Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/76821
|
2004. december 16.
"...A boltok ragyogása - ahol a kirakat lámpáinak melegében pattogtak a magyal-gallyak és bogyók - kipirosította az elhaladó járókelők sápadt arcát. A baromfi- és fűszerkereskedések ragyogó játékszerekké váltak: fényes látványossággá, amelyről szinte lehetetlen volt elképzelni, hogy olyan ostoba dolgokhoz is van köze, mint alku és árusítás. A főpolgármester, fellegvárában, a hatalmas Mansion House-ban megparancsolta ötven szakácsának és komornyikjának, hogy úgy üljék meg karácsony ünnepét, ahogy egy főpolgármester házanépéhez illik; és még az a kis szabó is, akit múlt hétfőn öt shillingre ítélt el, mert részegen és vérszomjasan járt az utcán - az is a holnapi pudingot kavargatta padlásszobájában, míg vézna hitvese odajárt a kisbabával marhahúst vásárolni.
Még sűrűbb a köd, még nagyobb a hideg! Átható, csípős, harapós a hideg. Ha a jó Szent Dunstan az ördög orrát tüzes harapófogója helyett ilyen idővel csippenti meg kissé, akkor ordított volna csak igazán!
Egy kurta, ifjú orrnak gazdája, amelyet az éhes hideg úgy összerágott, úgy összemajszolt, mint a kutya a csontot, odahajolt Scrooge kulcslyukához, hogy megtisztelje egy karácsonyi énekkel; de az
Isten megáldjon, víg uram,
Sose búsítson semmi!
első hangjaira Scrooge olyan erőteljes mozdulattal ragadta meg a vonalzót, hogy az énekes rémülten futott el, átengedve a kulcslyukat a ködnek és a még harapósabb természetű hidegnek.
Végre elérkezett az az óra, amikor be kellett zárni az irodát. Scrooge kelletlenül kászálódott le székéről, és hallgatagon megengedte ugyanezt a várakozó írnoknak is; az tüstént elfújta gyertyáját, és fejébe csapta kalapját.
- Holnap bizonyosan egész nap el akar maradni, mi? - kérdezte Scrooge.
- Ha önnek is megfelel, igen.
- Nekem nem felel meg - mondta Scrooge -, és nem is járja. Fogadni mernék, hogy méltánytalanságnak tartaná, ha levonnék ezért egy fél koronát.
Az írnok kényszeredetten mosolygott.
- Velem szemben persze - folytatta Scrooge - nem tartja méltánytalanságnak, ha semmiért kell kiadnom egynapi fizetését?
Az írnok megjegyezte, hogy ez csak egyszer történik meg egy esztendőben.
- Gyönge mentség arra, hogy minden december huszonötödikén meglopják az embert! - mondta Scrooge, állig begombolva nagykabátját. - De gondolom, hogy el akar maradni egész nap. Annál korábban legyen itt holnapután reggel.
Az írnok megígérte, hogy így lesz: aztán Scrooge mordult egyet és kiment. Az iroda egy szempillantás alatt be volt zárva, s az írnok, fehér sálja hosszú végeit lelógatva a mellén (mert nem dicsekedhetett nagykabáttal) Cornhillben egy sor fiú után hússzor végigsiklott egy csúszkán, karácsony szombatjának tiszteletére, aztán rohant haza, Camden-Townba, ahogy csak a lába bírta - szembekötősdit játszani.
Scrooge elfogyasztotta mélabús vacsoráját szokott mélabús vendéglőjében, amikor aztán minden újságot elolvasott, s az este hátralevő részét jegyzőkönyvecskéje olvasgatásával csalta meg, hazament, hogy lefeküdjék. Azokban a szobákban lakott, amelyeket egykor elhunyt üzlettársa foglalt el. Sötét szobasor volt ez, nagy, komor házban, amely olyan kevéssé illett bele abba az udvarba, ahonnét kiemelkedett, hogy az ember majdnem azt gondolta: kis házikó korában került ide, bújócskát játszott a többi házzal, aztán elfelejtette a kivezető utat. Most elég vén volt már és elég sivár is; mert senki más nem lakott benne, csak Scrooge, a többi helyiséget mind irodának adták ki. Az udvar olyan sötét volt, hogy még Scrooge is - pedig minden kövét ismerte - kénytelen volt a kezével tapogatódzni. A köd és a fagy úgy körülfogta a ház fekete, ódon kapualját, mintha csak az időjárás szelleme ült volna a küszöbön komor elmélkedésbe mélyedve.
Nomármost: annyi tény, hogy a kapu kopogtatóján semmi különös nem volt, nagyságát kivéve. Tény az is, hogy Scrooge reggel-este látta, mióta ezen a helyen lakott; nemkülönben tény az; hogy Scrooge-nak éppoly kevés úgynevezett fantáziája volt, mint a londoni City bármely lakójának, ideszámítva - ami merész szó - a tanácsot, tanácsosokat és a céhek összességét. Véssétek eszetekbe azt is, hogy Scrooge egy pillanatig sem gondolt Marleyra azóta, hogy délután megemlítette hét esztendeje elhalt üzlettársát. És mindezek után magyarázza meg nekem, aki tudja: miként történt, hogy Scrooge, a zárba dugva kulcsát, a kopogtatóban - anélkül, hogy az közben bármi változáson ment volna is keresztül - nem kopogtatót látott, hanem Marley arcát.
Marley arcát. Nem volt az áthatolhatatlan árnyékban, mint az udvaron levő többi tárgy, hanem hátborzongató világosság derengett körülötte, mint a megromlott tengeri rák körül a pincében. Nem volt se haragos, se kegyetlen, csak úgy nézett Scrooge-ra, ahogy Marley szokott nézni: kísérteties pápaszemét feltolva kísérteties homlokára. Hajának szálait mintha valami lehelet vagy forró levegő borzolná, a szeme tágra nyílt, mégis teljesen mozdulatlan."
|
