Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Neyah naplója


TeVedelő [4164 AL], gazdája Neyah
2009-02-02

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/4164
2009-02-02

Szakdoga 5ös, védés 5ös:D

Szóóóóval, megint itt vagyok. Most épp várakozó állásponton. Még mindig nem igazán fogtam fel, hogy vége. Node kezdem az elejéről.

Az utolsó három napban beledöglöttem a tanulásba, de olyan szinten, hogy 29-én este, már nem fogtam fel, hogy mit olvasok. Persze ebben lehet, hogy az is közrejátszott, hogy napokig aludni sem tudtam, csak max. 4 órát. Vizsga előtti nap még annyit se.
Nem indult túl szerencsésen a nap, de nem voltam túlzottan ideges, csak kicsit féltem, a lényeg, hogy odafele jó volt a hangulat.

Harmadiknak voltam kiírva. Úgy kezdték, hogy köszöntöttek minket, és elmondták, hogy ez milyen jó hangulatú vizsga lesz, és ha majd visszaemlékszünk egy vizsgára, akkor ez a fantasztikus államvizsga jut majd eszünkbe. Aztán az első 4 kivételével mindenki kiment.
Pont az előttem lévő csaj húzta a 22es tételt, amit én szerettem volna, szóval vettem egy nagy levegőt, és jól belenyúltam a közepébe.

9es tétel. "A család fogalma, szociológiai és pszichológiai jellemzői, rendszerszemléletű modellje. A család főbb támogató funkciói. Családi életciklusok és krízishelyzetek." Hát jó, nem olyan rossz ez, mondom, legalább nem gazdasági tétel. Leültem, és elkezdtem kidolgozni, természetesen a szónikus csavarhúzómmal:)

Én lettem leghamarabb kész, és már a rendetlenkedés határán voltam, mikor mondták, hogy akkor menjek én elsőnek, a bírálóm úgysincs jelen. Még sosem mentem elsőnek semmiből, de valahogy nem tetszett az ötlet.
A védéssel kezdtem. Elkezdtem megválaszolni az opponenstől előre megkapott kérdéseket, mire közölte az egyik csaj, hogy mondjam már el, miről is szól a dolgozat. Fogalmuk sem volt, nem olvasták. Szóval elkezdtem beszélni, nem kérdeztek, csak néztek bambán. Tíz perc után egyszerűen megálltam, mert nem szóltak, és még tudtam volna egy órán keresztül is mondani. Aztán a pasas megkérdezte, hogy fogadtak az iskolákban. Erre nem készültem ugyan fel, de azért kivágtam magam.

Aztán jött a tétel. A rendszerszemléletű modelltől féltem egyedül! Elkezdtem a család fogalmáról, és a házasságról beszélni. A pasi rámnéz "és igaza van a törvénynek, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata?". Mondtam, hogy aktuális a kérdés, mert az alkotmánybíróság... "Perszepersze, de ÖN mit gondol? Jól döntöttek?" Hát leizzadtam. Éreztem, hogy ez nem jó, de nem is gondoltam rá, hogy hazudjak. Mondtam, hogy én nem találok semmi rosszat, az egyneműek házasságában, és szerintem szükség van ilyen törvénymódosítsra. Erre ajánlott valami könyvet azzal, hogy úgysem fogom elolvasni, de érdemes, mert pont arról szól, hogy a hagyományos családmodell miatt tartanak ott a japánok ahol. És hogy követni kéne a példájukat. Mondtam, hogy szerintem ebben a nagy hagyománytiszteletnek is szerepe van, erre nem tudott mit mondani. Lehet, hogy tartanom kellett volna a számat... a pasas arcából ítélve mindenképpen.

Soha azelőtt nem dadogtam!!! De most igen.:S

A rendszerszemléletű modellt megúsztam két mondattal. Aztán a családi krízisek. Egyszercsak mondja a csaj, "látjuk, hogy nagyon szereti a családterápiát" (mivan???? ez viccnek is rossz!), "de mik a természetes életciklusok?". Elmondtam, mire feltette ugyanezt a kérdést. Mondom, szerintem azt mondtam. Mondja a pasas "gondoljon a marketingre" (kösz a segítséget!). Mondtam, nem tudom, mire gondol. Hát a jóistennek sem segítettek volna. Iszonyú passzívak voltak, pedig kb. egy kulcsszó elég lett volna. Erre közölték, "jó, köszönjük". De mondom, még itt vannak a rendkívüli krízisek, "nem köszönjük, ennyi elég". És kiküldtek. Bammm!

Vagy 5 órán keresztül vártunk aztán az eredményre. Megkérdeztem másokat, szerintük is undokok voltak. Ennyit a jó hangulatról. Aztán felolvasták. Védés 5ös, tétel 3mas, összesített átlag 4,4, diploma négyes.

Pár héttel ezelőttig nem is tudtam, hogy esélyem lett volna az 5ös diplomára, csak aztán ahogy utánaszámoltunk, elkezdtem reménykedni. És ha nem szívóznak, meg is lett volna. Olyan kevésen múlt! 1 tizeden! És nem hármasra tudtam ezt a rohadt tételt. Máshol erre ötöst adtak volna, de négyest tuti!

Talán a melegkérdésen csúsztam el? Nagyon úgy nézett ki. Azt hittem, egy szociálpedagógusnak nem szabad előítéletesnek lenni, de a francba is, ez egy katolikus fősuli! Hogy fér ez össze?

Elhatároztam, boldog leszek. Két hónapja még kergettem volna a farkam a hír hallatán, hogy megvan a diplomám és négyes!! Úgyhogy most ezt teszem. És ünnepelek. Megszívtam, ennyi, ez már az érettségin is így volt, de leszarom.
Negyedszázados lettem, Andris is lediplomázott és betöltötte a 27et, és amikor visszaértem az államvizsgáról, Comsie levele várt (pussz!:). Szóval jó hét volt! De tényleg! A családomon kívül sokan gratuláltak, és érdeklődtek. Várom a diplomaosztót. Február 20án lesz. Még kitalálom kie lesz a két jegy:D

Véget ért öt év szenvedés!!! Másoddiploma?:D

"Mission is over, mission is done,
I'll miss you children of the sun.
Now it's time to go and say
Goodbye, goodbye milky way!"
/Enigma - Goodbye Milky Way/



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat