, mindegy, mi az igazság, ha nem azt érzem, akkor nem sokat ér. Régen éreztem, hogy szeretsz, és mindig az smseidet olvasgattam, még évek múltán is, de ma már nem akarom. Ez olyan, mint amikor egy 80éves néni nézegeti a régi fényképét, hogy de szép volt, és azt hiszi, még mindig az. Pedig minden változik, és nem lehet örökre a múltban élni. Ha valakid meghal, akkor viheted magaddal az emlékeidet örökre, de ha a másik él, akkor nem normális több éves irományokat olvasgatni, mintha az egyszer leírt szó örök érvényű lenne. Most már nem érzem, és hiába akarnám a szívem mélyén mégis meglátni különböző megnyilvánulásaidban, mint akár egy smsben, hogy fontos lennék, így nem lehet élni! Nekem egyszerűbb, ha azt mutatod, hogy nem szeretsz. Akkor egyre kevésbé fogok arra vágyni, hogy érezzem. Ne írj havonta valamit, amitől megint "reménykedni" kezdek.. kérlek..:/ )*
* once upon a time.
|
