Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/323567
|
2010-12-05
Haiiiii^^
Mai nap kész volt... =._____________________.=
Reggel fél 8kor keltem, mentünk fodrászhoz [ez pozitívum, imádom, mikor frissen van vágva/festve, ilyenkor olyan jó^^]
Aztán vtunk a TESCOba, ott vettem olyan fülvédőt [nagyon gázul néz ki, akkora nagy XD] olyan, hogy szürke, és a tetején ül egy egér, mikulás-sapkában... ffelveszem... mondom, egyetlen helyet találsz a Földön, ahol olyan emberek mászkálnak, aki szemrebbenés nélkül, fapofával felvennének egy ilyet: Shinjuku! De kom, japánok vannak akkora hülyék, meg vannak olyan elmebetegek, nem tudnak mit kezdeni magukkal, ezért minden f*szságot már kitalálnak :D
Meg kapni fogok karácsonyra mamuszt, oylan, hogy iylen gigantikus tappancs, rózsaszín karmok vannak rajta, ilyen bézs alapszínű, és foltos! XD akkora nagy azis!!! ^^
meg vtunk aztán Deb.-be, FÓRUMba, és kaptam fülvédőt, sötétbarna a hajráfja, és szürke, leopárdmintás a korong rajta^^ Olyan cukii^^ Meg kapok karácsonyra Hello Kitty plüsst, olyat, hogy van rajta párducjelmez^^ Az olyan arii^^
mai X Faktor... >"____________________________"<
M×E×G×H×A×L×T×A×M
nagyon rossz volt, és képzeljétek, én a legeslegelején megmondtam, hogy ők ketten fognak párbajozni... :[
annyira rossz volt, majdnem elindultak a könnyeim, de végül vissza tudtam erőszakolni őket... :[[
Annyira rossz volt, egyik, hogy mindkettőt imádom, de valójában am Csaba a kedvencem, de a legrosszabb az volt, hogy tudom, hogy neki az öccsénél nincs fontosabb, meg hogy mennyire ideges tud lenni...
Tudtam, hogy ez arról fog szólni ez a párbaj, hogy Tomi muzsikálgat, mint mindig, és megpróbál nem végig a bátyjára gondolni, Csaba pedig beleénekli a dalba, hogy az életét adná Tomiért... Vagy többet, ha lehetne olyat...
De az a párbajdal... én már, amíg a kisebb énekelt, akkor is azon voltam, hogy mit kaphat most a másik... aztán mikor kijött sírva... és végigénekelte! És végig NEKI énekelt... még a szöveg is egyezett, Tominak tényleg kék a szeme... jajj, annyira cuki volt, és szörnyű, és gyönyörű... :[
[Elhiszitek nekem, hogy van köztük valami?? Nagoyn gáz yaoi-mánia, tudom, de szerintem akkor is kavarnak... 100!]
Annyira... nem is találok szót, hogy milyen volt, mikor Tomi kiesett... [Mindjárt írok róla egy drabble-t, vagy valamit, ha így folytatomXD]
"Ahogy a zsűri kimondta a végítéletet, az idősebb lelkében elszakadt valami, égető, marcangoló űrt hagyva maga után. Nem tudta elhinni, hogy az öccse helyette esett ki. Míg a szavazatokra vártak, a fiatalabb bátorítón átkarolta bátyját, aki, előbb nem reagált az érintésre, elméjét a testvére iránt érzett aggodalom, és kétségbeesés töltötte ki. Amint - hosszú másodpercekkel később - érzékelte a másik fiú kezét a vállán, a nyakán, amint tenyere vigasztalón simult a bőrére, viszonozta az érintést, karját öccse dereka köré fonta, úgy várták a mentorok döntését. Egyiküknek el kell mennie. Mindketten jól tudták. Ösztönösen húzódtak közelebb egymáshoz a gyilkos szót megelőző feszült csendben. 'Tomi, neked kell hazamenned...' Ez a mondat átszakította az idősebb lelkében a gátat, amely addig a valóságban tartotta őt. Kétségbeesetten ölelte a fiatalabbat, kezei közé fogva a másik arcát, homlokát az övéhez támasztotta, majd fejét a nyakába fúrta, belélegezve a nyugtató illatot, amely az őt ölelő testből áradt. A másik kezei védelmezőn simultak a hátára, a nyaka köré fonódva simogatták őt. Elhúzódott öccsétől, csuklóját megfogva a magasba emelte a kezét, jelezvén a világnak: számára Ő a bajnok, az ő szíve kizárólag Érte dobog még. A tudat, hogy el kell szakadniuk egymástól, előcsalta a fájdalmat az idősebb szemhájai alól. Nyaka köré vezette a fiatalabb kezét, melyet addig a magasban tartott, és kétségbeesetten testvére békítő ölelésébe simult. A pulcsija anyagába markolva engedett utat a feltörő könnyeknek, akadozó lélegzetét a másik válla tompította, ahogy bátyja, küzdve az ítélet ellen, a vállába fúrta a fejét. Ajkain halvány mosoly játszott, ahogy átölelte testvérét. Az ő lelke megnyugodott. Úgy ért véget számára a verseny, hogy az, akit a világon a legjobban szeret, továbbjuthatott. Nem lett volna képes elviselni, ha fordítva történik... Szorosabban fonta karjait az idősebb teste köré, egy pillanatra lehunyta a szemét, és apró csókot hintett bátyja halántékára. A ruhájába markoló kezek görcsösen megfeszültek, testvére ujjai a hajába csúsztak, és a tincseit markolták szorosan, mielőtt elszakadtak volna tőle. 'Nincs semmi baj...' suttogta az idősebbnek, közben végig a szemébe nézve. Aggódott a másikért. Féltette attól, amikor nem lehet vele. Ismerte őt. Talán jobban ismerte, mint saját magát. Szüksége van a támogatásra, a szeretetre, ezek hiányában összeomlik, magát hibáztatja mindenért. A szépfiú-maszk mögött egy alázatos, törékeny lélek bújik meg, amelynek szüksége van valakire, aki elfogadja, és képes meggyőzni afelől, hogy lehet őt szeretni. Utána nézett, mikor a műsorvezetők a színfalak mögé küldték a bátyját. Az idősebb támolyogva sétált le a színpadról. Ott akart lenni vele, fogni a kezét, lecsókolni róla a fájdalmat, az érintéseivel megnyugtatni a lelkét, amelyben - ismerte a bátyja minden rezdülését - tüzes csata dúlt most, a döntés iránt érzett düh, és a fájdalom harca, amiért a testvére helyett ő maradhatott a versenyben. A fiatalabb alig érzékelte a körülötte történő eseményeket, a gondolatait egyetlen személy töltötte ki. A valóságba az rántotta vissza, mikor a műsor utolsó másodperceiben ismét a bátyja közelségében lehetett. Látta rajta, hogy mindjárt összeesik, a lelki megpróbáltatás súlya, és a fáradtság egyszerre vett erőt rajta. Legszívesebben csak őt ölelte volna, de nem tehette ezt, a többi versenyző és a mentorok megrohanták őt. Nyugtatni próbálták, és gratuláltak neki, ő pedig mosolyogva fogadta a szavaikat, belül viszont minden másodperccel türelmetlenebb és dühösebb lett, amikor nem lehetett a testvére mellett.
A felvétel után visszatértek a Corvin sétányra. A fiatalabb addig esdekelt a verseny szervezőinek, míg meg nem engedték neki, hogy ezt az utolsó éjszakát a házban tölthesse.
- Mit keresel itt? - kérdezte tőle a bátyja, amint belépett a közös szobájukba. Sötét volt. Az idősebb az ő ágyában feküdt, összegömbölyödve, tekintetét valahova a padlóra függesztette, csak akkor pillantott felé, mikor a kérdést feltette, de még ekkor sem nézett a szemébe.
- Az utolsó éjszakámat készülök itt tölteni. - felelte a fiatalabb, miközben elindult a másik felé. Az idősebb nem reagált semmit. Feltérdelt az ágyra, és egyik kezével megtámaszkodott a bátyja feje mellett. - Veled. - tette hozzá, közvetlen közelről. A test megmozdult alatta, lábait kinyújtva a hátára fordult, de még mindig nem tekintett fel rá. Ujjaival az idősebb álla alá nyúlt, kényszerítve, hogy rá nézzen, majd, végigfuttatva tekintetét bátyja arcán, ajkaira hajolt. Az ajkak vigaszt keresve viszonozták a kezdeményezést, majd, elmélyítve a csókot, átvették az irányítást. Az idősebb átfordította magukat, és elszakadva testvére ajkaitól, a nyaka bőrét kezdte csókolni, közben már a ruhát simítva le a testéről...
- Hogy élem túl nélküled? - szólalt meg az idősebb, ujjaival szórakozottan simogatva öccse alsó ajkát, miközben - légzésük és pulzusuk normalizálódásával - egymást ölelve feküdtek az ágyon.
- Már csak egy hét... ígérem, bejövök majd hozzád. - válaszolta a fiatalabb, apró mosollyal. - Tudod, hogy te mindig ott vagy a szívemben, bármilyen messze is vagyunk egymástól.
- Tudom... de hiányzol. Nem vagy itt, hogy átölelhesselek, nem hallhatom a hangod... Elveszek nélküled. - durcásan nézett fel a testvérére.
- Emlékszel erre? - felemelkedett, és az ágy melletti kis, fiókos szekrényről elvette a meghajlított étkezési villát, amelyet a bátyja karkötőként viselt. Az idősebb bólintott. Kezébe fogta testvére csuklóját, és felhúzta rá az ékszert. - Én itt vagyok, ebben. Mindig veled vagyok. - Puha csókot adott a másik kezére, oda, ahol a villa ágai és a nyele összeértek, szabadon hagyva néhány milliméternyi bőrfelületet.
- És én hol vagyok? - kérdezte az idősebb, még mindig szomorkásan nézve fel az öccsére. A fiatalabb elmosolyodott.
- Te itt vagy. - mutatott a saját ajkaira. - És itt. - helyezte a kezét most a mellkasára. - Az egész lényemben benne vagy. Belém vagy kódolva, ha akarnálak, sem tudnálak kitörölni onnan. Mindenem téged hordoz, a szavaim, és a tetteim is. Érted? - a bátyja bizonytalanul bólintott.
- És az elég?
- Az több, mint elég. - bólintott a fiatalabb is.
- Szeretlek. - mondta az öccse vállgödrébe, mikor ismét magához húzta. - Szeretlek, és nem tudom, miért vagy még mindig velem, de köszönöm, hogy itt vagy...
- Én is szeretlek. - suttogta testvére ajkaira, mielőtt bőrük ismét egybeolvadt volna."
Na, na, milyen???? XD Ennek is Merci-reklámos vége lett, pedig hellyel közzel már leszoktam róla, na de ilyet is kell néha :D
Szerintem tök nagy... De am ki az az elmebeteg, aki fanficet ír Vastag Csabáról, meg Vastag Tomiról???! XD
Ismét egy történet, amelyben kiéltem a testvérek közötti szexuális kapcsolathoz való beteges vonzódásomat^^" Ez is olyan, mint a saját magunkkal való szex... :D Na de hát ez van, ezt kell szeretni. Én szeretek beteges lenni. És biszexuálisnak lenni is szeretek... Ennyi. Akinek nem tetszik, ne nézzen rám :P
Baiii~! ^^
|
