Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/76821
|
2004. december 17.
"...Ez, meg arcának halálsápadt színe borzalmassá tette, de e borzalmasság mintha inkább az arc ellenére, tőle függetlenül jött volna létre, s nem úgy, mintha kifejezésének egy része lett volna.
Hazugság volna azt állítani, hogy Scrooge nem volt megriadva, vagy hogy nem hatott a véréig valami olyan rettentő izgalom, aminőt gyermekkora óta nem ismert. De azért rátette kezét az eleresztett kulcsra, határozott mozdulattal megfordította, belépett, és meggyújtotta gyertyáját.
Egy pillanatra megállt habozva, mielőtt becsukta a kaput, és óvatosan mögéje nézett előbb, mintha félig-meddig azt várta volna, hogy megrémíti Marleynak a lépcsőházba kinyúló copfja. De a kapu hátán nem volt semmi egyéb, csak a kopogtatót tartó csavarok és szögek, így hát azt mondta: - Eh, ugyan! - és becsapta a kaput.
A kapu döndülése mennydörgés gyanánt visszhangzott a házban. Mintha odafönn minden helyiségnek, odalenn a borkereskedő pincéjében pedig minden hordónak meglett volna a maga külön zúgó visszhangja. De Scrooge nem olyan fából volt faragva, hogy megijedjen a visszhangtól. Bezárta a kaput, végigment a lépcsőházon, fel a lépcsőn, mégpedig lassan, gyertyáját igazgatva útközben.
Beszélhettek olyasmit, hogy hatlovas kocsival végig lehet hajtani régi jó lépcsőkön vagy rossz új törvényeken; én azonban azt mondom nektek, hogy ezen a lépcsőn egy halottaskocsit is föl lehetett volna vinni könnyűszerrel, mégpedig keresztben, rúddal a falnak, háttal a korlátnak. Volt ott hely elég; és talán ezért hitte Scrooge, hogy egy halottaskocsit lát maga előtt fölfelé haladni a homályban. Fél tucat utcai lámpa sem világíthatta volna meg túlságosan a bejáratot - képzelhetitek hát, milyen sötét volt ott Scrooge faggyúgyertyája mellett.
Mindezzel azonban Scrooge egy csöppet sem törődött és fölment. A sötétség olcsó, és Scrooge szerette. De mielőtt a lakása nehéz ajtaját becsukta, végigment a szobákon, hogy megnézze, rendben van-e minden. Éppen eléggé emlékezett arra az arcra, hogy így cselekedjék.
Nappali, hálószoba, lomtár... Mind rendben van. Az asztal alatt senki, a dívány alatt senki, a rostély mögött egy kis tűz; kanál és csésze előkészítve; s a kis serpenyő, zabkásalevessel (mert Scrooge meg volt hűlve) ott állt a melegítő-állványon. Senki sincs az ágy alatt; senki a faliszekrényben; senki a házikabátjában, amely gyanús helyzetben lógott a falon. A lomtár olyan, mint rendesen. Egy ócska kandallórács, ócska cipők, két halaskosár, egy háromlábú mosdó meg egy piszkavas.
Elégedetten csukta be ajtaját; bezárkózott, kétszer is magára fordítva a kulcsot, ami nem volt szokása. Így biztosítva lévén minden meglepetés ellen, levetette nyakkendőjét; házikabátot, sapkát vett fel; papucsot húzott; aztán leült a tűz mellé, hogy elfogyassza a zabkásalevesét.
Valójában igen gyönge tűz volt az, nem ilyen dermesztő éjszakára való. Kénytelen volt szorosan melléje ülni és fölégörnyedni, hogy a melegnek leghalványabb illúzióját is kicsalhassa ebből a maréknyi parázsból. Ócska kandalló volt ez; réges-régen állíttatta föl valami hollandus kereskedő, és körös-körül ki volt rakva tarka hollandi csempékkel, amelyek a Szentírás egyes helyeit voltak hivatva ábrázolni. Voltak ott Káinok és Ábelek, Fáraó leányai, Sába királynő, a mennyből dunyhaszerű felhőkön alászálló hírhozó angyalok, Ábrahámok, Belsazárok, vajas-csészékben tengerre szálló apostolok; szóval száz meg száz figura vonhatta volna magára gondolatait; és a hét esztendeje meghalt Marley arca mégis megjelent, mint az ős próféta pálcája, s az egészet elnyelte. Ha mindegyik sima csempe üres lett volna előbb, és fel tudja fogni felületén Scrooge összefüggéstelen gondolatait: mindegyiken az öreg Marley fejének egy-egy példányát lehetett volna látni.
- Badarság! - mondta Scrooge, és fel s alá kezdett járkálni a szobában.
Néhány forduló után ismét leült. Amint fejét hátrahajtotta a székben, tekintete véletlenül megakadt egy csengőn, egy használatlan csengőn, amely a szobában lógott, s valami, ma már elfelejtett célból összeköttetésben volt egy szobával, az épület legfelső emeletén. Nagy csudálkozással és különös, megmagyarázhatatlan rémülettel látta, hogy mialatt odanéz, ez a csengő lóbálódni kezd. Kezdetben oly csöndesen lóbálódzott, hogy alig adott hangot; de egyszerre csak erősen megcsendült, s vele együtt a ház valamennyi csengője.
Ez talán fél percig, vagy egy percig tartott, de egy órának is tetszett. A csengettyűk egyszerre hallgattak el, éppen úgy, ahogy megszólaltak. Aztán valami csörgő zaj következett, mélyen lent, mintha valaki súlyos láncot vonszolna végig a hordókon a borkereskedő pincéjében. Scrooge-nak eszébe jutott ekkor, hogy hallotta: a kísértet-látogatta házakban láncot vonszolva járnak a szellemek.
A pince ajtaja nagy döndüléssel felpattant, s ekkor Scrooge még erősebben hallotta a zajt az alatta levő emeleten; aztán a zaj fölfelé jött a lépcsőn; aztán egyenesen az ajtaja felé közeledett.
- Badarság az egész! - mondta Scrooge. - Nem is hiszem el. "
|
