Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/156244
|
A végtelen szeretet
Két éve, egy varsói estén a lámpa fénye tompán vetült Cecilia Gillie arcára. Szíve egyenletesen vert. Időnként nyugtalanul fészkelődött, ám bal oldala nem mozdult, egy szédülés miatt béna és érzéketlen volt. Stanislaw P. az ágy mellett ülve fürkészte az angol hölgy kedves arcát, mely 88 éves kora ellenére sem csúfítottak ráncok. 'Annyi mindenen mentünk át mi ketten" gondolta Stash, felidézve emlékezetében a sors fordulatait, melyek révén évtizedekkel korábban kapcsolatba kerültek... S a kör most bezárult. Majd lábujjhegyen kiment a szobából feleségéhez.
Még soha életében nem találkozott Stash olyan asszonnyal, mint Cecilia, aki megszállottan csak a munkájának élt. Az elegáns és művelt Cecilia egyfomra könnyedséggel társalgott államfőkkel, művészekkel és filozófusokkal.Puszta jelenléte derűt hozott a hágai lengyel nagykövetség komorságába. Stash apja háborús hős volt, aki súlyosan mesebesült a nácikkal vívott küzdelemben, és lengyel nagykövetként dolgozott Hollandiában. Akkoriban 1948-at írtak, és Kraswery P. éles konfliktusba keveredett hazája kormányával, a szovjetek által népére kényszerített rendszerrel, amely igyekezett félreállítani őt és a hozzá hasonlókat, akik nem voltak kommunisták. Cecilia hágai látogatása egy időre eloszlatta a nagykövet komor gonolatait. Még a háború alatt ismerkedtek meg Londonban, és Ceciliából csak úgy áradtak a hírek, a pletykák és a közvetlenség légköre. Nem sokkal megérkezése után kereken kijelentette, hogy mindannyiukat elviszi Antwerpenbe. Új filmet adtak ott, a Szent Johannát, egy nagyszerű svéd színésznővel a főszerepben. Habár Cecilia negyven éves is elmúlt, mindig szakított időt időt Stashre. Későbbi hágai látogatásai alkalmával rengeteg könyvet hozott ajándékba. Stash lenyűgözve, és mohón falta ezeket. Amikor Stash édesapja 1950-ben egy autobalesetben meghalt, a család visszatért Varsóba. Rideg, kíméleten évek következtek. Állás vagy özvegyi nyugdíj híján az anya nyomorgott, úgyhogy Stash egy időre állami gondozásba került. Az agymosás légköre fényévnyitávolságra volt a Ceciliával folytatott elmélyült beszélgetésektől vagy attól a világtól, mely a tőle kapott könyvekbentárult föl a fiú előtt. Miután befejezte a középiskolát, elhatározta, hogy Nyugatra szökik. 1955 augusztusában végre alkalom nyílt erre. Megismerkedett egy csoport cambridge-i diákkal, akik a Világifjúsági Találkozóra érkeztek Varsóba. Külföldön szerzett angol nyelvtudásával Stash hamarosan kiderítette, hogy semmi közük a politikához. Voltaképpen az olcsó nyaralás reményében iratkoztak fel a küldöttség tagjai közé. "Miért nem jössz velünk?" - kérdezte tőle egyikük, Bridget Hains. A többiek lelkesen helyeseltek, és aprólékosan tervezgetni kezdték, miként szöktessék ki új barátjukat a szabad világba. Stash ámulva hallgatta őket, és meghatódott. Amikor elérkezett a küldöttségek hazautazásának napja, a varsói főpályaudvaron elvegyült a cambridge-i csoportban. Szőke haját saját kezűleg feketére festette, ez volt minden amivel álcázni tudta magát. Észrevétlenül feljutott a vonatra. A vasúti kocsiban felmászott a poggyásztartó rácsra , és magát egy nagy halom kabátés hátizsák alá. Bridget a szélen lévő kabátokra feküdt, és rosszullétet színlelt. A vonat több mint 48 órát döcögött át Lengyelországon, és Csehszlovákián. A határnál Bridget fájdalmasan nyögdécselve nyújtotta át útlevelét. Egyik társa elmagyarázta a határőrnek, hogy a beteg lány csak a csomagtartón tud kényelmesen végignyúlni. Amint Nyugat- Németországba értek, Stash jelentkezett a német hatóságoknál és politikai menedékjogot kért. Átmenetileg egy müncheni menekültszálláson helyezték el. Elbúcsúzott angol barátaitól, és nagyon reménykedett, hogy felkutatják számára Ceciliát. Egy hónap sem telt el , és levelet kapott. Cecilia írta, aki időközben férjhez ment Darsie Gillie-hez. Párizsban telepedtek le. "Azt hiszem, el tudjuk intézni, hogy megkapd az angol vízumot - írta Cecilia. Nagyon örülnénk, ha fizethetnénk a tanulmányaidat." Stasht teljesen lenyűgözte nagylelkűségük, ugyanakkor megbénította a lelkifurdalás. "Mi jogon fogadhatnám el?" - töprengett. Múltak a hetek, és ő egyre inkább azon gondolkodott, hogy mit válaszoljon. De újabb levél érkezett. "Szeretném tudni , miért vagy ennyire udvariatlan?" - tette fel a kérdést Cecilia. Jól nevelt emberek legalább válaszra méltatják a levelet, melyben mások segítséget ajánlanak. " Stash elvörösödött szégyenében. Azon nyomban tollat ragadott: bocsánatot kért a habozásért, és elfogadta Gillie-ék ajánlatát.
Párizs egyik legélénkebb értelmiségi társaságának számított Cecilia Gillie szalonja. A tágas lakásban rendezett vacsorákon sokszor fordultk meg világhírű francia művészek, filmsztárok, és politikusok. Stash még sehol nem látott ilyen rengeteg könyvet, csak a könyvtárakban. Mire Stash Párizsba érkezett, Cecilia már aprólékosan végiggondolta taníttatásának részleteit. Cambridge eleve kiesett, mert Stash nem tudott latinul. "Ne aggódj" - biztatta Cecilia, amikor nehány hónappal később Skóciába küldte. A Gillie házaspár öt éven át fedezte Stash ruházkodását, és rendszeresen küldtek neki zsebpénzt is. A fiatalember mindig Párizsban töltötte szünidejét. Cecilia gondoskodott róla, hogy Shakespeare-t, Hemingwayt, és Francoise Sagant olvasson. Darsie történelemre, és régészetre okította a fiút. Gyakran piknikeztek hármasban a francia vidéken, s megtekintették a gótikus és román kori építészet remekműveit. Stash tudta, hogy a gyermeketlen házaspár fiaként szereti őt, megis furdalta a lelkiismeret, hogy semmivel sem viszonozhatja a tőlük kapott sok jót. Aztán kiderült, hogy Cecilia nem tud úszni " Biztos fél a víztől" - gondolta. Végre ő is megtaníthatja valamire. S egy szép napon nem mindennapi látványban lehetett része a Deligny uszoda unott közönségének....a medence sekély végénél egy szők fitalember és egy középkorú hölgy álldogált, különös mozdulatokat ismételgettek, angolul kiabáltak egymással, és időnként óriási kacagásban törtek ki. "Cecilia, te fizettél ezért a vízért"- ugratta Stash. "Igyál csak amennyi jól esik." Végül is Cecilia egyedül és magabiztosan a medence mély vizes végére ért. Hatalmas diadal volt ez, mely véget vetett gyermekkori félelmének. Stash pedig végre örült, hogy törleszthetett valamit tengernyi tartozásából. Az egyetem elvégzése után Stash egy montreáli újságnál kapott állást. Noha az Atlanti - óceán túlpartjára került, gyakran meglátogatta a Gillie házaspárt. Aztán megnősült, felhagyott az újságírással, és éttermet nyitott. Montreál környékének jómódú és közismert alakja lett. Évtizedek teltek el. Cecilia és Darsie fölött kérlelhetetlenül elrepült az idő, helyüket ifjabb nemzedékek foglalták el a párizsi társasági élet középpontjában. Mind kevesebben jöttek el hozzájuk vacsorára, és a házaspárt is ritkábban hívták meg összejövetelekre. Végül aztán egy dél- franciaországi faluba, Mirabeau-ba, egy parasztházba vonultak vissza. Darsie 1972-ben meghalt, és Cecilia magára maradt. Stash idővel eladta éttermeit, elvált, és visszatért Párizsba. Új vállalkozásba kezdett. Utazásszervezéssel foglalkozott, sokat utazott, és haa csak tehette, meglátogatta Ceciliát. 1987 tavaszán aztán telefonon, arról, hogy Ceciliát agyvérzés érte. Stash mindent otthagyott, és rohant Mirabeau-ba. Az ősz hajú Cecilia némán feküdt az ágyona kórház intenzív osztályán, és levegőért kapkodott." Ez ő lenne?" - gondolta döbbenten Stash. Lehajolt hozzá, és megfogta a kezét." A bal oldala örökre megbénult" - közölte az orvos. be Az sme biztos hogy egyáltalán életben marad... " Az nem lehet!" - tiltakozott magában ösztönösen Stash. " Rendbe jössz Cecilia" - hajtogatta." Rendbe jössz. Órák teltek el, és Cecilia még élt. Az órákból napok, és napokból hetek lettek. Stash mellette maradt, és végigjárt vele három kórházat, és egy rehabilitációs intézetet. Mire visszatértek Mirabeau-ba, Cecilia ismét tudott beszélni, bal karja , és lába azonban örökre megbénult. Stash szakácsnőt, és takarítónőt fogadott melléje, és maga is odaköltözött. Világos volt, hogy Cecilia képtelen az önálló életre. A Párizstól távol töltött hónapok alatt Stash válallkozása menthetetlenül csődbe ment. De ő nem törődött vele. " Tehát ismét nincstelen, és egyedülálló ember vagyok a Gillie- házban." - gondolta. Az elkövetkező két évben Cecilia lassan hozzászokott a tolókocsis élethez, Stash pedig ingatlanügynökséget alapított. Megismerkedett egy fiatal lengyel építésznővel, Aleksandrával, aki átmenetileg Franciaországban dolgozott. 1990-ben összeházasodtak. A kommunista rendszer összeomlása után a házaspár hazatért Varsóba. Stash éttermet nyitott, majd egy másikat. Mielőtt elhagyták volna Mirabeau-t, elrendezte, hogy Cecilia mellett éjjel-nappal ápolónő legyen. Levélben és telefonon továbbra is tartották a kapcsolatot. De 1994 őszén egyik látogatása alkalmával döbbenten látta, milyen felfordulás van a házban, és hogy a 87 éves Cecilia, aki törékenyebb volt, mint valaha, mennyire zavart, és levert. " Cecilia" - szólt ellentmondást nem tűrő hangon, a tolókocsimellé térdelve. " Magunkkal viszünk Lengyelorszába, és eggyütt fogunk élni."- mondta. "Jó" - hangzott a válasz.
Rengeteg időbe került volna bevándorlási vízumot szerezni, de Stash tudta, hogy semmi sem szól az ellen , hogy egy hordágyon fekvő néma hölgy "turistaként"utazzon be Lengyelországba. Lefoglalt tehát, négy helyet egy gép elülső részében, s a beteg Ceciliát átcsempészte a lengyel határon , éppúgy,hogyan őt csempészték ki Nyugat- Németországba. Cecilia , Stashék házának lakója lett, és jelenléte szüntelenül a megtett útra emlékeztette Stasht. Hamarosan rájött, még egy törleszteni való adóssága van. Három kivételével, nyomára akadt mind a 25 egykori cambridge-i diáknak, akik annak idején kiszöktették Lengyelországból, és meghívta őket, ünnepeljék meg közösen a szabadulását. A találkozás ideje percre pontosan negyven évvel azután, hogy elmenekült. Helye a varsói központi pályaudvar, ahonnan elindulta nagy kalandra. " Várlak benneteket, pontban 18 óra 9 perckor" állt az elegéns meghívókártyán. Legyen mindegyikőtöknél esernyő, az amerikai, brit vagy kanadai zászlóval. Ha egyik sem menne, akkor bármilyen más zászló is megteszi. A gyerekeket is hozhatjátok. Üdv, és Isten óvja a királynőt!" Megérkezett két diplomata, jónéhány újságíró, egy író, egy jogász , egy tanár, egy filozófus, és nem utolsósorban a poggyásztartó vakmerő védelmezője, maga Bridget Hains is . Bár már évek ótanem találkoztak, boldogan borultak egymás nyakába, és legjobb barátjukként üdvözölték Stasht. A pályaudvarról egyenesen egy bankettre mentek melyet egy Stsh éttermében rendeztek. "A boldogság láncszemeire"- kezdte Stash, amikor felállt,hogy a barátainak pohárköszöntőt mondjon. Úgyhiszem, ha valaki derekasan viselkedik az életben, akkor megteremtheti maga körül a jóság láncát, a boldogság légkörét."- Arca hirtelen komollyá vált, miközben e szívből jövő szavakat mondta: " Talán éppen ezt nevezik szeretetnek" Később az ünnepség végezetével Stash hazasietett. Sokat szeretett volna Cecilianak mesélni erről az estéről. Ám ő már békésen aludt. "Nem baj" - gondolta Stash. "Jó éjt, Cecilia!" - súgta, gyöngéden megigazgatva a paplant, majd arcon csókolta. - Holnap találkozunk.
A rákövetkezendő hónapokbanStash és Cecilia sokat beszélgetett, de az idős hölgy idővel egyre inkább az álmaiba és emlékaibe temetkezett , és végül 1996. április 20.-án hajnalban békésen jobb létre szenderült...
A bejegyzések színek szerint vannak csoportosítva.
Barna: Sorozatok
Piros: Egy konkrét történet elmesélése
Kék: A cseten történő párbeszédek
Lila: Ünnepi bejegyzések
Zöld: A napi mondások ,érdekességek és ritkaságok
Narancssárga: Személyes bejegyzések
|
