Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/76821
|
2004. december 28.
"...mind olyan, akivel nem lehet tréfálni: mind táncolni akar, és esze ágában sincs, hogy sétálgasson.
De lettek volna bár kétannyian - mit, akár négyannyian is! -, az öreg Fezziwig helytállt volna, s a felesége nemkülönben. Ami az asszonyt illeti, a szónak minden értelmében méltó volt párjához. Ha ez nem elegendő dicséret, mondjatok különbet, és én azzal ruházom fel. Fezziwig lábikrájából mintha valósággal fény sugárzott volna. Úgy ragyogott a tánc mindegyik szakaszában, akárcsak a hold. Egyszer sem tudtátok volna megmondani, mi lesz vele a következő pillanatban. És mikor az öreg Fezziwig meg a hitestársa végigcsinálták az egész táncot - előre, hátra, kettős kézfogás, bólintás, meghajlás, meg a "dugóhúzó" és "tűbefűző" nevű figurák, aztán vissza a helyre -, akkor Fezziwig "felvágott", vagyis levegőbe kapta mind a két lábát, olyan ügyesen, mintha integetett volna vele - s úgy talpra esett megint, hogy még csak meg sem tántorodott.
Mikor az óra tizenegyet ütött, vége lett a házibálnak. Fezziwig úr és Fezziwigné asszonyság elfoglalta helyét jobbra-balra az ajtótól, s egyenként kezet ráztak minden kilépővel, víg karácsonyt kívánva nekik. Mikor a két inason kívül mindenki távozott már, ezekkel is azt cselekedték; így aztán elhaltak a vidám hangok, s a két fiú lefekhetett ágyába, egy pult alá, a bolt hátsó helyiségében.
Scrooge egész idő alatt úgy viselkedett, mint valami őrült. Szívvel-lélekkel ott volt régi énjében. Felismert mindent, emlékezett mindenre, örvendezett mindennek, s a legfurcsább izgalom vett erőt rajta. Csak most, mikor előbbi énjének és Dicknek ragyogó képe elfordult tőlük - csak most jutott eszébe a szellem; csak most vette észre, hogy az erősen nézi őt, s feje körül különösen tisztán ragyog a fény.
- Hogy ilyen csekélységért - mondta a szellem - milyen hálás ez az együgyű népség!
- Csekélységért?! - visszhangozta Scrooge.
A szellem intett neki, hogy hallgassa meg a két inas beszélgetését, akik túláradó szívvel magasztalták Fezziwiget, s mikor Scrooge meghallgatta ezt, így szólt a szellem:
- Nos, nem úgy van? Csak néhány fontot költött el a ti mulandó pénzetekből: hármat, talán négyet. Olyan nagy dolog ez, hogy megérdemel ilyen dicséretet?
- Nem erről van szó - mondta Scrooge, akit tűzbe hozott ez a megjegyzés, s tudtán kívül nem mostani, hanem régi énjének szíve szerint beszélt. - Nem erről van szó, szellem. A gazdánknak módjában van, hogy boldoggá vagy boldogtalanná tegyen bennünket, könnyűvé vagy terhessé tegye a szolgálatunkat; gyönyörűséggé vagy kínlódássá. Mondjuk, hogy ez szavakban és pillantásokban nyilvánul meg; olyan leheletszerű, jelentéktelen dolgokban, hogy lehetetlen összeadni, számon tartani. Hát aztán? Éppen olyan nagy boldogságot ad, mintha egy vagyonba kerülne.
Megérezte a szellem pillantását, és szava elakadt.
- Mi baj? - kérdezte a szellem.
- Semmi különös - mondta Scrooge.
- De talán mégis? - erősködött a szellem.
- Nem - felelte Scrooge -, nem. Csak szeretném, ha most szólhatnék egy-két szót az írnokomhoz. Ez az egész.
Előbbi énje éppen akkor oltotta el a lámpát, mikor ő ezt a kívánságát kifejezte; s Scrooge és a szellem ismét ott álltak egymás mellett a szabadban.
- Kifogyok az időből - jegyezte meg a szellem. - Gyorsan!
Ez nem Scrooge-nak szólt, sem bármely más látható lénynek, de a hatása tüstént mutatkozott. Mert Scrooge ismét látta önmagát. Most idősebb volt; élete virágjában levő férfi. Arcán még nem látszottak a következő évek kemény és rideg vonásai, de viselni kezdte már a gond és fösvénység jeleit. Volt a szemében valami mohó, sóvár, nyugtalan vibrálás, amely elárulta, hogy milyen szenvedély gyökeredzett meg benne, s hogy e növekedő fa árnyéka merre fog esni.
Nem volt egyedül, hanem egy szép, gyászruhás, fiatal leány mellett ült, akinek könnyes volt a szeme, s ezek a könnyek csillogtak az elmúlt karácsonyok szelleméből kisugárzó fényben.
- Nem nagy dolog - mondta szelíden a leány. - Neked igazán nem nagy. Más bálvány foglalta el a helyemet; s ha az felvidíthat és megvigasztalhat téged az eljövendő időkben úgy, ahogy én szerettem volna, akkor igazán nincs miért bánkódnom.
- Micsoda bálvány foglalta el a helyedet? - kérdezte a férfi.
- Az arany bálványa.
- Ilyen igazságosan bánik a világ az emberrel! - mondta Scrooge. - Semmit sem ítél meg olyan keményen, mint a szegénységet: a szavával pedig semmit sem ítél el olyan szigorúan, mint hogyha gazdagságra törekszik valaki!
- Túlságosan félsz a világtól - felelte szelíden a fiatal leány. - Minden más reménységed beléveszett abba az egybe, hogy kikerülheted a világ piszkos gáncsoskodásait. Láttam, amint egyenként kihaltak belőled a nemesebb törekvések, és most már csak legfőbb szenvedélyed tartja benned a lelket: a nyereség vágya. Nem így van-e?
- Eh mit - vágott vissza a férfi. - Ha ennyivel bölcsebb lettem is, hát aztán? Veled szemben nem változtam meg.
A leány megrázta a fejét.
- Vagy talán igen? "
|
