Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/76821
|
2004. december 22.
"...hogy álom volt az egész: az esze, akár egy elengedett erős rugó, újra visszapattant előbbi helyzetébe, s újra elébe tárta ugyanazt a kérdést, hogy rágódjék rajta: "Álom volt-e vagy sem?"
Ilyen állapotban feküdt Scrooge mindaddig, míg a toronyóra el nem ütött még három negyedórát; akkor aztán riadtan eszmélt rá, hogy a kísértet látogatást ígért neki akkorra, mikor a toronyóra egyet üt. Elhatározta, hogy ébren fog feküdni, míg az óra el nem múlik; és tekintve, hogy éppolyan kevéssé tudott volna elaludni, mint akár a mennybe szállni, ez volt talán a legbölcsebb is; amit elhatározhatott.
A negyedóra oly hosszú volt, hogy nemegyszer komolyan azt hitte, öntudatlanul elszunyókált, és elmulasztotta az óraütést. Végre megütötte fülét a hang.
- Bim-bam!
- Negyed - számolta Scrooge.
- Bim-bam!
- Fél! - mondta Scrooge.
- Bim-bam!
- Háromnegyed - mondta Scrooge.
- Bim-bam!
- Egy óra - szólt diadalmasan Scrooge -, egy óra és semmi egyéb!
Ezt még akkor mondta, mikor az óra harangja nem kondult meg - most aztán az is elütötte mély, komoly, kongó, mélabúshangon: EGY. Abban a pillanatban fény lobbant fel a szobában, és félrehúzták Scrooge ágyának függönyét.
Az ágy függönyét - igaz lelkemre mondom - egy kéz húzta félre. Nem a lábtól való, nem is a hátsó függönyt, hanem azt, amelyik felé az arca fordult. Az ágy függönye félre volt húzva; és Scrooge, amint félig ülő helyzetbe emelkedett, szemtől szemben találta magát azzal a földöntúli látogatóval, aki a függönyt félrehúzta: olyan közel, mint én vagyok most hozzátok, én pedig képzeletben akár kezet is foghatnék veletek.
Különös figura volt - gyermekhez hasonlított: de mégsem annyira gyermekhez, mint inkább öreg emberhez, aki valami természetfölötti közegen át nézve látszólag eltávolodott a nézőtől, és a gyermek arányaira kisebbedett. Haja, amely nyakába és hátába lógott, fehér volt, mint az öreg embereké; de arcán nem volt egy ránc sem, s a bőre, mint a finom virágszirom. Karja igen hosszú és izmos, kezének is mintha szokatlan erős szorítása lett volna. Igen kecses formájú lábszárai és lábfeje csupasz, éppen mint felső végtagjai. Tiszta fehér tunikát viselt; dereka körül szépséges ragyogású fényes öv fonódott. Friss zöld magyal-ágat tartott a kezében; s különös ellentétben ezzel a télies jelképpel, ruháját nyári virágok szegélyezték. De legkülönösebb az volt, hogy a feje búbjáról ragyogó tiszta fény sugárzott, amely mindent láthatóvá tett; nyilván ezért hordott komolyabb pillanataiban sipka helyett nagy oltókupakot, amit most a hóna alatt tartott.
De amikor Scrooge egyre merevebben nézett rá, mégsem ezt találta legkülönösebb tulajdonságának. Mert amint az öve hol itt, hol amott szikrázott és csillogott, s ami egyik pillanatban fényes volt, máskor elsötétedett - úgy ingadoztak magának az alaknak határozott körvonalai is: most fél karja volt, most fél lába - aztán húsz lába, majd két lába fej nélkül, aztán megint feje test nélkül: s e leváló részeknek körvonalai is láthatatlanná válva olvadtak bele ebbe a sűrű homályba. És Scrooge még javában csodálkozott ezen, mikor a jelenés ismét régi alakját öltötte fel, határozottan és világosan.
- Te vagy az a szellem, akinek jövetelét bejelentették nekem? - kérdezte Scrooge.
- Én.
A hangja lágy és kedves volt. Különös módon halk hang, mintha messziről hallatszanék, nem közvetlen közeléből.
- Ki vagy, mi vagy? - kérdezte Scrooge.
- Elmúlt karácsonyok szelleme.
- Régen elmúlt karácsonyoké? - faggatta Scrooge, figyelve törpe alakját.
- Nem. A te elmúlt karácsonyaidé.
Scrooge talán senkinek sem tudta volna megmondani, ha megkérdezik: miért - de különös vágy fogta el, hogy sapkájában lássa a szellemet és megkérte, hogy födje be a fejét.
- Micsoda! - kiáltott fel a szellem - ilyen korán ki akarod oltani földi kézzel a világosságomat? Nem elég, hogy azok közül való vagy, akiknek szenvedélyei csinálták ezt a sapkát, és arra kényszerítenek engem, hogy évek hosszú során át mindig a szemembe húzva viseljem?
Scrooge tisztelettel tiltakozott, hogy neki nem volt semmi sértő szándéka, és tudomása szerint életének semmilyen korszakában nem "sapkázta fel" készakarva a szellemet. Aztán bátorkodott érdeklődni, hogy milyen ügyben fáradt ide.
- A te jóvoltodért! - mondta a szellem.
Scrooge kijelentette, hogy nagyon le van kötelezve, de akaratlanul is azt gondolta, hogy egy éjszakai zavartalan nyugalom sokkal célravezetőbb lenne. A szellem meghallhatta gondolatát, mert tüstént így szólt:
- Hát akkor azért, hogy megjavulj. Vigyázz!
Miközben beszélt, kinyújtotta erős karját, és szelíden karon fogta Scrooge-ot.
- Kelj föl! És jöjj velem!
Scrooge hiába hozakodott volna elő azzal, hogy az időjárás és a kései óra nem alkalmas a gyaloglásra; hogy az ágy meleg, a hőmérő pedig jóval fagypont alatt van; hogy ő csak könnyedén van felöltözve, papucsba, háziköntösbe és hálósipkába, és hogy meg is van hűlve."
|
