Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/108394
|
2006-01-14
Halisssskisss :)
pfúú bazz, nemsoká központi :D
đe ađđig is tánc forevör !!!! :)))
đe komoly.. :D augusztus 2.-ánál másik képet tettem fel.. :Dd
"Egy gyönyörű tavaszi nappalon, ülsz egy kövön a vízesés előtt, és nézed ahogy a víz egyre csak zuhan lefelé a mélybe... Hangja oly erős, hogy saját hangod is alig hallod. Körülötted virágzik millió kis virág, mind bodog. Te csak ülsz, magányosan ott a csobogó csodával szembe, és irigyled a boldog természetet. Egy madárka odaszáll a válladra, és kedvesen csicsereg neked, de nem is hallod igazán szavát, nem érted mit mondd, met a víz morajlása elnyomja, és te nem figyelsz eléggé ahhoz, h megértsd. Aztán a madárka is továbbröppen, száll száll, és mikor visszahívnád, h ismét daloljon neked már késő. túl messze van, és nem hallja meg... Ülsz ott tovább. Csöndesen. Már valahol a délután közepe felé jár az idő, mikor egy ember megy arra. Elmegy előtted, aztán te, mintha marasztalni akarnád megkérdezed:
-Nem láttad azt a csodálatos madarat, melynek tollai olyan szép kékek voltak, mint a legtöbb mesében, hangja pedig olyan, mint a gyémánt?
Az ember körülnéz, és azt válaszolja, hogy sajnálja, de nem.
Majd elmegy, el, látod ahogy távolodik. Aztán még egy pillanatra feltűnik a kanyarban, mely elvezet ettől a csodás helytől, mely számodra mégis oly nyomasztó már. Érzed, hogy egyedül maradtál. Nincsen aki vár, és nincsen aki meghallgat. Pedig ha ügyesebb vagy - és ezt tudod - az előző egyént szóval foghattad volna, ha nem is sokáig, és talán lett volna kedved vele továbbmenni. De nem tetted, csak egy csacska kérdéssel tartottad fel, és hagytad, hadd menjen tovább... nem szóltál utána, mikor szólni akartál, már késő volt.
Akkor egy kis vakond bújik ki a földből és ezt mondja neked:
-Gyáva vagy. Félsz a saját érzelmeidtől, félsz mindentől, ami körülvesz. Azt hiszed erős leszel attól, hogy itt ülsz egyhelybe és hagyod a lehetőségeidet elrohanni? A madár, ki szépen dalolt neked elrepült, és túl későn gondoltál rá, hogy visszahívd. Elillant már, nem kellesz neki, csalódott benned. Azt hitte, te megérted majd, és kölcsönösen daloltok majd egymásnak, hol szépet, hol csúfat, de mindig valamit. Az ember is elment, pont itt melltted, és te gyáva voltál, nem kérted a barátságát, csak egy madárkával zaklattad, kit már hiába keresel - és ezt tudtad. Aztán hagytad, hogy elmenjen, nem tettél semmit, pedig lehet érdemes lett volna. Gyáva vagy.
Aztán a vakondra nézel és csak annyit mondasz:
-Igazad van.
Tudod, hogy tenned kéne, ott vannak az ember nyomai, csak követni kellene, de te ülsz egyhelybe... ülsz, bámulsz a zuhogó vízre, és nem mész... gyáva vagy. Várod, hogy majd Ő visszajöjjön, de miért jönne? Te nem kérted. Néha úgyérzed jó lenne a habok közé vetni magad, de nem teszed, csak vársz... vársz a végtelenig, még egyszer megunod, majdan talán éppen aznap este, és vagy a habok sűrűjébe veted magad, vagy egy másik ösvényen indulsz el, várva az új reggel, ami talán jobban talál, ami talán erőt ad, és már nem leszel olyan gyáva..."
|
