Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/69297
|
Álom.
,, Nem számít többé már a súly,
a közel vagy a távol.
Szép fészket raktál itt belül
Álomtéglákból. ˝
Szokásos hétfő reggel- álmosan, egyhangúan szálltam be a liftbe. Nyomorultnak, fásultnak éreztem magam, mint ahogy egy ideje már mindig.
A földszinten megálltunk, nyílt az ajtó. Belépett Ő.
Illetve Ő is. Sokan voltunk, kevés helyen.
Felismert. Felém nézett, sejtelmesen mosolygott.. és nézett.
Én csak álltam ott, a falhoz szorulva, ijedten, úgy éreztem földbe gyökerezik a lábam.
A haja rövidebb lett, mióta legutóbb láttam, kötött sál, kabát, hátizsák volt rajta.
Pár másodperc után nem bírtam magamon a tekintetét, lesütöttem a szemem. A lift csak ment felfelé..
És akkor olyat csináltam, amire nem számítottam magamtól. Nem tudom, mi késztetett rá, de meg kellett tennem, megfogtam a kezét. Óvatosan, finoman, hozzáértem az ujjaihoz, a kezéhez. Végigfutott rajtam a hideg, a szívem még hevesebben kezdett kalapálni.
Nem fordult meg, csak megszorította a kezemet.
Most először érintettem meg, ez valóság, ez most igazi - mennyit álmodtam már erről.
Álltam ott rémülten, és nem tudtam mi lesz most.
A legfelső szintre értünk, az emberek kiözönlöttek. Ő fogta a kezem és húzott maga után. Én pedig mentem, remegett a lábam az izgalomtól, olyan gyorsan történt ez az egész.
Bementünk a folyosó végi férfi wc-be, felrántotta az utolsó ajtót, behúzott, és elfordította a zárat. Végre szembe fordult velem, ott állt, pár centire, fogta a kezem, a másik kezével pedig hozzáért az arcomhoz. Megsimogatta az arcomat, a hajamat. Néztem a kitágult pupilláját, éreztem az illatát, forgott velem a világ. Csend volt, egy szót sem szóltunk, csak az egyre gyorsabb lélegzetvételeket lehetett hallani.
Hozzám hajolt, átölelt, szorosan, erősen. Éreztem a nyakamon a leheletét, az arcomhoz ért a haja. Itt volt Velem, megöleltem,a karjaimban volt az álmaim, a vágyaim tárgya, szinte nem is hittem el, azt hittem ez csak egy vízió, hogy ilyen nem létezik, nem lehet.
De egyre valósabbnak tűnt, mintha örökké tartott volna úgy álltunk ott, a szemembe egyszer csak könnyek szöktek, annyira boldog, fájón boldog voltam akkor. Rám nézett, és láttam, hogy az Ő szeme is könnyes. Ez a fiú ugyanazt érezheti, mint én, ugyanannyira. A két tenyerem közé vettem az arcát, lecsukta a szemét. Csak csodáltam, milyen gyönyörű, mennyire tökéletes. Imádtam a szemét, az orrát, a nyakán lévő sebet.
Közelebb húzott és megcsókolt. Hosszan, szenvedéllyel.
Azt hittem ott rögtön elájulok. Nem hittem el, hogy ez megtörténik velem. Mivel érdemeltem ezt ki?
Ledobta a táskáját, a kabátját.. húztuk lefelé egymásról a ruhákat, közben egy pillanatra sem engedtük el a másikat.
Halkan, elfojtott hangon lihegtem a fülébe: nagyon szeretlek.
Még jobban magához szorított, és azt mondta: Soha ne engedj el.
|
