Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/69297
|
2012-01-10
,,Amikor úgy néz rád valaki, mintha te lennél az utolsó csoda a földön, na az a szerelem.''
És én úgy néztem rá..
Megijedek a hangoktól, a fényektől, az árnyaktól. De akkor, ott, Vele semmitől sem féltem.
Ez volt egész életem leggyönyörűbb és legszomorúbb éjjele.
Az utolsó. Tudtam, hogy Ő csak egy álom, talán egy mese, nem létezik, elviszi a szél, és soha többé nem térhet vissza.
Ott feküdtünk egymás karjaiban, a sötétben, a Hold fénye bevilágított az ablakon. A kis tóparti viskó ablakán, mindentől távol.
Kellemes, varázslatos nyári éjszaka volt.
Együtt voltunk csak mi ketten, mintha az idő csakis miattunk lassult volna le egy kicsit, a csillagok nekünk fénylettek, a természet nekünk tündöklött.
Annyira nem számított a valóság, csak Ő számított, csak őt láttam. A gyönyörű testét, a dús haját, a kezét, ahogy végigsimított.
Olyan mámor volt, amit semmi mással nem élhetsz át, még csak hasonlítani sem tudod semmihez.
Mintha az agy átkapcsolna egy teljesen más üzemmódba, érzed ahogy hömpölyögnek a hormonok, teljesen elkábulsz a szerelemtől, a szenvedélytől. Attól a másik embertől, akinek az arca, az illata, az érintése hegyeket mozgat meg benned, és teljesen átváltoztat.
Nem érzed az addigi terheid, létezésed súlya elveszik a semmibe, csak az érzelmek vannak, amelyek szétduzzasztják a tested belülről. és érzed, bármire képes vagy, és olyan jó élni..
Ezerrel pörögsz, és adni akarsz, és kapni, és nem érzel fáradtságot, és azt kívánod,bár soha ne lenne vége.
Ott feküdtünk némán, halhatatlanul, a bőrünk összeért, a lelkünk egybeforrt, és legbelül fájt, nagyon fájt...
|
