Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/69799
|
2006-12-25
...
És mert elaludt, a karomba vettem, és úgy folytattam az utamat. Meghatottságot éreztem: mintha törékeny kincset vittem volna. Sőt, mintha törékényebb dolog egyáltalán nem is lett volna a Földön. Néztem a holdvilágban ezt a sápadt homlokot, ezt a csukott szempárt, ezeket a szélben meg-megrezdülő aranyfürtöket, és azt gondoltam magamban: "Amit látok, az csak a kéreg. Ami a legfontosabb, az láthatatlan..."
S mivel nyitott ajkai körül valami mosolyféle derengett, még ezt is gondoltam: "Ebben az alvó kis hercegben legjobban a virágjához való hűsége hat meg: egy rózsa képe, mely akkor is úgy ragyog benne, mint egy lámpa lángja, amikor alszik..." És ettől még törékenyebbnek tűnt a szememben. A lámpákra nagyon kell vigyázni: elég egy hirtelen kis szél, hogy kioltsa őket...
Mentem, mentem, és hajnalban rábukkantam a tóra.
-Az emberek -mondta a kis herceg -gyorsvonatokon zötykölődnek, de már nem tudják, mit keresnek. Erre elkezdenek ágálni, és csak forognak körbe-körbe...
Aztán még hozzátette:
-Nem éri meg...
A kút, amit találtunk, nem hasonlított a szaharai kutakhoz. A szaharai kutak egyszerűen homokba ásott lyukak. Ez meg olyan volt, mint egy falusi kút.
Holott falunak nyoma sem volt, úgyhogy azt hittem, káprázik a szemem.
-Nem furcsa? -mondta a kis herceg. -Minden készen van: csiga, vödör, kötél...
Nevetett, megfogta a kötelet, megmozgatta a csigát.
A csiga csikorgott, mint egy öreg szélkakas, ha hosszú szünet után fölébred a szél.
-Hallod? -mondta a kis herceg. -Fölébresztjük a kutat, ő meg énekel...
Nem akartam, hogy megerőltesse magát.
-Hagyd, majd én -mondtam. -Neked ez túl nehéz.
Lassan fölvontam a vödröt a káváig. Ráállítottam a kávára, jó szilárdan. Fülemben még tartott a csiga éneke; a vödörben még remegett a víz, és benne, láttam, ott remegett a nap.
-Éppen erre a vízre szomjazom -mondta a kis herceg.
-Adj innom...
Egyszerre megértettem, hogy mit keresett!
Ajkához emelte a vödröt. Hunyt szemmel ivott. Olyan volt ez, mint egy ünnep. Ez a víz más volt, több volt puszta italnál. A csillagok alatti vándorlásból született, a csiga énekéből, a karom megfeszített erejéből. Olyan jólesett a szívnek, mint egy ajándék. Mikor gyerek voltam, így aranyozta be a karácsonyi ajándékot a karácsonyfa fénye, az éjféli mise zenéje meg a mosolyok varázsa.
-Nálatok -mondta a kis herceg -az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
Nem találják meg -mondtam.
-Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...
-Minden bizonnyal -feleltem.
-Csakhogy a szem vak -tette hozzá a kis herceg. -A szívünkkel keresni.
Én is ittam. Megkönnyebbültem tőle. Mikor a nap fölkel, mézszíne van a homoknak. Most ennek a mézszínnek is örültem. Miért is ért utol aztán a szenvedés...
-Meg kell tartanod, amit ígértél -mondta szelíden a kis herceg, és már újra ott ült mellettem.
-Mit ígértem?
-Tudod... szájkosarat a bárányomnak... hiszen felelős vagyok a bárányomért!
Előszedtem a zsebemből a rajzaimat. A kis herceg rájuk pillantott, és elnevette magát.
-Ó, a majomkenyérfáid! -mondta. -Mint a káposztafejek...
-Ugyan!
Pedig olyan büszke voltam a majomkenyérfáimra!
-A rókád meg... a fülei... inkább mintha szarvak volnának... meg aztán túl nagyok is!
És megint nevetett.
-Igazságtalan vagy, barátocskám; megmondtam, hogy nem tudok egyebet rajzolni, mint nyitott meg csukott óriáskígyót.
-Semmi hiba -mondta. -A gyerekek megértik.
Rajzoltam hát szájkosarat. És elszorult a szívem, ahogy átnyújtottam neki.
-Neked valami titkos terved van...
Nem felelt. Azt mondta:
-Tudod... holnap lesz egy éve, hogy a Földre estem...
Majd némi szünet után:
-Egészen közel ide...
Elpirult.
S engem, magam sem tudom, miért, elfogott valami sötét szomorúság. Egyszerre fölötlött bennem egy kérdés:
-Akkor hát egy hete reggel, amikor megismertelek, nem csak úgy véletlenül kószáltál itt, egyszál-egyedül, ezer mérföldre minden lakott helytől? Oda akartál visszamenni, ahová leestél?
A kis herceg újra elpirult.
Én pedig habozva hozzátettem:
-Csak nem az évforduló miatt?
A kis herceg még jobban elpirult. Felelni nem felelt a kérdéseimre; de ha valaki elpirul, az ugye azt jelenti, hogy "igen".
-Ó -mondtam neki -,attól félek...
Azt felelte:
-Neked most dolgoznod kell. Vissza kell menned a gépedhez. Itt várlak majd, gyere vissza holnap este...
Én azonban nyugtalan maradtam. Eszembe jutott a róka. Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele...
...
|
