Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/69297
|
szept.11.
Szorosan öleltem magamhoz, a könnyeim a vállára csorogtak..
Tudtam, hogy Ő a legnagyobb kincsem a világon, és olyan soká találtam rá. Egy ilyen fiút csak egyszer sodor az ember útjába az élet. Én felismertem, az első pillanatban tudtam, hogy Ő az. Tudtam, de bátortalan voltam, hogy megtegyem az első lépéseket, amelyekre végül éveket kellett várni. Talán ezért is rettegtem annyira attól, hogy elveszítem..
Hogy történik valami, és vége szakad az álomnak. Ő volt az, aki miatt könnyedén elviseltem a hétköznapok nyomorúságait, amelyekbe nélküle biztosan beleroppanok.
Olyan volt nekem, mint a levegő.
És most itt ültem, a hideg padlón, körülöttem a csempék közötti mélyedésekben lassan folydogált a vér. Éreztem a verőerem heves lüktetését a nyakamon. A mellkasom égett, a fájdalom, mintha lyukat vájt volna a szívem felé.
Simogattam a gyönyörű haját, a hűs, nyirkos bőre miatt kezdett rázni a hideg.
Tartottam a súlyos, élettelen testét, kétségbeesetten húztam magamhoz, de a karjaim már kezdtek remegni a fáradtságtól.
Vége volt. Vége volt egy hosszú, fájdalmas harcnak. Meghalt és vele együtt meghaltam én is.
Nem volt kérdés, hogy nélküle már nincs értelme.
Ha egyszer megtapasztalod az érzést, rájössz, hogy milyen sivár és értelmetlen is volt minden azelőtt.
Ugyanolyan, hacsak nem rosszabb lenne azután is. Mi értelme is lenne pislákolni, ha tudod, milyen hatalmas lánggal égni. Olyan erővel izzani, hogy bármit megperzselsz magad körül, hogy akármit legyőzöl, hogy nincs olyan ami az utadba áll, hogy nem félsz az égvilágon semmitől. Rendelkezni ezzel a láthatatlan erővel, ami egy csoda, amit egy Csodától kapsz, és amit csakis Ő vehet el.
Az én csodám elment, és abban a pillanatban mentem vele én is. Most itt vagyunk együtt, ő meghalt, én haldoklom.
Érzem, már csak pár perc, és ha van túlvilág, odaát újra találkozunk, ha nincs, egyszerűen csak véget ér a szenvedésem, és megtudom mi az amit ő is érzett.
Milyen az az utolsó perc az elmúlás előtt, milyen a szemed előtt lepörgő életed. Milyen az legutolsó levegővétel, az utolsó szívdobbanás előtt. A lezáródó szemhéjak, a halvány mosoly az ajkakon. A mosoly, amelyben benne van minden bölcsesség, amit az emberek egy életen át kutatnak.
A tudás, amit csak egy eltávozó ember ismerhet meg. Az a titokzatos gesztus, amelyről senki nem tudja mit is jelent.
Elmegyünk, magunk után hagyva az ürességet és tudatlanságot.
|
