Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/152505
|
Könnyek...újból
Könnyek...Számszeritn kettő...Egyet lenyaltam az arcomról,a másikat letöröltem...Keserű íze volt,hisz fájdalomból született...Utálok megbántott lenni,utálok szeretni,utálom már az életet magát is...Holott engem meg szeretnek...Nem értem miért van ez...Sötét van,csak a monitor világít...Kinn ködös az éjszaka,nem látom a csillagokat,de nem baj. Illik a hangulatomhoz tökéletesen...Tudom,hogy jópár embernek fájna,ha meghalnék,de...valahogy sajnos már nem tud érdekelni...És ennek nem örülök! Miért van ez?! Megszerettem a ködöt,holott a csillagokat jobban szeretem...De akkor sem érzem magam jól xS
"Rosszkor kopogtatsz az ajtómon, jelenleg nem engedek be senkit sem, távol akarok tartani magamtól most mindent, megsebeztek és úgy érzem, ha most beengedlek én sebeznélek meg téged. S ezt nem akarom, ugye megérted?!"
"Ha megfoghatnék egy szivárványt,megtenném.Csak neked,hogy a szépségét megoszthassam veled.Azokon a napokon,mikor egyedül érzed madag,építenék egy hegyet,ami csak a tiéd lenne.Egy hely a kikapcsolódásra,egy hely,egyedül lenni.Ha a gondjaidat a kezemben tarthatnám,a tengerbe dobnám őket.
De ezeket nem vagyok képes megtenni.Nem tudok hegyet építeni vagy megfogni egy szivárványt.De engedd,hogy az legyek,amit a legjobban tudok:
Egy barát,aki mindig itt van....."
“Ők azt mondják: Őrületbe estél Őmiatta. Én azt mondom: Az életet csak a bolondok ismerik!”
“Egyszerre minden oly természetes,
Megbénító, ujjongó félelem.
Csak áll, a fénnyel átszőtt ködbe les.
Vár. Megmozdul. Nem, nincs ott semmi sem.
Szégyenkezik. Elindul hirtelen.
A szél megint hűlő szívébe fúj.
Fellélegzik: nem, nincs ott senki sem.
És fájni kezd, gyógyíthatatlanul.”
Ha erre jársz
és sírni látsz,
ne mondj semmit,
hisz nem tudod mi bánt.
Ha földön fekszem
s Te rám találsz,
ne mondj semmit,
nem tudud mi fáj.
Ha szárnyszegetten
melletted zuhanok alá,
ne mondj semmit,
csak menj tovább.
Ha szívedbe nézel
és megtalálsz,
ne mondj semmit,
várj reám.
"Érzem: a mámor csendes éjjelében
Háborgó lelkem már pihenni kezd
És lassan, lassan, csaknem észrevétlen
Reám borul a virradatlan est.
Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent,
Ami még nemrég lelkemig hatott;
Mi lett belőlem? Emberek közt járó
El nem siratott, bús élőhalott."
"Légy az, aki vagy, és
ami a szíveden, legyen a szádon, mert azok, akik kifogásolják ezt nem
számítanak, akik pedig számítanak, azok nem fogják kifogásolni."
Õri István
A Tündérkert virágai (részlet)
Holdfény
Amikor a hold a legfényesebben világít és a hegyek felõl tiszta szellõ száll alá a völgybe, gyere el a legsûrûbb erdõ szélére; ott várok rád. Pontosan érkezzél, mert idõm ki van szabva. Ha elkésel, visszamegyek oda, ahonnan jöttem és csak ezer év és egy nap múlva találkozhatunk újra.
Valaha ember voltam én is, akirõl álmodoztál: erõvel, szerelemmel, vad akarattal, kitartással, soha fel nem adva az álmaidat. Fényes takarót szõttél rólam, illatosat, könnyût, színeset, puhát. S az álom-takaró csak nõtt és nõtt, s egyszercsak elért engem is és beborított fényével, melegével, végtelenségével. Nem tudtam védekezni az álmaid ellen, így én is álommá lettem, s te akkor elvesztettél engem. Szemed mohón itta hullámzó fényemet, de kezed a levegõt markolta, amikor felém nyújtottad. Akkor már messze jártam, messze a földtõl, az emberektõl, tõled. Álomország lett a hazám, sok más mindenkivel együtt, akiket az emberek végtelen vágyai repítettek ide. Itt béke van, állandóság, várakozás és néha visszatérés az emberek közé, röpke percekre: hátha eljön az, aki ide ûzött, és visszavisz magához. Hátha ismét ember lehetek... Minden álom-lakó megpróbálja. Én is. Ezer év és egy naponta kinyílik a Kapu, s mi - huss! - szerteszállunk, dobogó szívvel, soha nem szûnõ reménnyel. Én hozzád, mások: akikhez tartoztak.
Nekem könnyû a várakozás, neked lehetetlen, mert életed véges. Ezért pontos légy. Ha a fák árnyéka rám vetül, fényem kialszik s te senkit nem találsz ott.
Könnyen megismersz, mert már ismertél korábban is. Könnyen rám találsz, mert fény vagyok, messze világítok, túl a fákon, túl a mezõn, túl a lelkeken. Ruhám is fény, vidáman lebegõ, hívogató, kedves.
Pontos légy, mert várok rád. S ha eljössz, érintsd meg feléd nyújtott kezem és én újra ember leszek. Élõbb az élõnél, de nem enyészek el, forróbb a tûznél, de nem égetlek meg, puhább a bársonynál, szebb az álmaidnál.
Ha eljössz, megfogjuk egymás kezét és soha többet nem engedjük el.
Gyere...
Várlak...
Nagyon...
Szeretek élni.
Néha persze rajtam is eluralkodik
a vad, kétségbeesett,
elviselhetetlennek
tűnő szomorúság,
de ha már túl vagyok rajta, tudom,
hogy pusztán létezni, életben lenni
nagyszerű dolog.
/Agatha Christie/
Ha lehetne mégjobban szeretni,
Én még jobban szeretnélek,
Ha lehetne még többet tenni,
Én még többet tennék érted.
Ha lehetne virággá válni,
Illatommal elbódítanám a lelkedet.
Ha lehetne álomszárnyon szállni,
Én mindig ott lennék veled.
Ha lehetne kérni a sorstól,
Én a legjobbat kérném neked.
Ha szerelmem védelem volna,
Sosem árthatnának neked.
Ha lehetne még többet adni,
Én mindenem odaadnám neked,
Ha lehetne örökké élni,
Én örökké élni,
Én örökké élnék veled.
(Tóth Ágota)
"Jobban szereted a kutyád, mint az embert?
Ez nem bűn, még nem!
Kutyám a viharban sem hagyott el,
S az ember, kis szélben - igen. "
Ördög is voltam és gyönyörű angyal, ahogy jól esett éppen.Földre rogytam, szálltam az égen.Voltam hű és hűtlen.
Hol gazdag voltam, hol nagyon szegény.Bátor, bár néha féltem, de senki ne mondja rám: nem az álmaimnak éltem!”
¦Számíthatsz rám, ha közel vagy, vagy távol, számíthatsz rám ha gyenge vagy, vagy bátor,
számíthatsz rám ha el vagy veszve mert barátod vagyok mindörökre...¦
Barátaival bárki könnyebben viseli el a legnagyobb szerencsétlenséget, mint egyedül a legnagyobb jólétet.
|
