Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/49475
|
2004. október 25.
Mindenkinek szép jó estét Isten áldásával!
Engedjétek meg, hogy mindenkivel megosszak két Reményik verset az alábbiakban. Kevesen ismerik öket, pedig a leggyönyörübb és egyben legmegrázóbb versei ezek. Egy kedves asszony gondolatát kölcsönvéve "nem könnyü ma Kereszténynek lenni", kiegészítve nem könnyü Magyarnak sem, ha arra gondolunk mi történik az elszakított és máig bitorolt Nemzetrészekben a testvéreinkkel. Jogtalanságra soha nem épülhet jogszerq állapot! NEM NEM SOHA! Hadd idézzem egy pedagógus gondolatát, akivel a Regnum Marianum keresztnél tartott megemlékezés alkalmával találkoztam a trianoni nemzetgyalázás évfordulóján, szakadó esöben.
"Mi anyaoszági szórványmagyarok vagyunk" Nagyon igaz ez a gondolat. Jöjjön a két vers:
Reményik Sándor:
Keserű szívvel
Keserű szívvel bizony mondom néktek,
Ti csonka-magyarok:
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ma már a Végeken dobog.
Hangos szóval hiába fogadkoztok:
Hogy „soha!” s „mindörökké!”
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ott ver, hol Magyarország nincsen többé.
Bennünket összekalapált a bánat, -
Ti atomokra hulltok itten szét.
Egymást farkas-fogakkal tépitek,
Nektek nem volt a nagy lecke elég.
Amerre nézek: pártok, újra pártok,
És zászlók, amiket a szenvedély
Már előre a más vérébe mártott.
Keserű szívvel bizony mondom néktek,
Ti csonka-magyarok:
Az ország szíve, Magyarország szíve
Nem ennetek dobog.
Nem halljátok, mit üzennek a Végek?
Párttalanul, politikátlanul,
Reménytelenül is mienk - a lélek!
Hangos szóval ne fogadkozzatok:
Hogy "soha!" s "mindörökké!"
Szétporlanak az arany-szólamok
Iszapos durva röggé.
Térjetek magatokba.
És próbáljatok hozzánk méltók lenni...
Azután jertek minket visszavenni.
1924. június
Három szín
A keblünkről letiltották,
Leszaggatták a három színt;
keblünkről beljebb vándorolt:
Befogadták a szíveink.
Ameddig piros lesz a vér,
Ameddig fehér lesz a hó,
Amíg zöldel a rét füve,
Lesz jel, eszünkbe juttató:
Hogy hitünk hol van, hol hazánk,
Hogy hova, kihez tartozunk,
S kié a föld, hol elsüllyed
A koporsónk, ha meghalunk.
Hogy az életünk sivatag,
Hogy vérbemártott kép a táj,
S a testnek a letépett tag
Utána sír, utána fáj.
Ameddig piros lesz a vér,
Ameddig fehér lesz a hó,
Amíg zöldel a rét füve,
Míg lesz magyar szív, dobbanó:
A keblünkről letilthatják,
Letéphetik a három színt,
Keblünkről beljebb vándorol,
Befogadják a szíveink.
E három szín után fog szívünk
Sikoltva égni, vérzeni,
Ki mindenünnen leszaggatta.
Jöjjön és onnan tépje ki!
1919. július 14.
Isten áldja Magyarországot és minden tisztaszívü embert!
|
