Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/138844
|
2009-07-26
Tévedtem, mikor azt mondtam, hogy nincs rosszabb érzés a fáradtság és izgatottság mixénél.
Mindig megcáfoljátok az ilyen kijelentéseimet.
Miért kellett megint felelőtlenül ezt mondanom?
Mondd, hogy csinálhatnám vissza?
Hogy tehetném meg nem történtté?
Hiába csípkedem magam már véresre, mondd, miért nem ébredek végre fel?
Olyan valóságos.. olyan érzés, mintha tényleg a gép előtt ülnék s naplót írnék.
Még a saját hangomat is tisztán hallom, amint folyton elcsuklik az End of All Hope dúdolása közben.
End of All Hope.. ugye nem?
És a könnyeimet is látom és érzem, ahogy írás közben a karomra hullanak.
És valami megmagyarázhatatlanul és leírhatatlanul fáj belül.
Annyira üres, annyira ismerős.. annyira valóságos..
Miért vesztek el mindent tőlem?
Miért jó látni, hogy szenvedek?
Miért kínoztok?
Azt mondják rólad, hogy addig hagyod az embereket a Földön, amíg terved van velük.
Velem mik a terveid?
Jó bohóc vagyok és nagyokat lehet rajtam nevetni?
Miért jó végignézni, hogy minden ilyenbe lelkileg belepusztulok?
Azt hiszed, hogy Heikkivel és Kimivel kárpótolhatsz és semmissé teheted?
Örülök, hogy Heikki ötödik lett.
Igen, már-már elaléltam, mikor tegnap a kamerába nézett és azt mondta: Sziasztok!
Nagyon boldog vagyok, hogy Kimit a dobogón láthattam!
De valóban azt hiszed, hogy ezek megközelítik azt, amire szombat délután óta valóban vágyom?
Szerettem volna, ha Kimi elveri Felipét, de nem ilyen áron. Nem, SOHA!
Senki halálát nem kívánnám egy rohadt dobogóért!
Tegnap óta ebben a "vagyok is meg nem is, valóság is meg nem is" dimenzióban ragadtam és fogalmam sincs, hogy mit tehetnék ellene.
Igazából azt sem tudom, hogy miért ülök itt, mikor te belém látsz és ezek már nem újak neked.
Tudod, hogy mennyire vártam ezt a hétvégét.
Mindig ez a kedvenc hétvégém minden évben.
Kértelek, hogy legyen Kimi és Heikki siker, ha már itt vannak tőlem pár km-re.
Hadd legyenek ők a sikeresek, hadd mutogassam őket, mikor a csapból is ők folynak ezen a pár napon.
Hiszen te is tudod, hogy mennyire fontosak nekem, hogy mennyire őszintén és önzetlenül szeretem őket!
De tegnap valami megváltozott.
Nem irántuk, Felipe iránt.
Már nem számított Kimi helyezése.
Már nem kértem, hogy juttasd dobogóra.
Csak annyit mondtam, kettőt nem kívánhatok ilyen hamar.
Vedd el Kimi dobogóját, de segíts Felipén.
Akik közel állnak hozzám, akikkel szoktam beszélni, ők tudják, hogy Felipe is egy kis részem.
Tehát te is tudod.
Nem az első számú kedvencem, nem a szívem, nem az életem értelme.
De a szívem, lelkem, érzelmeim és életem nem elhanyagolható része és én szeretem.
Ő a mi mini manónk.
Manó magassággal, manó mosollyal, manó mindennel.
Egy rendkívül kellemes, szimpatikus jelenség.
Talán az egyetlen a mezőnyben, aki ennyire "minden".
Sajnálom, hogy ennek kellett történnie, hogy rájöjjek, több, mint egyszerűen szimpatikus.
Sajnálom, hogy először ilyen körülmények között tudom csak kimondani:
Szeretem.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
Szeretlek.
És most annyira fáj.
Képtelen vagyok elhinni, hogy ez történt vele.
Még most sem hiszem el.
Viszont vannak pillanatok, mikor bevillan és ilyenkor sírógörcs tör rám.
Tegnap 1-ig ültem a gép előtt, hátha írnak róla.
Bármit.
Aztán mentem ágyba.
Azt hittem a sírógörcseim voltak a legrosszabbak.
De akkor valami sokkal rosszabb tört rám.
Hangosan kezdtem el bőgni.
Vergődtem.
A falat ütöttem és felszakadt a bőröm.
A kezemet haraptam.
Az arcomat karmoltam.
Nem láttam a könnyeimtől.
Alig aludtam, olyankor is azt álmodtam, hogy bejelentik, hogy meghalt.
Alig vártam, hogy világosodjon, aztán 6-kor be is kapcsoltam a gépet, hátha írtak róla.
Bármit.
Ott fekszik tőlem 40 km-re és talán holnap már nem lesz itt.
Ma is volt a tv-ben, hogy továbbra is életveszélyes az állapota.
És mikor az orvosokat kérdezik, nem mernek arra a kérdésre válaszolni, hogy mennyi az esélye, hogy felépül.
Csak annyit mondanak, hogy előbb várjuk meg, hogy életben marad e.
Egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyenkor Felipe-ről beszélnek.
Ugyan felébresztették, de nem hiszem, hogy többet csinált volna a semmibe meredésen kívül.
Akkor nem kéne altatni és nem mondanák, hogy életveszélyes, ha már tudna beszélni, reagálni.
De hallani biztosan hallotta a családját.
Ez lenne bíztató?
Ennek kéne örülnöm?
Hihetetlenül szarul viselem.
Eléggé szentimentális vagyok és még egy hangyát is megsiratok, ha véletlenül összetaposom.
Vagy megijedek egy póktól, megölöm, majd bőgve kérek bocsánatot tőle.
Vagy ahelyett, hogy kitépnék egy "közönséges gazt", inkább átültetem és még locsolom is, hogy szép nagyra nőjjön.
Vagy leejtek valami tárgyat, ami eltörik és attól is elbőgöm magam, hogy biztos fájt neki.
Nagyon nem nekem való ez.
Ha meghal Felipe vagy.. vagy bármi maradandó baja lesz, én belepusztulok.
Belepusztulok?
Már rég belepusztultam..
Mikor láttam, hogy szedik ki a kis testét a kocsiból és ő csak néz ki az összetört bukósisakból.
Ahogy vérzik a bal szeme fölött és úgy feldagadt neki, hogy ki sem tudta nyitni.
Ahogy nézett és közben látszott, hogy fogalma sincs, hogy most mi van.
Hogy mekkora fájdalmai lehettek és milyen trauma lehetett.
280-nál egy 800 grammos rugó fejen talál.
Mikor belerúgunk egy székbe, már az hogy fáj.
Akkor egy 1 tonnának megfelelő ütés?
Mert, hogy elvileg ekkora ütés érte az ő fejét.
Őszintén szólva, én csodálkozok, hogy ekkora ütést egyáltalán túlélt.
De akkor sem hiszem el.
Tényleg nem.
Felipe tegnap még nevetett.
Még beszélt.
Ült.
Versenyzett.
És ma már kómában van.
Lehet, hogy túl sem éli.
Lehet, hogy soha többé nem fog tudni ülni, menni, beszélni.
Egyszerűen NEM HISZEM EL, HOGY EZ TÖRTÉNIK!!!!!!!
Annyira valószínűtlen..
Annyira ismerős ez az érzés.
De hogy Felipe Massa az, akiről szól mindez?
Nem tudom megfogalmazni, amit érzek.
Néha tudatosul bennem és olyankor nagyon fáj, máskor tompa és álomszerű.
Üvölteni akarok, annyira fáj.
Üvölteni, de nem jön ki semmi, annyira belefáradtam.
Leszívta az életkedvem.
Kicsi manó
Felipe
Nem létezik, nem létezik, hogy ez a valóság..
nem hittem, hogy ennyire fontos nekem Felipe. ez az egész szöveg egy szarnak egy fosnak egy okádéknak tűnik ahhoz képest, ami bennem van. 1000x komolyabb és erősebb összezavarodás, tompultság, undor, "nemhiszemel"ség és érzelemmix van bennem, mint ahogy ezt le tudtam ebben írni..
NEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
HISZEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
EL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A ROHADT KURVA TETVES GECIS ÉLETBE, ANNYIRA ELVISELHETETLENÜL FÁJ ÉS ANNYIRA KURVÁRA NEMBÍROM MÁR CÉRNÁVAL ÉS ÉP ÉSSZEL ÉS ÉRZELEMMEL FELIPE, EBBE BELEBELEBELEBELEBELEBELEDÖGLÖK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
megint kezdődik ami tegnap este is, amiről azt hittem hogy ilyen nem lesz és csak a bőgőgörcs volt a legerősebb. de most megint a mégerősebb jön és érzem ahogy elborítja az agyam és az egészt estem és ennyira nem hiszem el hogy ezt történik, és hogy Felipe, az egészséges, remekül vezető, jókedvű leendó apukamanó akivel.. nem hiszem el, nem bírom még csak elképzelni sem hogy őő.. hogy őesetleg meghalhat és őt is elveszitek tőlem.. komolyan mondom hogy ezt már nem bírom ép ésszel, érzem ahogy elborít és a mérhetetlen fájdalom szenvedés tehetetlenség és egyszerűen pattan el minden ideg,ér és megőrülök, és beleőrülök hogy ez történik vele, komolyan megőrülök
|
