Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/101448
|
2005. május 13.
Péntek 13. Állítólag szerencsétlen nap, de van akinek szerencsét hoz. Szerinted, Tomí, nekem mit hoz? Ma írtam tudod németből. Persze nem lehetett ezt se botrány nélkül. Az a lényegtelen picurka apróság, ami a rendszert megakasztotta, azt érte el, hogy 3/4 órával később tudtam hazamenni,mint terveztem, és már az agybaj környékezett. Picit még ideges vagyok. Meséltem Neked ma, hogy hogy kezdődött a napom,ugye? :-))) De tényleg úgy volt! Nagyon nehezen aludtam el, aztán szörnyű rémálmaim voltak, reggel istentelen nehezen tudtam felkelni, kedvtelen voltam és durcás. Így vánszorogtam be érettségizni. Péntek. 13. Utolsó vizsga. És persze megint a botrányok. Komolyan mondom, ahány istencsapás a mi évfolyamunkat érte, annyit 20 év alatt nem lehet összegyűjteni, tiszta szántszándékos akarattal sem. Ne hidd, hogy élvezem. Tényleg elegem van már, és a legnagyobb vágyam az, hogy aludjak egy nagyot, és kiszellőztessem a fejem. Belerohadtak a gondolatok a fejembe. Egyszerűen úgy érzem magam, mintha egy posványban küzdenék, egyre mélyebbre süllyedve a redvában. Ne haragudj a csúf kifejezésekért, de ez van, ezt érzem, és kilátástalan a helyzet.
Most mondhatnád, hogy ebből senki semmit nem lát, mert nem mutatom ki, miért várok mégis segítséget. De ez nem tudatos. Csak van a világon valaki, aki érzékeli az én kétségeimet, és segélykérésemet! Vagy nincs? Én néha úgy érzem, Te észreveszed. Vagy legalábbis egy töredékét. Ezért gondoltam, hogy még van remény. Ezért próbálok minden józan észt félretéve, álmodozva Beléd kapaszkodni, holott tisztán tudom, hogy nem kéne. De nem tehetek róla, hogy úgy érzem: tökéletesen egy hullámhosszon mozgunk! Miért van ez így? Direkt csinálod? Vagy nem is sejted, hogy néha teljesen belemászol a fejembe? Sőt, olykor a szívembe is...
Nehéz Veled. De Nélküled még nehezebb. És ezt olyan jó lenne végre lezárni, és egy új lappal kezdeni mindent, megtanulni nem kötődni Hozzád. Akarni kéne, ugye? Te is ezt mondod. De most valahogy nem megy. Nem akarom kitépni magam ebből a kötelékből. Nem könnyű hátat fordítani valaminek, amihez régóta és igen vastag szálakkal kötődik az ember. Pont olyankor, amikor valószínűleg ez az egyetlen lelki támasza.
Nincs nagy baj, ne ijedj meg, ezek csak szavak, innen a fejemből. Itt van a családom, és szeretem őket, ők is szeretnek. Ez fontos nekem. Itt van a kislányom, a pici sárga csizmácskáival, és szeretem. A barátaim fontosak nekem, szeretem őket, és ugyanolyan fontosak vagyunk egymásnak. És mégis. Üres a szívem. Tartalmatlan. Én teszem azzá, mert helyet akarok Neked adni tudat alatt, Te meg nem jössz. De miért nem? Hol késel már..?
Tomí...maradok kisasszonyod, pusszancs: Nir
|
