Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/133144
|
2005. június 1.
Sebészetre kell mennem...
Na megvolt a vizsgálat... azaz nem nevezném annak, mert a doki rá sem nézett a kezemre, csak a nyanya átkötötte, de majd beszartam!! Mondtam is neki, hogy óvatosan, erre ő, hogy fáj? Anyád... naná, hiszen tegnap vágta szét a kezemet az üveg. A fejem szétesik, a kezemről és a lábamról nem is beszélve. Éjszaka nem aludtam egy szemet sem. Ahányszor becsuktam a szemem előttem volt a történet...
Egy kedves itteni barátnőm Mira ezt írta nekem: „Én hiszek abban, hogy minden ilyen esemény egy figyelmeztetés a sorstól, hogy valamit nem jól csinálunk. Magadba kell nézni és változtatni, amin csak lehet.” Ezen el fogok gondolkozni!
Már egy jó ideje úgy gondoltam, hogy egy elátkozott órán születtem, mert valahogy mindig összecsaptak a felhők a fejem fölött. Sőt volt úgy, hogy legszívesebben meghaltam volna 1 éve... de most már tudom, hogy az életnél nincsen nagyobb ajándék, és én kaptam még egy esélyt arra, hogy éljek, boldog legyek és soha ne nézzek hátra, csak előre. Nem számít, hogy megbánt valaki, vagy csalódok egy szerelemben vagy bármi más... Mert ezek eltörülnek az mellett, hogy az élet ettől még szép. Örülni kell a madarak csiripelésének, a szomszéd kiabálásának vagy bárminek, mert a lényeg, hogy élünk!!! Ez olyan ajándék, ami csak egyszer adatik meg... nem biztos, hogy mindenki kap második lehetőséget. Nekem nagy szerencsém volt, hogy nem élével zuhant rám az üveg, hanem lappal.
Felhívtam ma a Zsoltit is. Persze sóhajtott egy nagyot, gondolva mi a szart akarok, de elmondtam Neki, hogy mi történt velem és megkértem, hogy legyen kedves holnap elhozni nekem a nála maradt lemezeket. Miközben meséltem Neki a dolgot, szabályosan elkezdtem remegni még a hangom is... nem tudom, ezt hallotta e. Utána alig nyugodtam meg... na, nem azért mert Vele beszéltem, hanem a tegnapi nap eseményei még nem múltak el bennem.
Ajándék
És mégis, ma is, így is, örökké mennyit ad az élet! Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát, a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát! Mennyit ad, milyen gazdag vagyok, milyen megajándékozott, micsoda bőség, minden napszakban, minden pillanatban! Ajándék ez, csodálatos ajándék. A földig hajlok, úgy köszönöm meg.
Drága Aranyos Timikém!
Nagyon örülök, hogy "csak ennyi bajod" történt... mert ez tényleg lehetett volna rosszabb is. Bár ha meg azt nézem, hogy ez milyen fordulatot hozott a lelkedben, akkor örülnöm kell, mert felfedezted, hogy mennyire nem számit semmi más, mint az hogy élsz, hogy egészséges vagy. Igen, valóban úgy érzem, kaptál egy második lehetőséget az élettől, anélkül, hogy olyan károsodás ért volna, ami egy életre megnyomorít. Tudod, amíg fiatal az ember, mint te is, sok mindent másként lát. Aztán megy az úton, egyre több év nyomja a vállát, és végül jön egy betegség, egy súlyos műtét, már odaát van, mikor visszafordítja valaki - menj vissza, neked még dolgod van ott lent - és attól kezdve sok mindent másként lát. Velem ez történt 42 évesen, mikor már minden rendeződött az életünkben. Utolértük magunkat, a gyerekek majdnem egészen felnőttek voltak, és éppen élhettünk volna a párommal - magunknak, utazgathattunk volna. És nem! Történt valami, ami örökre megváltoztatta az életemet, és sok mindenben megakadályoz. Én már nem fogok tudni soha többé úgy élni, úgy utazni, úgy boldog lenni, mint 42 éves korom előtt - és hidd el, nem az fáj, hogy (ezt pl. 99. dec.8-a óta tudom) bármelyik pillanatban meghalhatok, hanem azokat sajnálom, akiket itt hagyok majd, mert ők jobban fogják érezni a hiányomat, mint az elképzelni lehetne. És tulajdonképpen az egész gondolkozásom 42 évesen változott meg. Gyerekkoromban hivőnek neveltek, de hiába imádkoztam, a Jó Isten soha nem segített sem apukámat megváltoztatni, sem anyun, sem rajtam - hát én is elfordultam tőle. De vén fejjel újra megtaláltam. És hiszem, hogy mindegyikünknek van valami olyan feladata, amit muszáj elvégezni, amit senki más, csak mi tudunk megtenni. Neked még sokkal több dolgod van, hiszen fiatal vagy Igen, kicsit sűrű éved volt...sok minden olyan történt, ami fájt, ami bántott, ami nagyon nehéz volt. És most ez a baleset ráébresztett arra, hogy nem hátrafelé kell tekintgetni. Hanem élvezni kell a nap minden percét...igen, azt hogy dalolnak a madarak, hogy süt a nap, hogy rád mosolyog valaki, hogy valakire rámosolyoghatsz...és majd minden szépen kialakul körülötted - csak ki kell várni. Semmit nem lehet sürgetni. Én látom, hogy ma már milyen nehezen találnak egymásra a fiatalok. Sokszor éveken át csak sodródnak... De előbb-utóbb eljön az az ember, akit neked tartogattak. Hogy megtaláld, hogy kivárd az érkezését, ahhoz örömmel kell minden percet élvezned. Azt is, mikor egyedül vagy, és azt is, mikor dolgozol. Paposan hangzik nagyon, amit itt leírtam, de hidd, tudom miről beszélek. És még nagyon-nagyon sok minden szép és jó vár rád.
Vigyázz magadra, próbálj mindent magad mögött hagyni.
Puszi Eszter
|
