|
Ági naplója
Manoca [69799 AL], gazdája Ági
2006-11-25
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/69799
|
2006-11-25
...
-Ó, még szinte föl sem ébredtem... Elnézést kérek...
Még meg se fésülködtem...
A kis herceg nem bírta magába fojtani a csodálkozását: -Milyen szép vagy!
-Ugye? - felelte kedvesen a virág. -És épp egyszerre születtem a nappal...
A kis herceg ebből könnyen kitalálta, hogy a virág nem valami szerény; viszont olyan megható volt!
-Azt hiszem, épp most van a reggeli ideje -tette hozzá a virág kisvártatva. -Volnál szíves gondoskodni rólam?
A kis herceg pedig, mélységes zavarban, sietve kerített egy öntözőkannát, és kiszolgálta a virágot.
Az meg már mindjárt az elején zaklatni kezdte az ijedős hiúsággal. Egy napon például, mikor a négy töviséről beszélt, azt mondta a kis hercegnek:
-Most aztán jöhetnek a tigrisek a karmaikkal!
-Az én bolygómon nincsenek tigrisek -jegyezte meg erre a kis herceg. A tigrisek különben sem esznek füvet.
-Én nem vagyok fű -felelte szelíden a virág.
-Bocsáss meg...
-Különben sem félek a tigrisektől. A huzattól viszont irtózom. Nincs véletlenül valamilyen szélfogód?
"Irtózni a huzattól -gondolta a kis herceg -elég kockázatos kilátás egy növénynek. -Furcsa egy virág ez..."
-Esténként tégy majd bura alá. Nagyon hideg van itt nálad. Rosszul vagy berendezkedve. Ahonnét én jöttem...
De nem folytatta. Hiszen mag formájában jött: más világokról nem tudhatott semmit. Szégyenében, hogy ilyen együgyű füllentésen kapatta rajta magát, kettőt-hármat köhintett, így akart fölébe kerekedni a kis hercegnek.
-A szélfogó?
-Épp azért indultam, de elkezdtél beszélni hozzám...
Erre a virág még jobban köhécselt, hadd furdalja csak a lelkiismeret a kis herceget.
Annak pedig, hiába volt tele jóakaró szeretettel, előbb-utóbb mégiscsak megrendült a bizalma a virágban. Minden lényegtelen megjegyzést a szívére vett, és kezdte nagyon-nagyon boldogtalannak érezni magát.
-Nem lett volna szabad meghallgatnom -vallotta meg egy napon. -A virágok szavát sosem szabad meghallgatni. Nézni kell őket, beszívni az illatukat. Az enyém egész bolygómat elárasztotta az illatával, mégse tudtam örülni neki. Annyira bosszantott az a tigriskarom -história, holott inkább meg kellett volna hatódnom rajta...
-Aztán:
-Bizony, nagyon értelmetlen voltam én akkor! A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból. Beburkolt az illatával, elborított a ragyogásával. Sosem lett volna szabad megszöknöm! Szegényes kis csalafintaságai mögött meg kellett volna éreznem gyöngéd szeretetét. Minden virág csupa ellentmondás. De én még sokkal fiatalabb voltam, semhogy szeretni tudtam volna!
...
|
Problémás tartalom jelzése
|
