Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/76821
|
2004. december 25.
"Meg az a hogyishíjják, akit álmában egy szál alsónadrágban tettek le Damaszkusz kapujába - hát nem látod? Meg a szultán lovásza, akit a szellemek a feje tetejére állítottak: ott áll ni, a fején! Úgy kell neki. Nagyon örülök. Minek akarta feleségül venni a hercegkisasszonyt!
City-beli üzletbarátai valóban csodálkoztak volna, ha hallják, amint Scrooge természetének egész komolyságával beszél ilyen dolgokról, igen különös, síró-nevető hangon, és ha látják fölhevült, izgatott arcát.
- Itt a papagáj! - kiáltotta Scrooge. - Zöld a teste, sárga a farka, feje búbján valami salátához hasonló kinövés! - ez az! Megszólította szegény Robinson Crusoe-t, mikor a sziget körülhajózása után hazaérkezett; Szegény Robinson Crusoe, hol voltál, Robinson Crusoe? Azt hitte, álmodik, pedig dehogy. A papagáj beszélt, hiszen tudod. Ott megy Péntek, ni, hogy szalad a kis öböl felé, mintha szemét vették volna ki! Hajó! Hopp! Hahó!
Aztán, rendes természetéhez éppenséggel nem illő gyors átmenettel azt mondta, előbbi énjén szánakozva: - Szegény fiú! - és sírva fakadt újra.
- Szeretném - mormogta Scrooge, zsebre dugva a kezét és körülnézve, minek utána kézelőjével megtörölte szemét - szeretném... de most már késő.
- Mit szeretnél? - kérdezte a szellem.
- Semmit - mondta Scrooge. - Semmit. Múlt éjszaka egy fiú karácsonyi énekbe fogott az ajtóm előtt. Szeretném, ha adtam volna neki valamit; ez az egész.
A szellem elgondolkozva mosolygott, legyintett a kezével, és ezt mondta: - Most hadd lássunk másik karácsonyt!
Scrooge előbbi énje nagyobbra nőtt e szavakra, a szoba pedig kissé sötétebb és piszkosabb lett. A faburkolat megvetemedett, az ablakok összerepedeztek; vakolattörmelék hullt le a mennyezetről, s helyében a puszta léc látszott; de hogy mindez hogyan történt, azt Scrooge éppoly kevéssé tudta volna megmondani, mint ti. Csak annyit tudott, hogy ez egészen rendjén van; hogy így történt minden: hogy ő megint egyedül volt itt, mikor a többi fiú hazament vidám vakációra.
Most nem olvasott, hanem kétségbeesve járt fel s alá. Scrooge a szellemre nézett, és fejét búsan megrázva, aggodalmas pillantást vetett az ajtó felé.
Az ajtó kinyílt: a fiúnál sokkal fiatalabb kislány szökkent be rajta; nyaka köré fonta karját, sokszor megcsókolta és "édes, kedves bátyjának" szólította.
- Azért jöttem, hogy hazavigyelek, édes bátyám! - mondta a gyermek, tapsolva kis kezével és előrehajolva nevettében. - Hogy hazavigyelek, haza, haza!
- Haza, kicsi Fanny? - válaszolt a fiú.
- Igen! - mondta a gyermek, boldogsággal eltelve. - Haza, mégpedig egészen. Haza, örökre. Apa kedvesebb, mint máskor szokott lenni, olyan a házunk, mint a mennyország! Egy nyájas estén, mikor lefeküdtem, olyan szelíden beszélt velem, hogy újra meg mertem kérdezni: Hazajöhetsz-e; és azt mondta, hogy igen; és elküldött kocsin, hogy hozzalak el. És most férfi lesz belőled! - mondta tágra nyílt szemmel a gyermek - és sohasem kell ide visszatérned; de mindenekelőtt az egész karácsonyt együtt töltjük, és olyan vígan leszünk, mint senki a világon!
- Egész kis hölgy vagy már, Fanny! - kiáltott fel a fiú.
A leányka tapsolt, nevetett és megpróbálta elérni a fiú fejét; de mert ehhez túlságosan kicsiny volt, újra felkacagott, és lábujjhegyre állt, hogy megcsókolja. Aztán gyermekes mohóságában az ajtó felé kezdte vonszolni; ő pedig szíves örömest ment vele.
Egy rettentő hang azt kiáltotta odakünn: - Hozzák le Scrooge úrfi ládáját! - és az előcsarnokban megjelent maga az iskolamester, dühös leereszkedéssel meregette szemét Scrooge úrfira és undort keltett benne, ahogy kezet rázott vele. Aztán bevezette őt meg a húgát a világ legfogvacogtatóbb fogadószobájába, ahol a falon függő térképek s az ablakokban elhelyezett ég- és földgömbök viaszosan csillogtak a hidegtől. Itt előszedett egy palack különösen híg lőrét s egy darab különösen tömött kalácsot, s e csemegék egy részét átnyújtotta a fiataloknak; ugyanakkor kiküldött egy sovány cselédet, hogy kínálja meg egy pohár "valamivel" a kocsist, aki azt felelte, hogy köszöni a gazdának, de ha ez a valami az, amit a múltkor megkóstolt, inkább nem kér belőle. Mivel Scrooge úrfi holmiját ezalatt felrakták a kocsi tetejére, a gyerekek nagy örömmel vettek búcsút az iskolamestertől; beültek a kocsiba, és vígan hajtattak végig a kerti úton: a gyors kerekek tajték gyanánt sodorták le a zúzmarát és havat az örökzöldek sötét leveleiről.
- Mindig törékeny teremtés volt, akit egy lehelet is elfújhatott volna - mondta a szellem. - De csupa szív volt!
- Úgy van - kiáltotta Scrooge. - Igazad van. Nem tagadom, szellem, Isten mentsen!
- Asszony korában halt meg - mondta a szellem -, és ha jól tudom, gyermekei maradtak.
- Egy gyermeke - válaszolta Scrooge.
- Igaz - mondta a szellem. - Az unokaöcséd!
Scrooge mintha kényelmetlenül érezte volna magát; kurtán ennyit felelt csak: - Igen.
Bár csak egy pillanatja múlt még, hogy maguk mögött hagyták az iskolát,..."
|
