Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/76821
|
2004. december 19.
"De azért mégis elváltozott a színe, amikor az a valami belépett a nehéz ajtón a szobába, és meg sem állva elhaladt a szeme előtt. Közeledtére fellobbant az elhaló láng, mintha azt kiáltotta volna: - Ismerem őt! Ez Marley szelleme! - azzal ismét hamvába halt.
Ugyanaz az arc: tökéletesen ugyanaz. Marley, varkocsával, szokott mellényében, szűk nadrágjában és csizmájában; ennek bojtjai éppen úgy fölborzadnak, mint a copfja, a kabátja szárnyai és a feje búbján a haja szálai. A lánc, amit vonszolt, a dereka körül csavarodott. Hosszú volt, és úgy tekeredett rá, mint egy farok; és - (Scrooge pontosan megfigyelte) pénzesládikák, kulcsok, lakatok, főkönyvek, szerződések és acélból készült nehéz erszények alkották. Teste átlátszó volt; úgy, hogy Scrooge, amint szemügyre vette, keresztülnézhetett mellényén, és láthatta kabátjának két hátulsó gombját.
Scrooge gyakran hallotta volt, hogy Marleynak nincs szíve, de mind mostanáig nem hitte.
Nem, még most sem hitte. Ámbár újra meg újra keresztülnézett a jelenésen és látta, amint előtte áll; ámbár érezte halálosan hideg szemének dermesztő hatását; ámbár még a szövését is észrevette a feje és álla köré kötött kendőnek - ezt a kötést nem figyelte meg az imént -, mindazonáltal most is hitetlen volt még, és küzdött saját érzékei ellen.
- No - mondta Scrooge, gúnyosan és hidegen, mint mindig. - Mi dolgod van velem?
- Sok! - kétségtelenül Marley hangja.
- Ki vagy?
- Kérdezd inkább, ki voltam.
- Ki voltál hát? - kérdezte Scrooge emeltebb hangon. - Árnyéknak túlságosan fontoskodó vagy. - Előbb így akarta mondani: "Árnyék létedre" - de aztán ezt a kifejezést választotta, mert helyesebbnek találta.
- Életemben üzlettársad voltam: Jacob Marley.
- Le tudsz - le tudsz ülni? - kérdezte Scrooge kétkedő pillantással.
- Igen.
- Akkor ülj le, kérlek.
Scrooge azért kérdezte ezt, mert nem tudta, vajon egy ilyen átlátszó szellem képes-e helyet foglalni egy széken; és érezte, hogyha ez lehetetlen, akkor kínos magyarázkodásokra van szükség. De a szellem úgy leült a kandalló másik oldalán, mintha nagyon megszokta volna az ilyesmit.
- Te nem hiszel bennem - jegyezte meg.
- Nem - mondta Scrooge.
- Mi bizonyíthatná kézzelfoghatóbban, hogy vagyok, mint az érzékeid?
- Nem tudom - mondta Scrooge.
- Miért kételkedel az érzékeidben?
- Azért - mondta Scrooge -, mert egy csekélység is megzavarja őket. A gyomromnak egy könnyű rendetlensége csalót csinál belőlük. Lehet, hogy te egy emésztetlen falat marhahús, egy késhegynyi mustár, egy darabka sajt vagy egy kis nyers krumpli vagy. De akármi vagy is, több közöd van a léhez, mint a sír öléhez!
Scrooge nemigen szokott szójátékokat csinálni, és szíve mélyén most éppenséggel nem érzett kedvet a tréfálkozásra. Az igazság az, hogy azért próbált elméskedni, mert így akarta másra terelni a figyelmét, és legyűrni borzalmát; ugyanis a szellem hangja még a csontja velejét is felkavarta.
Itt ülni csendben, a szellem merev, üveges szemébe bámulva még egy pillanatig - Scrooge úgy érezte, hogy ez igazán pokoli játék lenne. Az is félelmetes volt, hogy a szellemet alvilági levegő vette körül. Scrooge maga nem érezte ezt, de nyilván így állt a dolog: mert bár a szellem teljesen mozdulatlanul ült, haja, kabátja szárnyai, csizmája bojtjai mégis libegtek, mintha kemencéből jövő forró gőz mozgatná őket.
- Látod ezt a fogpiszkálót? - szólalt meg Scrooge; hirtelen újra kezdte a támadást, az előbb említett okból és - ha csak egy másodpercre is - el óhajtotta terelni magáról a látomás merev tekintetét.
- Látom - felelte a szellem.
- Pedig nem nézel rá - mondta Scrooge.
- Azért mégis látom - mondta a szellem.
- No - válaszolta Scrooge -, csak ezt az egy maszlagot kell bekapnom, s akkor életem fogytáig üldöz egy légió kísértet, valamennyi a saját teremtményem. Üres képzelődés, ha mondom; üres képzelődés!
Erre a szóra a szellem irtóztató kiáltást hallatott, és olyan baljós, rémítő zajjal rázta meg láncát, hogy Scrooge erősen belekapaszkodott a székébe, nehogy leszédüljön róla. De mennyivel nagyobb lett a rémülete, amikor a jelenés levette fejéről a kötést, mintha benn a házban túlságosan melegnek találta volna, s az állkapcsa leesett a mellére!
Scrooge térdre borult, és arcát összekulcsolt kezébe temette.
- Irgalom! - mondta. - Rettentő jelenés, miért gyötörsz engem?
- Te földhözragadt lélek - felelte a szellem -, hiszel bennem vagy sem?
- Hiszek - mondta Scrooge. - Kell hinnem. De miért járnak szellemek a földön, és miért jönnek el hozzám?
- Minden embertől megkívánják odafenn - válaszolta a szellem -, hogy lelkével embertársai között járjon-keljen, messze vidékeket beutazzon; és ha a benne lakó lélek éltében elmulasztja ezt, halála után kell megtennie. Ítélet kényszeríti, hogy végigvándorolja a világot - ó, jaj nekem! - és lássa azt, amiben nem lehet része, de lehetett volna földi életében, és boldogságára fordíthatta volna! "
|
