Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/323567
|
2010-09-26
Hájháj...!
tökjó vt amai nap, egész nap Deb.-be, taliztunk Rikával, tökjó vt... [City Burger-es kávé valami isteni, az a srác egy zseni komolyan Ö_____________Ö] *nyáladzik*
A poén meg az, h én csak mondtam anyámnak, h hozzon vmi nagyon finom cappuccino-t... és én így szépen magamba elgondoltam, h finom enyhe aromája van, jó sok habbal, és fahéjjal megszórva... gondoltam, álom-álom, édes álom!
Na ja, csak mikor hozták fel anyumék, pontosan olyan volt, mint amit én elképzeltem, aztán megkóstolom... b*sszad meg, ez k*rva finom, mondom! Aztán mesélte anyám, h az a srác szó szerint szerelmes a kávékészítésbe... :D mondom én meg a kávéjába vagyok szerelmes... annyira isteni! mondtam is neki, ott ecseteltem, mikor mentünk elfelé... :D meg mondja anyum már a kocsiba, h mondta a srác, h van, aki be se megy kávézni, ha ő van, mert tudják, hogy hülye, és kényes mindenre... :D mondom, tőlem azt csinál, amit akar, ha ilyen finom lesz :D Meg mikor jöttünk el, és mondtam h nagyon finom volt, akk mondja, h majd legközelebb miket fog akkor csinálni.. nekem már attól elindult a nyáltermelésem :D Össze kéne azzal engem kötni, ő csinálná, én meg innám, és mindkettőnknek örülne a feje :D
nah deh nem s ezért vagyok itt egész pontosan, hanem, mert végre sikerült befejeznem a Dunch-os jelenete!!!! Nem tudom, hogy csináltam, szerintem az h pihentem kicsit, meg h megírtam közbe a one-shot-okat... tényleg am nem is tom h mondtam e egyáltalán, írtam Ryuuji-Tatsurou one-shot-okat, mikor egyszer nagyon ki voltam, mindben vezsekednek... :D illetve, van 3, mindben veszekednek, és egynek lesz szex a vége, de még tervezek 1et, és annak is :D
Deh tökjó érzés, hogy meg tudtam írni... mostmár kezdhetem a következőt, a koncerteset! ^^ [ami sajnos a legutolsó :""''((]
*sóhajt*
nah hát egyszer mindennek vége...
nah, nem filózgatok, rakom fel tüstént :D
15#
Hiroto fel-alá járkált a konyhája és a fürdőszobája közötti folyosón. Nem tudott lenyugodni. Az esze folyamatosan harcban állt a szívével és a testével. Egyrészt úgy gondolta, nem lenne fair csak úgy beállítani a másikhoz, és letámadni, lesz, ami lesz – alapon, főleg úgy, hogy azt sem tudja biztosan, melyikük nyerte a fogadást. Másrészt őrülten kívánta Dunch-ot. Sokkal jobban, mint, mikor a közelében volt. A fogadásuk kapcsán önkénytelenül elképzelte, mi lenne, ha véletlenül ő nyerne, a reggeli álom pedig csak még jobban rátett. A közelében akart lenni, érezni a testének melegét, végigfuttatni az ujjait a testén, aztán átadni helyüket a szájának… Mindennél jobban vágyott Dunch-ra, de tudta, hogy nem teheti meg. Aztán úgy döntött, elmegy, kiszellőzteti a fejét, így elindult sétálni. Nem tudta, merre megy, nem figyelte az utcákat, csak ment, kóválygott az országnyi városban, nézte a házakat, a parkokban a fákat, hallgatta az élet nyüzsgésének zaját. Nem volt ismerős ezen a környéken, de ahogy az apró utcák között mászkált, egyszer csak annál a panelnél lyukadt ki, amelyben a basszeros lakott. Jelnek vette az esetet, úgy döntött, ha már úgysem fog megszabadulni a kísértéstől, inkább enged, ezért belépett a lépcsőházba a takarítás miatt éppen nyitott ajtón keresztül. Gyalog ment fel Dunch ajtajáig, aztán csengetett. Ismét elborította elméjét a vágy, így amikor az idősebb ajtót nyitott, egyszerűen csak a pólójánál fogva magához rántotta, és erőszakosan megcsókolta. Tépte, harapta a másik formás ajkait, miközben olyan erővel lökte be az előszobába, hogy a háta keményen a falnak ütközött. Dunch még fel sem ocsúdhatott a meglepetéstől, a szöszi máris ott termett, és újra ellentmondást nem tűrően birtokba vette ajkait. A basszerosnak nem volt ellenére a dolog, így, mihelyst az alacsonyabb vehemenciája alábbhagyott, viszonozta a csókot, és aktivizálta a kezeit is. Mivel Hiroto még mindig kabátban volt, Dunch először azt igyekezett lehámozni róla, de ez a művelet elég nehézkesen ment, mivel a másik egy percre sem hagyta csókok nélkül, kezei pedig már a magasabb pólója alatt jártak, így annak nehezen ment az összpontosítás. Már éppen lehúzta volna a fiatalabbról a pólót is, mikor az elhúzódott tőle.
- Sajnálom… - mondta, és tekintetét Dunch mellett a falra szegezte. Ismét kijózanodott, szégyellte magát, amiért csak úgy beállított hozzá és letámadta.
- Mit sajnálsz?! – nézett rá megrökönyödve a másik. Egyáltalán nem értette az egészet. Nem is akarta. Ő Hiroto-t akarta.
- Az egészet… nem akartam így, ajtóstól rontani a házba. Nekem… mennem kell! – mondta, még mindig lesütve a szemét, és már indult volna, de a basszeros visszatartotta. Megfogta a csuklóját, maga felé fordította, aztán megmarkolta a pólója anyagát, és ajkaira mart… A szőke nem kérette magát sokáig, szinte azonnal viszonozta a csókot, és átvéve az irányítást, megmarkolta Dunch fenekét, mire az belenyögött a csókba.
- Azt az ajtót szinte már semmi nem tartotta, és elég régen be is tört már… - szólalt meg a magasabb, megszakítva a csókot.
- Mikor? – kérdezte Hiroto.
- Abban a pillanatban megrepedt, mikor a 2m-es körzetedbe kerültem.
- Az enyém ma reggelig egész jól bírta üveg nélkül, de aztán darabjaira hullott. – mondta az alacsonyabb egy félmosollyal.
- Jelentősen leegyszerűsítené a dolgot, ha egy darab, közös ajtónk lenne. – válaszolta Dunch, csak úgy félvállról.
- Na, akkor menjünk és válasszuk ki…! – mondta még a fiatalabb, aztán ajkait újra éhesen a másikéra tapasztotta, végérvényesen lezárva ezzel a beszélgetést. Az idősebb, úgy látszott, nincs kibékülve a gondolattal, hogy itt bizony ő lesz alul... Küzdött az irányításért, minden pillanatban felül akart kerekedni a másik határozott mozdulatain, ki akart szabadulni a szorításából, hogy fordíthasson a helyzeten, de próbálkozásai semmisnek bizonyultak. A gitáros teste továbbra is az övének feszült, ajkai a nyakát, mellkasát harapdálták, miután Hiroto egy hirtelen mozdulattal megszabadította Dunch-ot a pólójától, és lecsapott a szabaddá vált bőrfelületre. A fekete hajú, mivel belátta, hogy semmi esélye fölülkerekedni, és azok a bizonyos ajkak már szinte elvették az eszét, úgy döntött, élvezi a helyzetet, és majd máskor visszafizeti a fiatalabbnak a büszkesége megsértését… Átkarolta a szőke nyakát, és hagyta, hogy a csók sodorja magával, nem akart már irányítani, csak engedte, hogy a másik diktáljon. Úgy gondolta, jó lenne befejezni, amit az előbb félbehagyott, így besimított Hiroto pólója alá, egyre feljebb csúsztatva az anyagot az alacsonyabb bőrén, így, mire ajkai a gitáros kulcscsontjáig jutottak, kezeivel már le is húzta róla a fölöslegessé vált ruhadarabot. A fiatalabb kezei ismét a fenekére csúsztak, majd a nadrágja alá is beférkőztek, és már az alsójának a szegélyét görgették lefelé. Ekkor Dunch úgy döntött, kényelmesebb lenne ezt a tevékenységet máshol folytatni, így a hálószoba felé kezdett hátrálni. Mikor lába az ágynak ütközött, a szőke nem várta meg, míg magától felmászik rá, a párnák közé lökte őt, a lábai közé térdelt, megtámaszkodott a teste mellett, és fölényes mosolyt villantott rá.
- Élvezed mi, hogy te lehetsz fölül? – kérdezte gúnyosan az idősebb.
- Most miért tagadjam…? – válaszolt Hiroto nemtörődömséget tettetve.
- Ugye tudod, hogy ez az első, és utolsó ilyen alkalom?
- Akkor még inkább kihasználom majd… - mondta elégedetten vigyorogva, miközben megnyalta ajkait. Ráhajolt a másik csókoktól duzzadt ajkaira, amik szinte azonnal szétnyíltak előtte, akadálytalanná téve nyelvük csatáját. Úgy érezte, nem tud betelni Dunch testével, simogatta, karmolta a bőrét, és ajkaival is egyre lejjebb haladt, előbb a nyakát, a kulcscsontját, aztán a hasfalát véve célba. Külön kitért az idősebb mellbimbóira, mivel korábban felfedezte, hogy azok simogatása különösen jóleső nyögéseket vált ki. Elégedetten konstatálta, hogy a másik szinte önkívületi állapotban vonaglik alatta, körmeivel vöröslő, nonfiguratív mintákat hagyva a hátán, kéjes sóhajaival betöltve a szobát. Mikor a basszeros alhasához ért, elkezdte gombolni a nadrágját, és igyekezett a sajátjától is megszabadulni. Miután sikeresen végrehajtotta a műveletet, már meztelenül simulhattak egymáshoz. Elmosolyodott. A terve sikerült. Talán túlságosan is jól sikerült… Nem gondolta volna, hogy Dunch ilyen szinten kikészül majd, de tetszett neki a helyzet. Már most sajnálta, hogy többször nem lesz része ebben…
Dunch úgy érezte, forog körülötte a világ. Félig lehunyt szemhéjai mögül néha felvillant előtte Hiroto szőke hajkoronájának és sötét íriszeinek képe, de szinte ez volt az egyetlen, amit fel tudott fogni. Eszét vette a tudat, hogy az az ember csókolja, öleli őt, aki után olyan hosszú ideig vágyott titokban, de még magának sem vallotta volna be. Most minden világos lett számára. Hiroto folyamatos szekálása a saját részéről, és a gyorsuló pulzusa a ’fanservice’ címszó alatt történő összesimulások alakmával… minden darab a helyére került. És ha belegondolt, hogy ez létre sem jöhetett volna a gitáros idióta ötlete és a saját meggondolatlansága nélkül…! Nagy hiba lett volna elgondolkozni, mielőtt belement a fogadásba! Épp a gondolatmenet végére ért, mikor megérezte a fiatalabb ujjait a bejáratánál körözni. A vérnyomása, ha lehet, még feljebb tornázta magát, a következő pillanatban pedig megérkezett a kissé kellemetlen, feszítő érzés, ami jelezte, hogy azok az ujjak már munkába is álltak. Az enyhe fájdalom éppen jókor jött, visszazökkentette kéjtől elborult elméjét a valóságba. Miután az ujjak száma már háromra emelkedett, Dunch már nem bírta tovább.
- Mégis meddig gondoltad ezt csinálni? – kérdezte türelmetlenül a fiatalabbtól.
- Még egy ideig, de ha ennyire nem bírsz várni, ugorhatunk egyet… - felelte Hiroto elégedett mosollyal. Tetszett neki a másik türelmetlensége. Nagyon fog hiányozni neki ez a szerep… Bepozícionálta magát, és lassan hatolt a másik testébe, bár a reakcióiból ítélve nem aggódott miatta túlságosan, hogy fájdalmat okoz neki. Dunch átkarolta a nyakát, és magához húzta, mire a fiatalabb már nem bírt magával, így gyorsított a kezdeti mérsékelt tempón, aminek hatására mindketten belenyögtek a csókba. Az idősebb felhúzta a lábait, hogy a gitáros jobban hozzáférhessen. Ahogy haladtak a csúcs felé, Hiroto ágyéka egyre vadabbul csapódott a másik fenekéhez, aminek következtében a sóhajok már szinte meg sem szűntek, és a szőkéből is feltört néhány kéjes, mély nyögés. Dunch ágya, úgy tűnt, megsínylette a nagy igénybevételt, mivel vészjóslóan nyikorogni kezdett, de jelen pillanatban ez az utolsó dolog volt, ami érdekelte őket. Csak egymást érezték, nem csak a testük, a lelkük is egybeolvadt. Egyszerre mentek el, egymás ajkaira tapadva, hallgatva egymás őrült tempóban kalapáló szívét. Hiroto, miután kicsúszott Dunch-ból, fejét a másik mellkasára hajtotta, és szinte azonnal el is aludt. Az idősebb átölelte őt, és csak hallgatta egyenletes szuszogását. Boldog volt. Nem érdekelte a holnap, a jövő év, és nem érdekelte a múlt sem. Akkor és ott tökéletesen boldognak érezte magát…
nah ennyi lett, kicsit kevesebb, mint a múltkori jelenet, és szerintem sikerült megcsinálni, hogy ne legyen ugyanolyan :] legalábbis remélem... am kb. egy hétig álltak a munkálatok, pontosan annál a mondatnál hagytam abba, h 'Élvezed mi, hogy te lehetsz felül?' na és itt megfagytam... :D nah de most valahogyan sikerült, úgyhogy örülni kell :D
nah deh mek, puszaaaa... [mondanám, h oyasumi, de nincs kedvem kanjikat másolgatni^^"]
|
