Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Roni:D naplója


Barni02 [26300 AL], gazdája Roni:D
Aki időt nyer,életet nyer

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/26300
Aki időt nyer,életet nyer

Nem tudom hogyan tudnám leírni az elmúlt lassan két hónapot. Egyáltalán jó ötlet, ha leírom, nem volt elég megélni? Nos, úgy döntöttem, valamit mégis kiírok magamból…
Szóval Apu október közepén befeküdt a lábműtétre. Egy szerdai napon megműtötték. Aztán vasárnap újra. Aztán hétfő reggelre szívelégtelenség és csupa rossz hír. Aztán kedden újabb műtét. Következő reggel ismét sokk, aztán három hét szenvedés, fájdalom, sírás, gyengeség, hol reménytelenség, hol bizakodás. Végre szóba került, hogy hazaengedik, erre egy keddi reggel elkezdett fuldokolni és lavina. Intenzív, búcsú, reménytelenség. Szörnyű volt azzal a tudattal hazamenni, és integetni neki, hogy nyugi, minden rendben lesz, miközben minden orvos, nővér megmondta, talán 1-2 óra. Szerencsére valahogy kibírtuk a szívelégtelenséget, a vizes tüdőt, aztán a kritikus amputációt. Kisláb… combközép. Mikor az első emelten vártunk, és leszóltak, hogy nyissák az intenzív ajtaját, beteget hoznak a műtőből, és megláttuk Aput… Zokogva kiabáltam, hogy Apu, Apu… Erre a műtősfiú rámnézett, mosolygott, hogy Apu? Én meg: igen. Erre ő: akkor rendben. Jól van. Annyira jó volt… vége a fájdalomnak, vége a pengeélnek, aztán szép lassan az életveszélynek. Teltek a napok, hazaengedték 1 hétre, majd jött Budakeszi és a rehab. Na meg a terrorista Prof, és a „meglévő lábában három vénából egy működik, január közepén kontroll”. Jelenleg itt tartunk… otthon várja őt a kerekesszék, a járókeret, az új élet, a kérdőjeles jövő (szív vs. láb), és a nagyon szerető családja. Ezek voltak/vannak a történések. A lelkieket leírva…. Le a kalappal a barátaim, rokonok előtt. A sok segítség, vigasztalás, telefon, sms, egyszerűen nélkülük biztos feladtam volna. Párat kiemelnék: Gábor és az energiaadás, ha ő nincs, nem bírom ki. A harmadik műtét, amikor Péter várt velem a folyosón. Az állandó smsek a csajoktól. Anett túlórái, támogatása melóban. Bajuszka, Vallus, vöröshajú Szilvi, barnahajú Szilvi, Barta, Editke és még sorolhatnám azokat a dokikat, nővéreket, akik a családunk voltak másfél hónapig reggel-este, tartották bennünk a lelket, emberek tudtak maradni, és hálás vagyok nekik. Da ami a legfontosabb: APU. Él, és iszonyat életkedve van, kártyázik, eszik, iszik, hangosan nevet, telefonál, tornázik, és nagyon akar. Bízom benne, hogy ha a fentiek ezt a feladatot is adták neki/nekünk, a másik lábát már nem veszik el, és így fog élni, boldogan, velünk. Nagyon szeretem, és iszonyat jó érzés, hogy tudom, hazajön, és megnézhetem még vele a Micimackót.
Igazából mást nem is tudom mit írjak. Nehéz az élet. Itt bent sem könnyű ám, leírhatatlan. Nem csak egy munkahely, akármilyen nehéz néha, otthonom is. A bajban, szerelemben, gyűlöletben, boldogságban, bánatban. Szeretem őket, jobban mint gondolnák. Szombaton partizunk, és két hónap óta először, elengedem magam, nem gondolok elzáródásra, amputációra, hideg-meleg lábra, küszöbkiszedésre, és még sorolhatnám.
Nos, jelenleg ennyi.



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat