Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/69297
|
koncert
Egy maroknyi ember állt meg a színpad előtt.
Nyüzsgő tömeg, a közönyös, eltompult emberek észre se
vették miféle csoda folyik épp az orruk előtt,
a fülük hallatára. Én sem ismertem ez előtt ezt az
énekesnőt, csak tudtam, hogy Ő szereti.
Kíváncsiságból mentem oda, meg akartam érteni.
Végül leragadtam ott, hallgattam és ámultam, annak ellenére,
hogy nem szeretem a jazzt. Tényleg nagyon tehetséges
és gyönyörű hangja van a lánynak.
Arra gondoltam, talán Ő is itt van valahol. Nem lehetetlen.
Aztán újra a koncertbe merültem, lassan ringatóztam a zenére,
tartottam az üres poharamat.
Egyszercsak valaki mellém állt, a vállamhoz ért valami.
Egy lépést arrébb mentem, nem volt nagy tumultus a színpadű
előtt, majd a szemem sarkából oldalra pillantottam.
Nem hittem a szememnek, a szívem kihagyott egy dobbanást.
Ő volt az, nézett engem, az a bizonyos, régi, imádnivaló
mosoly volt az arcán. Nem tudom hogy ismert fel hátulról
a sötétben. Csak nézett és mosolygott, azt mondta: "Szia."
Megfogta a kezem, összekulcsolódtak az ujjaink. Meleg volt
a bőre, szinte összeforrt a tenyerünk, úgy éreztem minden
egyes kis sejtem érzem őt, és tökéletes volt, minden passzolt,
még soha nem éreztem ilyesmit. Még csak mondania sem
kellett semmit. Az izgatottságtól pár percre megfagytam, aztán
ez elmúlt, és csak azt éreztem, mennyire szeretem, igazán,
teljesen, mindenemmel és hogy ez nem lehet valóság, túl
szép ahhoz, hogy ne csak álom legyen, egy csodálatos álom.
A koncert ment tovább, sötét volt, az éjjeli fények világítottak,
zajos emberek vettek körbe, de ezekből a hangokból szinte
már semmit nem vettem észre.
Ott áltunk ketten, mi, a világ közepén, szorosan összefonódott
kézzel és azt kívántam, soha ne legyen ennek vége.
|
