Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/323567
|
2010-08-29
Tadaima, Koi-tachi ^^
只今, 恋-達 ^^
megjöttem na, elment a nyaralás, álmodtam össze jó hülyeségeket, de ami nekem most legfontosabb, megvan a yaoi kövi fejezete <3
És persze h itt van Kincső, én meg leszek hnap nála :]
8#
A szerdai napon az idő szeles volt és hideg. Egyre jobban érződött, hogy közeledik a tél. A próba egészen rövid volt, mivel a szám kész volt, és még volt a határidőig 2 napjuk. Satoshi bejelentette, hogy vasárnap lesz a koncert, ahol majd először játsszák a dalt közönség előtt, aztán párszor elpróbálták, milyen is egyben, és haza is mehettek.
Ryuuji, miután hazaesett, és egy ideig nem találta a helyét, úgy döntött, megteszi, amit meg kell, mert a beszélgetése Tatsurou-val már tényleg nem tűr halasztást.
Amikor a másik ajtaja elé ért, nem tétovázott sokat, úgy gondolta, legalább hamarabb túlesik rajta, így becsengetett.
- Ryuuji! Te… mindegy, gyere be! – mondta szórakozottan a hosszú hajú, és félreállt az ajtóból, hogy beengedje. – Konkrétan miért is vagy itt? – kérdezte, mikor már bent voltak a lakásban.
- Úgy gondoltam, tényleg beszélnünk kellene, mivel a múltkori nem volt túl tartalmas…
- És miről akarsz beszélni? – mondta Tatsurou, miközben feltett maguknak egy kis kávévizet.
- Rólunk. Arról, ami köztünk van… és… mindenről, ami történt.
- Rendben. Igazság szerint… el kellene mondanom valamit. Több dolgot is…
- Akkor mondd! – nézett rá bátorító mosollyal a másik.
- Emlékszel az első napra? Amikor megütöttem Kenzo-t…
- Igen?
- Tudod, miért tettem?
- Nem igazán… tényleg nem tudtam mire vélni, de mikor rosszul lettél, kiment az egész a fejemből…
- Meg akartalak védeni. Kenzo-tól. Tudtam, hogy csak játszik, hogy csak egy kalandot akar…
- Én is tudtam! Nekem ugyanúgy csak kaland lett volna…
- Tudom! De nagyon sok ilyet végignéztem már… csak egy éjszaka, aztán egy pillantás, egy-egy érintés, és már bele is estél… Ő meg még bátorít is, azzal, hogy hagyja, és csak összetöri a szíved… Nem akartam, hogy te is egy legyél a trófeái közül… Túl értékes vagy ahhoz…
- Értem… - a fiatalabb alig jutott szóhoz. Nem tudta, mit mondhatna… ha jobban belegondolt, volt valami abban, amit Tatsurou mondott… - És szombaton? Azt végképp nem értettem…
- Ano… azt igazából én se… - felelte zavartan az idősebb. Azt hiszem, bekattantam. Emlékszel, hogy szerdán Mizuki beállított azzal az argentin szappanoperába illő dallammal? – Ryuuji bólintott. – Előtte randija volt, és egyből az jutott róla eszembe, hogy elhívlak téged valahová. De már előtte is voltak ilyen gondolataim. Nem bírtam már tovább, és akkor úgy gondoltam, átmegyek hozzád, fölényeskedek egy sort, és te majd szépen magadtól befekszel alám…
A másik elkerekedett szemekkel hallgatta.
- Ezért csókoltál meg?
- Az már csak egy kétségbeesett próbálkozás volt… Akkor tudtam, hogy nem fog összejönni, amikor felpofoztál. Megérdemeltem. Tényleg bunkó voltam. Elképzelhetetlenül bunkó. De egyszerűen nem láttam más megoldást. Azt hittem, hogy egyszerű vagy. Hogy kiismerhetlek, de te meglepetést okoztál. Nem hagytad magad ilyen könnyen megszerezni, és amikor már teljesen elvágtam magam előtted, egészen egyszerűen kedves voltál. Ezek után csak még jobban beléd szerettem. Tudom, hogy reménytelen, mert meg se érdemellek, de muszáj volt kimondanom. Ha nem jössz át, szerintem beleőrültem volna... – fejezte be szomorkás mosollyal Tatsurou.
Közben felfőtt a víz, így felállt, hogy elkészítse a kávét.
- Hogy szereted a kávét?
- Tökmindegy… - felelte Ryuuji még mindig teljesen elképedve.
- Egy cukor van benne, semmi más. – adta a kezébe a másik a bögrét, de jóformán arra sem reagált, úgyhogy saját kezűleg kulcsolta rá a fiatalabb ujjait a pohár fülére, hogy biztosan ki ne essen. – Ennyire ledöbbentett, amit mondtam? – kérdezte, mert már-már komikusnak találta a helyzetet.
- Úgy őszintén, te nem döbbennél le, ha valaki a szemedbe mondaná, sőt ecsetelné, hogy mennyire beléd van esve? – tette fel a költői kérdést magához térve. Mérlegelnie kellett. El nem tudta képzelni, hogy miért tette Tatsurou, amiket tett, de erre gondolni sem mert. Nem tudta, mit kezdhetne az információval. Arról nem is beszélve, hogy, mivel a másik kitálalt, és ő sem volt egy matyóhímzés, neki is el kellett volna mondania azt a néhány momentumot, amihez viszont csöppet sem volt kedve. Kedvelte Tatsu-t, tetszett is neki, nem is kicsit, és nagyon jól érezte magát a társaságában, de ez azért most sok volt. Végül úgy döntött, nem volna fair egy ilyen vallomás után tovább titkolózni… - Emlékszel, mikor még beteg voltál, és felhívtál, hogy nem jönnék-e át? – kérdezte két korty között.
- Persze…
- Éppen azon gondolkoztam, hogyan hívassam meg magam, hogy mégse vegye ki magát hülyén, hogy megint itt vagyok. – mondta egy félmosollyal. – Arról a csókról pedig annyit, hogy nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne csókoljak vissza. Még így is kirázott a hideg… - mondta tárgyilagosan, miközben a szőnyeg mintáit rajzolgatta át az ujjaival.
Most a másikon volt a sor, hogy csodálkozzon.
- Éreztem én, hogy kiráz a hideg, de azt hittem azért, mert nem akarod. – mondta félig nevetve. Elgondolkozva fixírozta a szék lábát maga mellett, aztán visszanézett Ryuuji-ra, majd nevetni kezdett. Elfeküdt a szőnyegen, és csak még jobban nevetett.
- Neked mi olyan vicces? – kérdezte a fiatalabb mosolyogva, mert már kezdett ő is jól szórakozni, csak azt nem tudta még, min…
- Szerencsétlenek vagyunk! – válaszolta, és tovább rázta a nevetés.
- Az biztos. – mondta Ryuuji komolyan, aztán a másikra nézett, és ő is elnevette magát.
Tatsurou a hátán feküdt, a szőnyegen, Ryuuji pedig keresztben rajta, fejét a másik hasára hajtva. Már nem nevettek, csak feküdtek, és nézték a plafont. Ezen a plafonon nem volt feszület alakú ázásfolt, sőt, semmilyen ázásfolt nem volt rajta, így utóbbi csakhamar megszólalt:
- Csinálni kéne valamit.
- Ja.
- Kint hideg van.
- Ja.
- Nincs valami társasjátékod? Ki nevet a végén, vagy valami…?
- Mit tudom én, nem szoktam ilyeneket játszani…keress valamit.
- Jó… Kártyád van?
- Van. De előre szólok, mióta megkaptam Yukke-tól a szülinapomra valamelyik évben, ki se bontottam. A lapokat se ismerem…
- Nem tudsz kártyázni?? – könyökölt fel a fiatalabb. - Megtaníthatlak? – derült fel az arca, s ezt látva Tatsurou úgy döntött, aláveti magát ezen baljóslatú ötletnek, de kizárólag azért, mert neki sincs jobb ötlete…
ennyi lett most, a mostanában szokásos 2 A4es oldal, d e a következő röfke lett, még másfél sincs :]
Oyasumi~^^
お休み~^^
|
