Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/60968
|
2005. június 12.
Karácsony elôtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a
maradék ajandékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: "
Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell
mennem"
"Karácsony kezd egyre idegesitôbbé válni minden egyes évvel.
Mennyire szeretnék csak lefeküdni és ataludni az egészet."
Végülis át tudtam magam fúrni a jatékosztályra és el is kezdtem
átkozni az árakat, azon tunôdve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak
ezekkel a drága játékokkal? Amig nézelôdtem a játekosztályon, észrevettem
egy
kisfiút aki olyan ötévesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a
kisfiú odafordult a mellette allô idôs hölgyhöz:
"Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem hogy megvegyem
ezt a babát?" Az idös hölgy ezt felelte: " Tudod te is: nincs elég pénzed
hogy
megvedd ezt a babát, kedveském"
Aztan megkerte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amig ô elmegy
szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a
baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tôle, kinek szeretné adni ezt a
babát? "Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a
legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza
neki." Azt válaszoltam hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a
kisfiu
sajnalkozva válaszolt.
"Nem, Telapó nem viheti oda neki ahol most ô van. Oda kell ahoz adnom
anyukámnak, és így ô odaadhatja a hugocskámnak amikor odamegy. "
A szemei olyan szomorúak voltak amig ezt mondta. "A húgom Istenhez ment,
hogy vele legyen.
"Apa az mondja hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan,
úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg míg visszajövök az üzletbôl.
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen
nevetett. Aztán azt mondta nekem: "És meg azt is akarom, hogy Anya elvigye
neki ezt
a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."
"Szeretem anyukámat és azt kivánom bárcsak ne kellene elhagynia
engem, de apa azt mondja hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen." Aztán
ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a
pénztarcámhoz nyúltam, és kivettem belôle pár papírpénzt és
megkérdeztem a fiút: "Mi lenne ha megszamolnánk a pénzed, hátha mégis lenne
elég?"
Oké - mondta. "Remélem van elég." Én hozzaadtam némi pénzt a
fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkedzdtük a számolást. Elég pénz
volt a
babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt." Aztán
rámnézett és hozzátette: "Megkértem tegnap Istent mielôtt lefeküdtem
aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a
babát,
így anyukam neki tudná adni a húgomnak. Meghalgatott! Még
szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál feher rózsát
anyukámnak, de
azért ezt már nem mertem kérni Istentôl.
"De ô mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a
fehér rózsát.
Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát." Pár perc múlva az idôs hölgy
visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a
bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogyse tudtam kiverni a kisfiút a
fejembôl.
Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikkje két nappal ezelôttrôl,
amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival,
amelyben
egy fiatal nô és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya
kritikus
állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók
fenntartását szolgaló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni
a kómaból, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nap múlva hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy
újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatal asszony elhunyt.
Nem tudtam megállitani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér
rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve
a
látgatóknak, akik így megmegtehették az utolsó búcsújukat a temetés
elôtt.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a
fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve.
Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve hogy az életem örökre
megváltozott.
Az a szeretet amit ez a fisfiú érzett az anyukájárt és a húgáért - még a
mai napig is nehéz elképzelnem.
És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tôle.
Most két valásztásod van kedves olvasó:
1) Elküldöd az ismerôseidnek ezt az üzenetet
2)Kitörlöd, és úgy csinálsz mintha meg sem érintette volna a szíved.
~~Ha úgy döntesz hogy elkuldöd, talán miattad nem fog valaki
részegen vezetni.
A BARÁTOK OLYANOK MINT AZ ANGYALOK, AKIK SEGITENEK
REPüLNI, MIKOR MÁR A SZÁRNYAINK RÉG ELFELEJTETTÉK A REPüLÉST.
|
