Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/133144
|
2005. május 12.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!
Eléggé bal lábbal keltem fel, nem aludtam valami jól.
Tegnap, amikor jöttem hazafelé a munkából a buszon, láttam egy 1 – 2 éves kislányt. Olyan szép szőke haja volt, szép nagy barna szeme. Rózsaszín ruhácskába volt felöltöztetve és egy kifli véget rágicsált. Mivel pont velem szembe volt egész úton nézett... persze nekem sem kellett több, könnyes lett a szemem és belegondoltam, hogy már nekem is 5 – 6 hónapos lenne a kislányom vagy a kisfiam. Ez a kemény... nap, mint nap szembe nézni önmagammal a tükörben és élni az életem, miközben legszívesebben elbújnék egy lakatlan szigeten.
Azt hiszem, ezt a dolgot soha nem lehet feledni... és eszméletlen nagy erő kell, ahhoz, hogy minden nap mosolyogni tudjon az ember. Minden nap elmenni, dogozni, a járműveken úgy utazni, a kollégákkal, a családdal, a barátokkal úgy találkozni, hogy ne lássanak semmit sem abból, ami belül zajlik.
Azt hiszem, ma nem vagyok túl beszédes...
Köszönöm, hogy adtad őt!
Az éj már leszállt, százegy csillag fénye ég.
Halkan dúdolom szívem énekét.
Én Istenem, hozzád szól az én imám!
Míg csendben altatom, édes kisbabám.
Köszönöm, hogy adtad őt!
De szívemen átfut néha még a félelem.
Rossz úton jár a világ!
Mondd lesz-e még idő,
Hogy boldog szép jövőben éljen ő?!
Más lett a föld, mióta ő is rajta él.
Más lett hírtelen a hold, a nap, a szél.
Száz új csodát élek újból én is át,
Mióta két szemem az ő szemével lát.
Köszönöm, hogy adtad őt!
De szívemen átfut néha még a félelem.
Rossz úton jár a világ!
Mondd lesz-e még idő,
Hogy boldog szép jövőben éljen ő?!
Kérlek, ha felnő és új útra lép,
S elhagyja otthonát.
Nem fogja már óvni féltő karom,
De őrizd őt tovább!
Köszönöm, hogy adtad őt!
De szívemen átfut néha még a félelem.
Rossz úton jár a világ!
Mondd lesz-e még idő,
Hogy boldog szép jövőben éljen ő?!
...
Kinek mondjam el vétkeimet?
Semmi sincs, csak fénytelen éj, csak szótlan bánat, hiú remény
Nincsen hűség, nincs szerelem, nincs simító kéz nekem
Kinek mondjam el vétkeimet, és a megbocsátást kitől kérjem?
Kinek mondjam el vétkeimet, Istenem?
Hideg az éj, de fényre vágyom, mint délre húzó fecskepár
Testem kihűlt álom csupán, de lelkem szunnyadó tűzmadár
Kinek mondjam el vétkeimet, és a megbocsátást kitől kérjem?
Kinek mondjam el vétkeimet, Istenem?
Ne kínozz, hisz előtted állok pőrén, bekötött szemekkel
Oh... Istenem mondd miért?
Könnyek nélkül sírok, a meg sem született gyermekemnek
Hogyan mondjam el vétkeimet, és a megbocsátást kitől kérjem
Kinek mondjam el vétkeimet, a bűneimmel kell, hogy éljek
A megbocsátást kitől kérjem?
Kinek mondjam el vétkeimet, Istenem?
/Friderika/
Mára VÉGE...
|
