Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/76821
|
2004. december 26.
"...máris egy város forgalmas utcáin voltak, ahol árnyékszerű járókelők mozogtak, árnyék-kocsik és szekerek tülekedtek, és semmi sem hiányzott egy igazi város kavargásából, összevisszaságából. A boltok díszítéséről nyilvánvaló volt, hogy itt is megint karácsony ideje járta, de este volt, s az utcákat kivilágították.
A szellem megállt egy bizonyos üzlet ajtajánál, és megkérdezte Scrooge-ot, hogy ismeri-e.
- Hogy ismerem-e! - kiáltott fel Scrooge. - Hát nem itt inaskodtam?
Bementek. Egy kötött sapkát viselő öreg úr láttára, aki olyan magas írópolc mögött ült, hogyha még két hüvelykkel magasabb, a mennyezetbe veri a fejét - nagy izgalommal kiáltotta Scrooge:
- Ni, hiszen ez Fezziwig, az áldott lélek! Feltámadt az öreg Fezziwig.
Az öreg Fezziwig letette a tollat, és felnézett a toronyórára, amely hetet mutatott. Megdörzsölte kezét, megigazgatta terjedelmes mellényét; nevetett egész lénye, cipője hegyétől jóindulatának székhelyéig; s kikiáltott kényelmes, sima, zengő, zsíros, kedélyes hangon:
- Hó, hó, Ebenezer, Dick, gyertek ide!
Scrooge előbbi énje, amely most már fiatalemberré nőtt, fürgén belépett inastársával együtt.
- Ez meg Dick Wilkins - szólt Scrooge a szellemhez. - Hitemre, az. Ő bizony. Nagyon ragaszkodott hozzám ez a Dick, nagyon. Szegény Dick! Istenem, Istenem!
- Hó, hó, fiaim - mondta Fezziwig -, ma este nem dolgozunk többet. Karácsony estéje van, Dick. Karácsony, Ebenezer! Hamar föl a táblákat a kirakatokra - kiáltotta az öreg Fezziwig, nagyot csattantva a tenyerébe -, egy, kettő!
El sem hinnétek, milyen gyorsan végzett a dolgával ez a két fickó! Kirohantak az utcára a táblákkal - egy, kettő, három -, helyükre tették - négy, öt, hat -, rájuk rakták és becsavarták a keresztvasakat - hét, nyolc, kilenc -, s már vissza is jöttek, mielőtt tizenkettőig számolhattál volna - fújva, mint valami telivér mének.
- No, most csülökre! - kiáltotta az öreg Fezziwig, csudálatos mozgékonysággal ugorva le a magas írópolc mellől. - Rakodjatok el, fiaim, hadd legyen helyünk bőségesen! Csülökre, Dick! Rajta, Ebenezer!
Elrakodni! Nem volt olyan holmi a világon, amit ők ne akartak vagy ne tudtak volna elrakni, amikor az öreg Fezziwig rájuk nézett. Egy perc alatt megvolt az egész. Úgy eltettek minden megmozdíthatót, mintha örökre ki akarnák zárni a forgalomból; felsöpörték és meglocsolták a padlót, megtisztították a lámpákat, jól megrakták a tüzet, s olyan kellemes, meleg, száraz és fényes bálteremmé varázsolták az üzletet, hogy különbet téli éjszakán nem is kívánhat az ember.
Belépett egy hegedűs a kottájával, fölment a magas írópolchoz, zenekari emelvénnyé alakította át, és hascsikarítóan hangolni kezdett, mint ötven gyomorgörcs. Belépett Fezziwigné; arca egyetlen nagy, széles mosolygás. Belépett a három Fezziwig kisasszony, sugárzóan, szeretetre méltóan. Belépett hat sebzett szívű udvarlójuk. Beléptek mind az üzletben alkalmazott legények és leányok. Belépett a szolgáló, unokabátyjával, a pékkel. Belépett a szakácsné, fivére legjobb barátjával, a tejesemberrel. Belépett a szemközt szolgáló inas, akinek gazdáját azzal gyanúsították, hogy nem ad neki eleget enni; el próbált rejtőzni a szomszéd szolgálója mögé, akire rábizonyult, hogy az asszonya meg szokta cibálni a fülét. Beléptek valamennyien, egyik a másik után; ki szégyenlősen, ki vakmerően, ki bájosan, ki otrombán: kit huzigálni, kit taszigálni kellett - de mind beléptek valahogyan. Táncoltak is mind - húsz pár egyszerre; félig körbe, aztán megint vissza a másik oldalon; előre a középig meg vissza; aztán egészen körül, változatos, kedves csoportokban; akik előbb az első párt alkották, mindig visszatérnek forogva az utolsó helyre; az új első pár megindul, mihelyt ezek megérkeztek; végül mind első pár lett, és nincs utolsó, aki segítsen rajtuk! Mikor ezt az eredményt elérték: az öreg Fezziwig tapsolt, hogy hagyják félbe a táncot, elkiáltotta magát: Szép volt! - a hegedűs pedig forró ábrázatát egy söröskorsóba mártotta, amelyet éppen erre a célra készítettek neki. De megvetette a pihenést, és mihelyt előtűnt a korsó mélyéről, tüstént újra kezdte, bár még senki nem állt fel táncolni - mintha csak az előbbi hegedűst kimerülten hazacipelték volna egy kirakattáblán, ő pedig új ember volna, aki elhatározta, hogy lefőzi a másikat, ha addig él is.
Aztán megint táncoltak, aztán zálogosdit játszottak, aztán megint táncoltak, aztán kalácsot ettek, aztán puncsot ittak, aztán nagy darab hideg sültet ettek, aztán nagy darab hideg főtt húst ettek meg karácsonyi süteményt - és sok, sok sört ittak. De az este nagy eseménye a sült és főtt hús után következett, mikor a hegedűs (ügyes kutya volt ám az! Olyan legény, aki jobban értette a maga mesterségét, semhogy ti vagy én diktálhattunk volna neki!) - rázendített a "Sir Roger de Coverley"-re. Akkor az öreg Fezziwig felállt táncolni a feleségével. Első párnak álltak ők is, ami nem volt megvetendő munka; huszonhárom vagy huszonnégy pár következett utánuk,..."
|
