Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/252868
|
Pillanatok
Elolvad a hó, az első virágok kinyílnak, ahogy az én szívem is virágzik. Ugye érzed? Ha el kellene mondanom mit is érzek valójában, minden szó kevésnek bizonyulna. Most nem vagy itt, de éjjel felnézek a csillagokkal teli égboltra és kiáltom, hogy szeretlek. Remélem meghallod és nem lesz olyan nehéz ez a külön töltött idő. Magamra terítem inged. Ó, érzem rajta az illatod és újra végigfut rajtam a melegség. Kinézek az ablakon, látom a város buja fényeit. Annyira nyugodt ilyenkor. Azt hiszem sétálok egyet, kabátom alatt a Te inged. Itt vagyok a parkban, tudod, ahol újra találkoztunk. Hideg van, dermesztően hideg. Félek, hogy elveszítelek, félek Nélküled ebben a nagy világban. A fák árnyai is rémisztőek, mintha elragadnának Tőled. És a szél, csípi arcom. Haza kell jönnöd, a világ nem olyan szép és andalító, mint Veled.
Már csak pár perc és hazaérsz. Gyermeki izgalmamban lelököm a poharat az asztalról. Ezernyi apró darabra hullik szét. Ennyi lenne? Ennyi lenne a mi életünk is? Egy óvatlan mozdulat és az is szerte-szét hullana? Még mindig félek. Belépsz az ajtón. Látok valami furcsát az arcodon. De Te megnyugtatsz, hogy nincs semmi baj. Egymást átölelve adjuk át magunkat a dallamoknak. Simogatsz, mintha selyemmel lenne borítva kezed. Hallod milyen lágy és dallamos a zongora? Olyan lágy ahogyan Te érintesz engem, ahogyan Te csókolsz, amilyen a hangod, az illatod. Nyugodt, mint amilyen Te vagy, mosolyogtató a dallam. Ez az a pillanat, amikor az érzésekkel és vágyakkal együtt átadjuk magunkat az éjszakának.
Melletted ébredem. Csak nézem, ahogy az álmok világában járod utad. Még ilyenkor is a Tőled megszokott nyugalmat árasztod. Ha tudnád ilyenkor milyen angyali az arcod, olyan mint amikor mosolyogsz. A félelmem elszáll, ahogyan a város fényei is megszűnnek a hajnali napsugarak érkezésével. Kinyitod szemeid, mosolygok, de nem nézel rám. Fejed elfordítod. Biztosan még fáradt vagy. Oldalamra dőlök én is és Te akkor hozzámbújsz. Átölelsz. Én pedig azt kívánom bárcsak ilyen lenne minden reggel. Pár perc múlva már készülsz, szólsz hogy el kell menned. Nem is kérdezek semmit, még az ébredés pillanatát élem. Egyedül maradok, visszafekszem és újra meg újra átélem az éjszakát, a reggelt, az ölelésed.
Ha tudnád mennyire hiányzol. Körbenézek, elsétál mellettem egy fiatal pár, mi is ilyenek voltunk, nevettünk, öleltük egymást. Arrébb egy padon még egy pár, hogy szeretik egymást...Látszik, szépek. És újra feltűnik az idős pár. A szemük most talán még jobban csillog, mint akkor. Egymásba kapaszkodva sétálnak el lassan mellettem. Őrülten hiányzol. Hazaindulok. Kellemes meleg van, olyan mint amikor átöleltél. És a szűk kis utcákon egyszer csak meglátlak Téged. Lehajtott fejjel lépsz egymás után. Egy pillanatra megállok. Sosem láttalak még ilyennek. Közeledsz, azon gondolkodom, hogy mit is mondhatnék Neked. Még mindig nem veszel észre. Felemeled a fejed és pont a szemembe nézel. Ködös a tekinteted. Megállunk egymással szembe, megfogod a kezem. Én nem szólok semmit, könny szökik a szemembe. És Te még mindig csak nézel, mélyen a szemembe, mintha ezzel próbálnál üzenni valamit. Nem értem, vagy nem is akarom érteni az üzeneted lényegét. Ez a pillanat így tökéletes ahogy van. Átölellek, hiszen borzasztóan hiányoztál már és Te akkor remegő hangon kimondod – Szeretlek.
Az a pár perc amit ma együtt töltöttünk varázslatossá tette a napom. Elindulok a partra ahol sok időt eltöltöttem akkor, tudod a ködös esténk után. Azóta annyi minden történt, mégis valami szorít belül, szét akar szakítani. A tó tükrében meglátom magam. Akkor eszembe jut mi az. Miért nem mondtad soha hogy szeretsz? Én számtalanszor suttogtam füledbe, de én sosem hallottam. Talán nem szeretsz? Talán félsz tőle? Szükségem van Rád és arra hogy szeress. Ismerlek, tudom hogy elcsépeltnek találod a szót. Mégis miért nem mondtad ki soha nekem? Nem vagyok érdemes rá? Én annak érzem magam, vártam Rád, őriztem a lángot az utolsó halványan izzó hamuig. Érzed Te is, hogy ki kell mondanod. De ne félj, a szíved jó helyen lenne nálam. Vigyáznék rá, mint anya a gyermekére. Melengetném, dédelgetném, ha az enyém lehetne. A legféltettebb kincsem lenne.
|
