Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

maszat naplója


Dr.Zozó [116742 AL], gazdája maszat
NÉGYES CSÚCSTALÁLKOZÓ I.

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/116742
NÉGYES CSÚCSTALÁLKOZÓ I.

Az úgy kezdődött, hogy lezúdult a hó. Na éppen jókor, mondhatom. Három órára a Nyugatiba kellett érjek, a mini tevetalálkozóra. Az amúgy majd két és fél órás út, ki tudja meddig fog tartani, a randi végére talán befutok. Mindegy, én már csak öt percért is oda megyek és punktum. Felszerelkeztem meleg teával, kajával, egy verses, egy sima, meg egy tanulós könyvvel, a hímzésemmel, egy újsággal…azt hiszem mással nem. Igaz ennyit máskor is viszek, én már csak ilyen vagyok, ha suliba indulok Pestre.
A buszt rögvest lekéstem, mert előbb jött, mint szokott. Az az egy szerencse, hogy útközben betér több falucskába is, így autóval üldözőbe vettük, és sikerült becserkészni. Összvissz 8 percet késett. Hát hiába, ezek az itteni hegyi sofőrök úgy látszik már edzettek, pedig a mellék utakat nem is takarítják, ráadásul völgybe le, dombra föl. Aztán lássatok csudát, a vonat tuti pontosan másodpercre beért a Nyugatiba. Míg utaztam, Gery már két sms-t küldött. Rettentő nagy izgalomban voltam, de Ő talán még jobban.
Aztán álldogáltunk-álldogáltunk a pályaudvar előtt, és bőszen tárgyaltuk, hogy vajon Lencsit miről ismerjük meg? Én borzasztó magabiztosan kijelentettem, hogy Lencsi rövid hajú, vékony, hiszen van kép a naplójában, hogyne ismernénk fel. Erre a tőlünk 1 méterre álló leányzó félénken megkérdezte: Ne haragudjatok….. Na ennyit a magabiztosságomról.
Csuy már nem jelentett problémát. Össze se lehetett téveszteni, ahogy berobbant vidáman, teli energiával, éppen úgy, ahogy az ember elképzeli Őt. Szóval pont összeverődtünk, mikor megszólalt a telcsim. Na? Találgattok? Naná, persze, hogy Gery volt. Jelezte, hogy valami nincs rendben a poloskával, igazítsak rajta. Gyorsan odanyomtam Lencsinek és Táltosnak a telefont, ők is élvezhessék Kariapu igazi székely- mackós hangját. Nagy volt az öröm!
Aztán végre elindultunk a kiszemelt teázóba, ami egy igen-igen hangulatos kis helyecske. Pont ránk várt egy helyes kis kuckó a sarokban. Attól egy percig se féltem, hogy némán fogunk ücsörögni, inkább attól, hogy nem hagyjuk egymást szóhoz jutni. Igaz, Csuy, Táltos meg én éppen ki tudjuk harcolni a jogot magunknak, ha arról van szó. De hát Lencsikében egy olyan áldott, kedves, szerény teremtést ismertünk meg, akinek még véletlenül se jut eszébe, hogy a másik szavába vágjon. Gondolkodtam, vajon melyik mesefigurához hasonlíthatnám. Azt hiszem Hamupipőke szerepe illene hozzá legjobban. És ha látnátok, milyen gyönyörű szemei vannak! Mint két fényes csillag.
Elvittem néhány tevés ereklyémet, köztük a legféltettebbet: Arcady esküvői meghívóját. Aztán volt még néhány fénykép ÉJ-ról és Juditról, a Zöld kocsmáról meg hát persze Bendegúzról is.
Miközben a fincsi vaníliás, karamellás, csokoládés teákat kortyolgattuk, hol Csuy, hol az én telefonomra jött sms. Gery nem nyughatott. Szerintem Lencsi és Táltos telefonszámát nem tudja, ők csak azért maradtak ki a szórásból. Egyszer annak örvendezett, hogy együtt vagyunk, aztán megint a poloskával volt baja, egész egyszerűen zabszem volt a fenekében.
Most végre politizálhattunk kedvünkre, s ennek kapcsán Táltos el kezdte találgatni Csuy foglalkozását, ami az egésztalálkozót kitöltő gondolkodásba torkollt. Így kevesebb ideje maradt beszélni, de azért ne izguljatok nem kell Őt félteni csöppet sem.
Lencsikével megtárgyaltuk közös iskolánk ügyeit, s meg kellett állapítanom, hogy a helyzet sokat nem változott ’89 óta. Legalábbis ami a közösségi életet illeti, elég hervasztó az ábra. Megtudtuk, miről ír szakdolit, és a tevefiúk számára azt az elszomorító tényt is, hogy Lencsi igen régóta foglalt. Na nem mintha ezen nagyon csodálkoznék. Viszont Csuy még mindig parlagon hever, s ezt nem bírom elviselni!! Egy ilyen csinos, helyre, vagány csajszi! Ezek a mai hapsik fogalmam sincs hová tették a szemüket ?!
FOLYT. KÖV.



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat