Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje: http://teveclub.hu/naplo/49475
|
2005. április 17.
Sziasztok:)
Eddig rettenetes ez a nap:( Azzal a tudattal kezdődött, hogy nem tölthetem együtt a napot azzal a csodálatos lánnyal, akit nagyon-nagyon szeretek. De ebben a helyzetben nekem kell megértőnek lennem és mivel az vagyok, semmi baj nem lehet:) Köszönöm Neki, hogy -minden hibám és a számos nagyon rossz tulajdonságom ellenére- Ő is szeret és kitart mellettem. Köszönöm azt, hogy mellettem volt eddigi életem talán legnehezebb időszakában. A hitem egyedül Istenben, a bizalmam pedig egy-két fontos emberben nem rendült meg ezalatt. A többiek elhagytak, vagy elvesztettem őket... Benne mindig bízhattam, akkor is, ha úgy éreztem, hogy a világon mindenki azt akarja és úgy cselekszik, hogy ne legyek képes végigmenni a számomra rendelt úton. Pedig ennek érdekében eddig is mindent megtettem, és ezután is mindent meg fogok tenni. Mert egy fogadalom, amit 12 éves koromban tettem, kötelez és semmi nem tántoríthat el attól, amit akkor megfogadtam. Mindig türelmes voltam, amióta élek, alázatra és tiszteletre neveltek, talán annak az Igeszakasznak a szellemében, amely ma Pécsett az Istentiszteleten elhangzott. Nem ismertetném, csak a gondolat fővonalát. "Most menj. Hited megtartott téged" Én is hiszek abban, hogy hamarosan minden rendeződik és nem történik semmi rossz azokkal, akik a szívembe égtek. Az Istentiszteletről visszafelé jövet kaptam két szívszaggató hírt, két számomra nagyon fontos embertől:(( Teljesen letaglóztak a fejlemények... A mi generációnk egészen egyszerűen el van átkozva... Talán az utódoknak majd jobb lesz... Talán... Nagyon szeretném, ha tudnék segíteni, de csak reménykedni lehet, mást nem tehetek:((((
Az Istentisztelet után kezdtem olyan hangulatba kerülni, amelyben az említett nehéz életszakaszban voltam. Ezt egy Dream Theater klasszikussal lehetne a legjobban kifejezni a "Falling Into Infinity" c. albumukról.
Hollow years Lyrics by John Petrucci
"He’s just a kind of man You hear about Who leaves his family for An easy out
They never saw the signs He never said a word He couldn’t take another day.
Carry me to the shoreline Bury me in the sand Walk me across the water And maybe vou’ll understand.
Once the stone You’ re crawling under Is lifted off your shoulders Once the cloud that’s raining Over your head dissappears The noise that you’ll hear Is the crashing down of Hollow Years.
She’s not the kind of girl You hear about She’ll never want another She’ll never be without She’ll give you all the signs She’ll tell you everything Then turn around and walk away.
Carry me to the shoreline Bury me in the sand Walk me across the water And maybe you’ll understand.
Once the stone You’ re crawling under Is lifted off your shoulders Once the cloud that’s raining Over your head dissappears The noise that you’ll hear Is the crashing down of Hollow Years.
Carry me to the shoreline Bury me in the sand Walk me across the water And maybe you’ll understand. Once the stone You’ re crawling under Is lifted off your shoulders Once the cloud that’s raining Over your head dissappears The noise that you’ll hear Is the crashing down of Hollow Years."
Arról már nem is beszélek, hogy négy korsó sört buktam el, mert ezek a botlábúak megint kikaptak (egyikükkel egy csapatban játszottam 8 éve) Sosem gondoltam, hogy leírom, de talán jó, hogy így alakult minden, ahogy és nem folytattam a focit... Ők már zsoldosok és nem a játék öröméért játszanak, hanem hihetetlenül sok pénzért alibiznek:((( Rettenetes:( A vonatot is majdnem lekéstem, de mivel rövidtávon elég gyors vagyok, sikerült elérnem:) Sétálva 15 perc rohanva 4 és fél perc is lehet... Egy hajszálon múlt:) Hát ennyi.
Ui: Holnap lesz egy nehéz menet egy csomó bürokratával, de majd kiosztom ezt a sok féltehetségű aktatologatót.
Ui2: Remélem, a hét közepéig kapok egy nagyon jó hírt és akkor 1 év alatt egyenesbe áll minden, folytathatom a tanulmányaimat és talán új értelmet kap minden, amiért eddig küzdeni kellett:)
|