|
Enma Ai naplója
Higambana Shoujo [152505 AL], gazdája Enma Ai
Szép történet...
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/152505
|
Szép történet...
Névtelen barát
Sírva rohanok egyenesen a tüskés bokrokkal és fákkal benőtt régi temetőbe.A gallyak megannyi éles fogai tépdesik ruháim s vágják meg sorra fehér bőrömet.A világos ingem foltokban kezd pirossá vállni a csikarásokból előbújó vércseppektől.
Megállok.
Épp ott ahol mindíg az éneklő lány hangját hallom.
A ketté tört sírkő többszáz éves is lehet.Leülök s arcom a két tenyerembe hajtom.A könnyek kiszöknek újjaim közt és a száraz falevelekre hullanak amik halkan zizzennek meg a sötétben.
A szívem gyors kalapálása csendesülni kezd és a nyugalom öleli körbe.
Jó ideje ülök ott.Már nem sírok.A föld életre kel körülöttem.Minden apró rezdülés egyre erősebbé válik.Arcomon a könnyek megszáradtak és a por ami rá tapadt,most apró csíkocskákat rajzolt helyére.A hold csodállatosan ragyogja be a máskor oly rémísztő sötétséget.A szellő lágyan ringatja a fák élettelen vékony ágait.Árnyékok szaladgálnak a kövek között mint ha csak táncot lejtenének.
A távolban baglyok visítása hallik amint az erdőt fűrkészik körös-körül.
Egy-egy fatörzs apró koppanásokkal jelzi,hogy nem hiába jöttem ma sem erre a helyre.
Halványan pislákoló fénytöredékek villannak elém.
Erősödnek.
Nem mozdulok hisz akkor elriasztanám Őket.
Nincs annál gyönyörűbb látvány e világon mikor apró tündérek táncolják körbe egymást egy picurka tisztáson.
Előjöttek.
Óvatosan bújnak elő az öreg fák sötét odvaiból és körülnézve,egymásnak intve röppennek elő színes pillangó szárnyaikkal.
Egy egész kis csapat gyűlik össze és a testükből sugárzó fény megvilágítja az előttem lévő kövek közötti harmatos füvet.
Lágy dallam kezd hangosabbá válni ami ki tudja honnan jő.
A tündérek egymás kezét megfogva alkotnak egy kissebb köröcskét és indulnak meg egyirányba.Halk dobocska rikmikus hangjára lépkednek ami gyorsabb ütemekben végződik majd megint lelassul.
Több perc is beletellik mikorra már sugárzin belőllük a vöröses kékes fény ami azt jelzi,hogy a tetőfokára értek az ünnepi ceremóniájuknak.
Ekkor már javában pörögnek egymás körül és ki-ki a párjával más és más táncba kezdi átadni magát.Aprócska ruhájuk úgy lengedezik mint ha csak valami varázslat uralná őket.
A levegő izzik körülöttük és a zöld fű is úgy hajladozik ahogyan Ők táncolnak.Páran rám tekintenek és picur mosollyal jelzi,hogy nem félnek és tudnak a jelenlétemről.Visszamosolygok és fejemmel picit biccentek jelezve a megtiszteltetést.
A boldogság járja át apró testük minden porcikáját ami rám is kihat.
Pereg a dob hangja és a bársonyos muzsika ami a levegőből árad.Egyre gyorsulnak a lépéseik és mind ösztönösen hagyja magát sodorni az ünnep kavargó tenyérnyi ünnepével.
Ekkor egy magasan induló nyújtott női hang kezd rá szomorú énekére amit már oly sokszor hallottam.
Megfordulok és a hang irányába meresztem szemeim.
Semmi.
Vissza fordúlva már nyoma sincs az apró népnek és a kellemes muzsikájuknak.Mintha csak álmodtam volna az egészet.
Az ének megint megrezdül a vísszhangal és én ismét mögém fordulok.
Itt van a lány.
Mint egy ködfátyol úgy ringadozik a kő mellett.Teste majdhogynem átlátszó.Sötét haja a derekáig csavarodik lassú fűrtökben.
Kezét nyújtja felém és énekel egy nagyon szomorú dalt.
Mindíg azt énekli.Mint ha csak egy gyermekdalocska lenne amit az anyukája énekelgetett neki elalvás előtt.
Ismét könnycsepp gördül ki szemeimből s mossa végig arcom,utánna az államról a fűbe hull.
Karom kinyújtom a lány felé és érzem hideg újjait a tenyeremben.
Teste halványodni kezd..
Nem akarom,hogy elmenjen de mindíg elmegy.Valaki szólítja és Ő nem mond nemet.
Sötét szomorú szemei maradnak meg emlékeimben mindaddig amíg újra meg nem jelen és bele nem kezd szívetmarkoló bús dalába...
A halott lány újra és újra eljő hozzám énekelni..
|
Problémás tartalom jelzése
|
