Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/323567
|
2010-09-04
Hájhááááj ^^
Nemtom, mi bajom van, be vok állva vagy valami, deh vhogy most olyan tökjó...
nah mindegy, tnap este 2-kor feküdtem le, mert fél 2ig írtam a fanfic-et, aztán még elmentem zuhanyozni... :D
mindjárt iderakom, csak még pofázok egy kicsit :]
*Dakishimeta, kanashimi ga...*
bocs, foggalmam nincs, mit jelent, csak nem megy ki a fejemből a D'espairs Ray Kohaku-ja :] majd meghallgatom mindjárt... :D
basszus, nagyon piros az arcom, és forró is... az orrom meg hideg, merthogy am fázok... vagyis nem annyira, csak hideg a kezem meg a lábam meg az orrom, amint mondtam, de nem érzem, hogy fázok... asszem ilyenkor szoktam azt, hogy felpakolom Kincső kezeit az arcomra, mert az mindig pont olyan hőmérsékletű amilyennek kell... a múltkor fáztam, és olyan jó meleg volt a keze, azelőtt meg ugyanígy forró volt az arcom, és annyira jól esett hogy olyan hideg... ^^"
nah, bemásolom a yaoi-t, mert most kezdem majd a következő fejezetet... ebben lesz a 'dolog'... úgy jártam, mint Ryuuji az elején, hogy így, most, hogy itt vagyok, és azt kellene írni, már nem tűnik jó ötletnek... pedig többször is gondolkoztam már, hogy le tudnám e írni a szeretkezést irodalmian, és mindig ment, és megállapítottam, hogy menni fog az... de most ezt valahogy nagyon nem érzem, de mindegy, kialakul az... :D
10#
Másnap a stúdióban általános káosz uralkodott, mert előbb ruhapróba volt, aztán pedig fotózás, ami enyhén szólva sem ment zökkenőmentesen…
Már a ruhák kiválasztása is nehézségekbe ütközött, mert a bandáknak nem egészen egyezett a stílusa, ezért ki kellett eszközölni valami egységes öltözködést, amibe mindenki beleegyezik…
A végére a stylist és a tagok közös megegyezéssel megállapodtak abban, hogy mindenki azt vesz fel, amit akar, csak fekete legyen, esetleg a kiegészítőknek lehet egy kis színe, de az is inkább fehér, vagy valamilyen fémszín legyen.
Végül a ruhák össze-visszaságában mindenkinek sikerült előkutatnia valamit, ami megfelelt a saját stílusának és átcsúszhatott a stylist-ok szigorú rátáján is.
Satoshi viszonylag hamar talált magának egy atléta-szabású, ujjatlan fekete pólót, amit szintén, és meglepő módon fekete csőnadrággal vett föl. Túlságosan csupasznak találta egy fotózásra az összeállítást, ezért felvett a nyakába egy szegecsekkel kirakott nyakörvet, a hozzátartozó láncot pedig Shuu csuklójára tekerték, és így álltak be a fotózáshoz. Utóbbi nem problémázott sokat a ruhákkal, maradt a Girugamesh jól bevált védjegyénél, az egyszerű fekete pulcsinál. Ryo és Nii követték a példáját, így ők is azon táborhoz csatlakoztak, akik a többiekre vártak…
Tatsuhi talált magának egy pókháló-mintás, fekete felsőt, ahhoz fehér harisnyát, szintén fekete miniszoknyát, és szegecses csizmát vett fel, a hajába pedig egy pókot formázó hajráfot rakott. Taizo többet vacillált, mert nem tudott dönteni a bőrdzseki, a flitteres kalap, és a kígyót ábrázoló szaggatott póló szentháromsága között, de aztán kompromisszumot kötött saját magával, és kihagyva a flittereket, felvette az említett felsőt egy bőrnadrággal. Yuuya sem volt az a típus, aki órákat töltene a bevásárlóközpontban, így a dolgot inkább egy könnyed vállrándítással oldotta meg, és azt vette fel, amire a többiek a leghangosabban ordibálták, hogy ’Sugoi!’. Ryuuji hamar megtalálta a tökéletes választást, egy ujjatlan, kapucnis felső személyében, amit fekete flitterek borítottak, és hozzá egy fehér csőnadrágot öltött magára, aztán felfedezte, hogy az vastagabbnak mutatja a lábait, de úgy döntött, nem kell mindig úgy kinézni, mintha az evés gondolatát is kerülné…
A Karasu tagjainak nem volt nehéz dolga, mivel az ő bandájuknak a stílusa egy az egyben megegyezett a behatárolt célcsoporttal, így ők néhány kivételtől eltekintve a szokásos szerelésüket választották. Dunch például beleszeretett egy rövid, fekete bőrmellénybe, amelynek magasított gallérját fekete tollak díszítették, így azt semmi pénzért nem hagyta volna ki vizuális repertoárjából. Tatsurou, aki köztudottan napszemüveg-függő, szintén megtalálta az „igazi”-t, egy átmenetesen lila lencséjű példány személyében, aminek, egy apró gomb benyomása után fehér fények futottak végig a keretén…
Mikor már mindenki tökéletesen festett, kezdődhetett a fotózás. A díszletet egy bíborszínű kárpittal bevont kanapé alkotta, amely egy sötét-lila muszlin-kendővel volt leterítve. A négyszemélyes ülőalkalmatosságot Ryo, Tatsurou, Mizuki és Taizo foglalták el, Nii a jobb karfája mellé, a földre ült, és egyik térdét felhúzva pózolt, Hiroto a kanapé elé hasalt, a földre, a többiek pedig a kanapé mögötti területen helyezkedtek el. Yuuya és Dunch egymásnak háttal fordulva álltak, a bútor mögött, mértani középpontjával egyvonalban. Kenzo a bal oldalon guggolt, állát a bársonnyal borított karfára támasztva, mögötte, szintén a kanapé takarásában Satoshi, vele szemben pedig, a lánc másik végének tulajdonosa, Shuu állt. Ryuuji végigdőlt az ágy puha háttámláján, egyik lábát felhúzva, fejét oldalra fordítva, úgy, hogy arca éppen hozzáért Tatsurou hajához, bal kezét pedig a másik vállán pihentette.
A lencsék kattogtak, több száz, talán több ezer szinte egyforma kép, amelyből szinte lehetetlen lesz majd választani…
Miután a csoportképek elkészültek, az egyéni képekre került a sor. Legtöbben a szokásos ’enyhe csücsör és kékacél-tekintet’ módszerét alkalmazták vagy a jól bevált bebambulást, de voltak fantáziadúsabb megoldások is, példaként Ryo, aki félig fekve helyezkedett el a kanapén, a kendő egyik végét az egyik csuklójára tekerte, a másikat a fogai közé vette, vonásaira pedig egy igencsak elvetemült arckifejezést öltött, vagy Ryuuji, aki végigdőlt az ágyon, lábait az egyik karfára helyezte, felvette a kapucniját, fejét hátrahajtotta a másik oldali karfára, hogy teste hullámzó ívet alkotott, így szőke frufrujában a vörös és kék csíkok szinte kivilágítottak a kapucni alól.
A fotózások legélvezetesebb része ezután következett, mivel a több emberről készült képeken úgy állhattak be, ahogy csak akartak…
A legemlékezetesebb sorozatokat Satoshi és Shuu, valamint Ryuuji és Tatsurou produkálták, a fotós amatőr segédjének nem kis döbbenetére. Előbbiek nem problémáztak sokat a pózolással, kihasználták a lánc nyújtotta lehetőségeket. Készült olyan kép, melyen Satoshi Shuu lábához kuporodik, mint egy szelíd nagymacska, a másik pedig a láncot megrántva kényszeríti őt arra, hogy rá tekintsen. Az egyik képen a lánc Satoshi testére tekeredik, Shuu pedig hátulról öleli át a megkötözött férfit, olyan arckifejezéssel, ami biztosan tudatja: a másik az ő tulajdona. Máshol Shuu az idősebb fölé mászva, a láncot rövidre fogva olyan közel húzza magához Satoshi-t, hogy ajkaik éppen ne érhessenek össze, a következő képen pedig utóbbi a földön fekvő Shuu lábai közé térdel, a lánc vége messze tőlük a padlón hever, s a barna hajú, ujjait karmokba hajlítva támaszkodik a másik mellkasára, miközben végignyalja saját ajkait.
Ezek után a szerencsétlenül járt fotós már könnyedén elsiklott a másik kettő hasonló jellegű alakítása fölött. Ők voltak az utolsók, így, mire sorra kerültek, a többiek már mind hazamentek, és nekik több idejük jutott a képek elkészítésére…
Az egyik képkockán Tatsurou hátulról átöleli a fiatalabbat, félrehúzza a bőrét fedő ruhát, és úgy csókolja a nyakát és a vállát, de készült olyan is, amelyen csak fekszenek a kanapén, Ryuuji a másik mellkasára hajtja az állát, és így néznek egymás szemébe. A legjobban sikerült képek egyike, mikor Tatsurou Ryuuji feje fölé szorítja annak csuklóit, bal kezével megtámaszkodik a másik teste mellett, és éhesen futtatja végig tekintetét a fiatalabbon, vagy mikor az idősebb hátravetett fejjel fekszik a kanapé párnáiba olvadva, Ryuuji pedig fölé mászik, és nagy szakértelemmel kínozza az ádámcsutkája bőrét nyelve és fogai segítségével.
- Tehát tényleg igaz, amit mindenki mond… - szólalt meg Fujiro, a főiskolás fényképész-palánta a képek elkészültével.
- Miért, mit hallottál? – kérdezte kíváncsian Ryuuji.
- Hát… - kezdte zavartan az előbbi, a tarkóját vakarva. – Rólad mindenki azt mondja, hogy meleg vagy. Csak én eddig nem hittem el… mindenkiről ezt mondják. Nem lehet mindenki meleg!
Ryuuji felkacagott, és Tatsurou is mosolyogni kezdett, amit a szegény srác nem tudott mire vélni…
- Most mi van? Gondoltam, ez is csak olyan pletyka, mint hogy neked – fordult az idősebbhez – menyasszonyod van.
- Hé, és ezt miért nem hitted el? – kérdezte az felháborodva, mert veszélyben érezte férfiasságának tekintélyét.
- Hát, ne haragudj, de téged nem tudnálak elképzelni egy… lánnyal.
- Mert őt igen?! – bökött hüvelykujjával megrökönyödve a még mindig pukkadozó, sőt, egyre jobban pukkadozó Ryuuji felé.
- Ezek után már nem! – mutatta meg az egyik igencsak forróra sikeredett képet Fujiro, arcán pedig akkora vigyor terült el közben, hogy szinte túlért a fülein.
- És Satoshi-ék? Róluk nem hallottál semmit? – kérdezte Ryuuji, miután leállt a nevetéssel.
- Róluk sejtettem. Látszik szerintem… Rajtuk nem lepődtem meg annyira. De rólad tényleg nem hittem el… buktam is rajtad 1500 yen-t… - jutott eszébe hirtelen, és színpadiasan sóhajtott hozzá.
- Ha fogadtál rám, akkor meg is érdemled! – felelte a másik mímelt sértődöttséggel, és orrát felhúzva elvonult, hogy feltelepedjen a díszletből használati tárggyá avanzsált kanapéra, amíg Tatsurou végignézegette az elkészült képeket a fiú laptop-ján.
- Fujiro azt mondta, kapunk egy-egy sorozatot belőlük, mivel a legtöbbet úgysem lehet majd közzé tenni… - lépett Tatsurou a kanapé széléhez, és egyik lábával feltérdelt rá.
- Jó ötlet… helyeselt Ryuuji, és kinyitotta a szemét, mivel irritálta a mesterséges fény, ezért az imént lecsukta őket.
- Ühümmm… - mormogta a másik válasz helyett, mert úgy tűnt, már sokkal jobban érdekli a fiatalabb nyakának és kulcscsontjának bőrfelülete, amin az egyik oldalt még ott díszelegtek előző napi ténykedéseinek nyomai. Miután egységessé tette a díszítősort szerelme nyakán, felemelkedett, és ajkaira hajolt, amit a másik azonnal viszonzott, közben együtt felkeltek, és ülőhelyzetben folytatták tovább a műveletet.
- Azt a hátteret… nem, egy kicsit arrébb… így, így, így most. Most pont jó! – hallatszottak a fojtott hangon kiadott utasítások. – Kicsit kevesebb fényt… Így jó lesz, köszönöm!
- Nem tudnátok ezt egy kicsit lassabban csinálni? Legyetek látványosak! – szólt ki a gép mögül Fujiro, miközben elmélyülten az élességet állítgatta.
- Lassabban? Nem tudom, menni fog-e… - szakította meg Ryuuji pihegve a csókot.
- Ne aggódj, menni fog az, ügyesek vagyunk… - mondta Tatsurou, egy pillanatra sem véve le a szemét a másik duzzadt ajkairól.
- De én meg akarok bizonyosodni róla… - felelte a fiatalabb rekedten.
- Lehet róla sz… - kezdte a hosszú hajú, de a folytatásban megakadályozta két ajak, amely szorosan az övére zárult, és szinte levegőt sem hagyott neki…
- Igen, ez így tökéletes lesz… - gondolta mosolyogva Fujiro, miközben beült a gép lencséje mögé, és kattintgatni kezdett… a pillanatképek a legkifejezőbbek. Főleg, ha ilyen vehemenciával fejezik ki őket. – fojtott el egy feltörni készülő kuncogást.
Azon az estén Ryuuji mosolyogva aludt el. Boldog volt. Úgy érezte, tökéletes az élete, tökéletes a korai ébresztővel, a reggeli köddel, a pocsék automatás kávéval, és a kibírhatatlan szomszédokkal együtt. Mostmár értette, miért esett neki rosszul mindig, amikor látta Tatsuhi-t esténként hazamenni a barátjával… irigy volt. Hiányzott az életéből a boldogság, a tudat, hogy van valaki, akire bármikor számíthat, akit szerethet, és aki viszontszereti. Tatsurou hiányzott az életéből…
nyaszóval... *dörzsölgeti a tenyerét* itt tartunk, a következőben pedig megtörténik Az is, és színre lép a Dunch-Hiroto páros is...
nemnagyon van már mit írnom ide, úgyhogy mek is...
*Várjálvárjál dededede van, ma vtunk anyummal aTESCOba, és kaptam fekete inget!!!! ^^*
nah szóval van fekete ingem, annyira k*vajó^^
Sayounara<3
さようなら<3
|
