Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/133144
|
2005. május 28.
Jó reggelt Mindenkinek!
A Zsolti egy nő miatt hagyott ott, mint az kiderült, mert NINCS olyan titok, ami napvilágot ne látna! GERINCTELEN FÉREG!!!!!!!!!!!!! És az a nő is, aki belemászik egy kapcsolatba! Két gusztustalan ember egymásra talált... Gratulálok!
Mint észrevettétek javítottam a naplómon, mert megbántottam belzi [145260 AL] - t. Bocsánatot kérek! Az ember mond és tesz néha mérgében olyat, amit normál esetben nem tenne, én is így jártam. Én is ember vagyok és nekem is vannak hibáim, mint mindenkinek. de én be is látom ha nincs igazam, ahogy most is ezt tettem.
Sunday - t is sikerült megbántanom... úgy látszik ez egy ilyen nap... sajnos! De hiszek benne, ha tényleg a barátaim, akkor megértenek és megbocsátanak!
Múlt héten ilyenkor együtt voltunk (23:17 van)... most meg itt ülök egyedül... bassza meg, hiányzik!!!!!!!!!!
Nincs más a világon, amit jobban utálok, mint a hazugság, és most kaptam belőle eleget... sajnálom, ezt nem tudom szó nélkül hagyni!
...
Előfordult - e már veled, hogy nem volt kedved elaludni, álmokba menekülni, és mégis reggelig ébren is csak álmodni tudtál? És aztán mégis felkelt a nap, minden csöndes. Még senki sem vette észre, hogy új nap kezdődött; hogy lehet ezt elviselni egyedül? Olyan gyönyörű, ahogy az éjszaka átengedi a világot a fénynek, és mégis csak sírni tudnék. Mindent csak elveszíteni tudtam, meg azt is, ami sosem volt az enyém. Sose lesz. Ő mondta. És ezen a reggelen is elveszett a tegnap. Minden nap... Hogyan tudnám várni a holnapot? Mire tudnék még várni? Olyan könnyű volt. Ő nem ígért semmit, mert nem tehette. Mégis elég volt egy pillantás, hogy elhiggyem; Ő sem akar elveszíteni... És akkor már nem kellett megígérnem semmit, mert ettől a pillanattól kezdve nem számított senki más. És boldog voltam, ha egyáltalán adhattam valamit. És már attól is a fellegekben jártam, ha nem csak gondolhattam rá, hanem a közelében is lehettem. Pedig ez volt a legtöbb... És mégis önző vagyok. Üvölteni tudnék, hogy szükségem van rá. El tudod képzelni, milyen érzés nap, mint nap arra ébredni, hogy még mindig magányos vagy? És ha ez soha nem is volt másképp? Azt hittem, hogy hozzászoktam már, de ha csak ránézhettem, el tudtam képzelni, hogy mindezt a rosszat örökre el tudom felejteni. Hogy van valaki, akinek vigyázhatom az álmát, és vele együtt örülhetek annak, hogy élünk. Akinek foghatom a kezet, megsimogathatom az arcát. Akit átölelhetek, és akivel nézhetem a naplementet, akivel minden pillanat csak gyönyörű lehet. De lassan közeledik a hajnal... Lehet, hogy gyönyörű lesz, de úgysem látnék belőle semmit a könnyeimtől... Ő még biztos alszik. Neki van kiről álmodnia.
Csatát vívok a Világgal... a Világért... Magammal... Magamért...
minden reggel egy új lány néz a tükörből rám. Új remények s álmok égnek szemében s egy új élet kapuja tárul elé... majd ahogy telnek a percek s órák, valahogy észrevétlenül letér az új útról. Este már nem az a lány áll szembe velem, aki reggel, hanem egy megkeseredett, a világban helyét nem találó könnyes szemű lány, aki harcol a Világgal... a Világért... Magával... Magáért... örökös magam csata...
Keresem magam a Világban... s a Világot magamban. Ez olyan, mint egy ördögi kör, egy körforgalom, csak azzal a különbséggel, hogy itt nincs kijárat...
S mikor úgy érzed, hogy Valaki kihúzna ebből a körből, talán mégis van remény, hogy megtaláltad a kijáratot jön egy újabb kör... nem szólhatsz szíved szerint, némaságra ítélték érzéseid... megint rossz időben érkeztél... de bízol s reménykedsz, hogy annyi rossz után már csak jó jöhet... s hagyod magad sodródni az élettel... minden reggel új útra lépsz s reménykedsz, hogy egyszer véget ér. Azon a napon, amikor abbahagyod az utazást, meg fogsz érkezni.
Márai Sándor: A szomorúságról
Ne kergesd el a szomorúságot. Oktalanul jön, talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis: a szomorúság megszépíti az életet...
Először is: az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezz csak... Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszínderengésben.
Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!
Mára ennyi.... a holnapi naplóbejegyzésem is érdekes lesz..
|
