Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/149004
|
2008-05-20
Most egyidősek.
Tegnap volt egy születésnap és nem köszöntötte föl az illetőt. Lemondott erről a szokásáról. Számára kevéssé veszett el az értelme, hogy minden egyes évben azon a napon valamiképpen kapcsolatba lépjen vele, de más számára már semmi értelme. Hát abba hagyta. És a másik nyilván nem hiányolja azt, amit észre sem vesz, hogy már nincsen.
Ő innentől tudja: most egyidősek. Két hétig. Innen számolja ki saját születésnapját 6. éve. Azt a születésnapot, melyet nem szeret túlságosan. Mert a többiekhez képest túl korán született. A dátummal nincsen baj és nem is azért, mert 1988-ban született, hiszen nagyon szép számnak tartja! Hanem, hogy két héttel előtte az a születésnap 1989-ben kezdődött. Mennyivel jobb volna, ha az is '88-tól számozódna! Akkor egész évben egyidősek lehetnének, kivéve azt a két hetet. És nem kellene, mint most, e két hetet úgy várni.
De minden elfelejtődik. Lassan. Minden elmarad, mint a szülinapi köszöntések... Semmire nincsen, semmire nem lesz idő. Kifutunk belőle és a terveinket elfújja a viharos szél, leesik és agyoncsapja a jégesőben letőrt egyik faág az úttest szélén. A megsemmisülés totális lesz és félelmetesen végleges.
Újat kell kitalálni! Hogy legyen értelme. Valamit.
Hát, most kitalálta, s ha eljő a nagy szabadság, azt sem fogja tudni, melyikkel kezdje.
Mert szeretne az erkélyen széket festeni. Szeretne megint nemezelni a kertben, mezítláb állni a gazos, égett, szúrós fűben a lecipelt asztalka mellett, amiről csorog a szappanos lé, de úgy, hogy Mama ott ül mellette egy napágyban a kajszifa alatti árnyékban. Szeretne alkotni. Újságból betűket kivágni, és verseket kirakni belőlük. Szeretne fényképezni. Sokat. Mindenfélét. Budapestet. Autókat. Megcsinálni a filmet a Körútról. Olvasni! Nem azt, amit feladtak, hanem azt, amit ő választott ki! Jó volna átolvasni a Bibliát is. És megnézni egy csomó filmet Zsóval. Hitchcoc-estéket tartani, aztán kiheverni a teraszra és várni a hullócsillagokat. Kint aludni a kertben -még sosem aludt a szabad ég alatt!
Biciklizni. A Balaton lörül. Lesz-e belőle valami az idén?! Igyekeznek a szervezők. De senki sem ér most rá... Senki. Semmire.
Semmire.
Elszalad mellettünk szeretteink élete és a saját életünk is, mint az utolsó éjjeli villamos. És az utasok, akik még időben érkeztek a megállóba, integetnek, de mi ott maradunk összeesve. Visszagondolunk mindenre, vagy legalábbis ezt hisszük. És sírunk -vagy nevetünk. Mert más nem maradt, amit még tehetnénk.
Csupa rossz gondolat. Pedighát... el sem tudja képzelni, hogy ő is létezhet nagyszülők nélkül. Tényleg elképzelhetetlen. Megeredtek a könnyei és némán, fulldoklón sírt. Úgy képzeli, így csak az tud sírni, akihez sokan tartoznak: hogy meg ne lássák rajta a szomorúságot, a gondokat, semmit, hogy ne legyenek ők is szomorúak... Nyelte a könnyeit, visszatartotta a levegőt, behunyta a szemét, és a meleg patakocskák végigcsorogtak az arcán. Ült a fürdőkádban a forró víz alatt, rázta a hideg és sírt.
|
