Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje: http://teveclub.hu/naplo/49475
|
2004. december 20.
Sziasztok:) Miközben írom azt a hervadt munkatervet, egy kicsit elmerengtem az elmúlt század (évezred) végén, amikor 1999-ben, az akkori csoporttársaimmal túráztam a Zemplénben. Úgy emlékszem, éppen Boldogköváralja felé tartottunk több tíz kiló cuccal, haraptuk a friss és álmosító hegyilevegöt és mivel az egyik lány hozott gitárt, az ö kísérete mellett énekeltük a következö Bojtorján dalt, amelyet most ideírok nektek:)
CSAVARGÓDAL
Még nem tudom, hogy hol alszom ma éjjel, A holnap még olyan szörnyen messze van, Az országút a lábam alatt és fölöttem az ég, Ez a két dolog, amit tudok biztosan.
Nem számít az, hogy hol ér a holnap reggel, A városok jó ismerőseim, És mindig van egy jóbarátom és néhány szerelmem, És egy-két dal gitárom húrjain.
A nagy folyók mind elérik a tengert, Az álmaim velük futnak tovább, Úgy szeretném, ha gyors lehetnék én is, mint a szél, És az otthonom lehetne a nagyvilág.
Egy napon majd megérkeznék Hozzád, Ha hét határ húzódna is közöttünk, Úgy fogadnál, mintha én lennék, akit sok-sok éve vársz, Milyen kár, hogy nem erre születtünk.
És nem tudom, hogy hol alszom ma éjjel, A holnap még olyan szörnyen messze van, Az országút a lábam alatt és fölöttem az ég, Ez a két dolog, amit tudok biztosan.
Söt ideírok egy másik dalt. Ez ugyan nem a Zemplénnel kapcsolatban jutott eszembe, de ha lesz egy kisfiam, majd eléneklem Neki:)
VIGYÁZZ MAGADRA, FIAM! (szintén Bojtorján)
Tizennégy múltam éppen, vasárnap volt, azt hiszem Apám bort töltött és sodort egy cigarettát nekem Leült mellém s azt mondta; Te most elmész, ki tudja Mikor látunk majd újra, vigyázz magadra fiam!
Vigyázz jól mert a város hideg, büszke és irigy Eddig gond nélkül éltél, de már nem lesz mindig így Ott a kollégiumban minden egész másképp van Én csak azt kívánom, bármi lesz is ember légy, fiam!
Mikor eljött a nap, szintén egy vasárnap délután Anyám könnyek közt adta rám az ünneplő ruhám Csirkét csomagolt az útra, apám bort töltött újra Búcsúzóul azt mondta vigyázz magadra, fiam!
Vigyázz jól mert a város hideg, büszke és irigy Eddig gond nélkül éltél, de már nem lesz mindig így Egész más ott az élet, egyedül hagynak téged Én csak azt kívánom, bármi lesz is ember légy, fiam!
Vigyázz jól mert a város hideg, büszke és irigy Eddig gond nélkül éltél, de már nem lesz mindig így Sokszor bántanak téged, hogy honnan jöttél, ne szégyelld ¦: Én csak azt kívánom, bármi lesz is ember légy fiam :¦
Ugye szép?:) Na most megyek, mert el vagyok úszva mindennel:((
|