Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/138844
|
2009-05-28
Úgy szeretem!
Miért szeretem?
Hiszen ő minden, amit nem szeretek.
Akkor meg mégis miért? Mit? Hogy?
De azt hiszem, nem érdekel. Ez a két kép (is) tök jó róla. Ez a lassan vágásra váró haj jól áll neki; kicsit olyan "taknyossá" teszi az arcát, legalábbis én nem majdnem 30-ra tippelnék, ha látnám ezeket a képeket,főleg az alsót. Jajj, most megint buzinak tűnök,mert mutogatom,mert szeretem.. hím hímet. Elmondanám, pont a napokban gondolkodtam ezen: nem vagyok meleg, mert nem vonzódom a hímekhez (sem) és semmi bajom a melegekkel,de ha elképzelem, hogy azok szexelnek is meg ilyesmi... *hányinger* Szóval azt hiszem 2 napja gondoltam arra, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok meleg, már azt sem bánnám, ha az lennék, csak tudnék végre valakit.. bárkit úgy szeretni, ahogy szeretni Kell (mert ha valaki nem úgy szeret, ahogy mindenki, akkor húúdegázvan).. Szóval úgy.. Ömm, mindegy.
Kedden elmentem Tatabányára. Egyedül. Vonattal.
Egy éve egyedül még a 200 méterre lévő iskolába sem mertem elmenni.
És mitől rettegek jobban még a pókoknál is? A vonatoktól..
Azt hiszem fejlődök. Az önállóságot még tanulnom kell, mert anya halála miatt sok dologban "visszamaradtam". Még meg kell tanulnom, hogy azért csörög a telefon, hogy felvegyem és nem azért, hogy rábömböltessem a zenét vagy kihúzzam a falból is, csak hogy ne halljam. Még meg kell tanulnom, hogy valaki azért kopogtat, hogy beengedjem és nem azért, hogy meglessem ki az és ha ismerős, ha nem, leülök az ablak alá vagy bezárkózok a fürdőszobába, befogom a fülem és várom, hogy elmenjen.. És miegyéb..
És mivel már nem nagyon írok naplót -nincs miért, nincs kinek-, azt sem írtam le, hogy valamelyik nap megint annyira.. annyira izét álmodtam, hogy az már izé, de valóban.
Kb 1-1.5 hete álmodtam a vonatosat, 3-4 napja meg ezt. És ez is olyan rövidke volt, de annál.. undorítóbb? Talán nem ez a megfelelő szó rá, talán nincs is rá megfelelő.. Tavaly kezdődött ez a "gyakran vannak rémálmaim és ezek közül 1-2 megmagyarázhatatlanulundorítóanrémisztő".
Ez nem ilyen, hogy üldöznek és megmenekülök és ez a nem valós rettegés még jól is esik kicsit.. az ilyeneket könnyebben elviselném.. Ezek rövid, megmagyarázhatatlan,undorító, szürreális képek,amiknek nem értem a miértjét.
Egy újszülött volt benne. Nagyon kicsi, talán 20 centi és nagyon vékony. Kicsit sötétebb volt a bőre,ráncos és kicsit szőrösebb az "átlagnál". Tipikus koraszülött, csak még kisebb. És pelenka helyett egy nagy betét alatta, meg egy fehér lepedő. Egy fehér szobában, egy ablak előtt, én pedig mellette. Engem nézett, én pedig azt mondtam neki, hogy "Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Meg fogjuk csinálni. Erős vagy.".. Ő pedig csak nézett, aztán mosolygott egyet és azt mondta, hogy "Köszönöm. Majd egy másik életben." és ahogy ezt kimondta elkezdett alul kifolyni az összes vére, ami hihetetlenül büdös, savanykás, "rohadt" szagú volt.. és felébredtem és ennyi elég is volt belőle..azóta is előttem van az a gyerek, a szituáció és azóta érzem azt a szagot..
Furcsa ez az egész dolog és nem hiszek semmiben, nem érzek már semmi mást, csak a vihar előtti csendet. És őszintén? Félek..
Félek magamtól,mert "hirtelen" ember vagyok. Rengeteg olyan szót kimondtam már az életemben, amit egyébként soha nem mondanék ki és rengeteg olyan dolgot tettem, amit egyébként nem tennék meg, ha mégegyszer átgondolnám (nem csak negatív dolgokat,hanem 'pozitív őrültségeket' is). És már nincs iskola, nincsenek aggódó osztálytársak és tanárok, akik megfognák a kezem a bajban.. nem mintha az segített volna, de az elnézésük igen.. Már csak én kapaszkodok 3 emberbe, de igazából.. Igazából már senki nem fogja a kezem.. Az nem létezik, hogy 6 év depresszió elmúlt 2 hét gyógyszerszedés után, ráadásul olyan gyógyszereknél, amiknek minimum egy hónap kell, hogy "átállítsák az agyat".. Egyszerűen: ilyen nincs.
Szombaton második lett Kimi az időmérőn és olyan boldog voltam, hogy végigcsókolgattam az összes poszterem és kinyitottam az ablakot és felnéztem az égre és megköszöntem anyáéknak és már az ablakból is majdnem kiestem és örömtáncot lejtettem és hatványozva imádtam Kimit, mint amennyire imádom egyébként és nevettem és ugráltam és leállíthatatlan voltam.. rá 1-2 órára már az ágyon ültem, ökölbeszorított kézzel, takarót+párnát szétáztatva a 10-20-x perce tartó keserves bőgésemmel, hogy nekem öngyilkosnak kell lennem, mert már nem bírom.. mert kilátástalan a jövőm.. mert lassan Kimit sem fogom ilyen gyakran látni.. mert egyszerűen meg kell tennem, hogy anyával lehessek újra és már Kimi,Ville.. már Finnország sem tud visszatartani, hiszen őket fentről is láthatom (vicces, hogy csak a mennybe tudom elképzelni magam, mert abban a hitben élek, hogy amit más nem lát, azt látja Isten.. amíg más a bunkó,köcsög,szívtelen énem látja, addig Isten a miértet is látja és érti és ezért.. de ha nem, akkor nagyobb a %, hogy pokolban végzem, márha létezik bármelyik is).. Aztán ez eltartott kb 1-2 órát, aztán elmúlt és csak voltam. Nem éreztem, hogy meg kell halnom. Jött a vasárnap és Kimi 3. lett és ugyanúgy lecsókoltam még a tvt is boldog őrült feldobott Isten tudja micsodám közben.. aztán jött a hétfő, kedd, szerda, csütörtök és semmi.. de ez a semmi nem jelenti azt, hogy nincs is.. sajnos. Sajnos igenis van, ha belátom, ha nem. És a hirtelenségemnek "köszönhetően", ahogy kimondom őrjöngő pillanataimban a nem komolyan gondolt szavakat és megteszem a nem komolyan gondolt tetteket, úgy fogom egyszer depressziós pillanatomban kötélenlógva vagy vonat alatt végezni..
|
