Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/181771
|
Az út
A taoizmus első pátriárkája, Lao-ce (i.e. 570-490), aki Csou fővárosának, Lo-nak levéltári alkalmazottja, történetíró és filozófus volt. Életének nagy részét magányban töltötte, majd 81 éves korában Nyugatra, a Tibettel határos Kun-lun hegységbe távozott. Bármennyire is szerette önmagát az ismeretlenségben tartani, a Han-ku-i hegyszorosban lévo határkapu felügyelője, Jin Hsi felismerte a Mestert: "Te eltávozol és nem láthatunk többé. Hadd ragaszkodjam hát ahhoz, hogy előbb egy könyvet állíts össze nekem". Kérésére Lao-ce összefoglalja a taoizmus lényegét, lediktálja a 81 fejezetből és több mint ötezer jelből álló tanítását, majd eltűnik a hegyekben. Többé nem látták, bár a taoisták szerint ma is ott él valahol fenn a csúcsok közelében.
AZ ÚT
Lao Ce
1
Az út, mely szóba-fogható,
nem az öröktõl-való;
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.
Ha neve nincs: ég s föld alapja;
ha neve van: minden dolgok anyja.
Ezért:
aki vágytalan,
a nagy titkot megfejtheti;
de ha vágya van,
csak a dolgokat szemlélheti.
E kettõ mögött közös a forrás,
csupán nevük más.
Közösségük: csoda,
s egyik csodától a másik felé tárul
a nagy titok kapuja.
2
Mikor a szépet megismerik,
felbukkan a rút is;
mikor a jót megismerik,
felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást,
nehéz és könnyû megalkotja egymást,
hosszú és rövid alakítja egymást,
magas es mély kulcsolja egymást,
sok hang összeolvasztja egymást,
korábbi s késõbbi követi egymást.
Ezért a bölcs
sürgés nélkül mûködik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erõlködik,
alkot, de mûvét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült mûvét nem félti,
s mert magának nem õrzi,
el se veszíti.
3
Ha nem emelik fel az okosakat,
a nép közt rend es béke fakad;
ha nem kell többé a ritka, drága,
megszûnik a nép kirablása;
ha nem a vágy uralkodik,
a nép szíve megnyughatik.
Ezért a bölcs
a szívet kiüríti,
a gyomrot teletölti,
a sóvárgást gyengíti,
a csontot erõsíti,
hogy az emberek ne tudjanak, ne vágyjanak,
az okosak veszteg maradjanak.
A nem-sürgés ez
és rend és békesség lesz.
4
Az út üres,
de mûködését abba sose hagyja.
És mélységes,
mindennek õsatyja.
Élet tompítja,
görcseit oldja,
fényét fakítja,
elvegyül porba.
Megfoghatatlan
és mégis van.
Én nem tudom, ki a szülõje,
de vénebb, mint a tünemények õse.
5
Az ég és föld nem emberi:
neki a dolgok, mint szalma-kutyák.
A bölcs ember sem emberi:
neki a lények, mint szalma-kutyák.
Az ég és föld közötti tér,
akár a fujtató,
üres és nem szakad be,
mozog és egyre több száll belõle:
kell rá szó, ezernyi;
jobb némán befelé figyelni.
6
Csodálatos asszonynak hívják:
õ a völgy örök szelleme.
A csodálatos asszony kapuja
ég s föld gyökere.
Végtelenul munkálkodik,
nem fárad el sose.
7
Örök az ég és örök a föld.
Azért örök az ég s a föld,
mert nem önmagukért élnek,
ezért nem fogy belõlük az élet.
Éppígy a bölcs:
hátrahúzódik, ezért halad,
nem õrzi magát, ezért megmarad.
Így van:
saját érdeke nem ûzi sose,
ezért teljesül saját érdeke.
8
A legfõbb jó a vízhez hasonló:
mindennek hasznos, de nem harcos;
az alantasban is jelenlevõ:
a víz az út-hoz hasonló.
Az élet a földet kövesse,
a sziv a bensõ melyet kövesse,
a barátság az emberit kövesse,
a beszéd a valót kövesse,
az uralom a rendet kövesse,
a szolgálat a lehetõt kövesse,
a tett a kellõ idõt kövesse.
Ha készséges, de nem erõszakos:
nem kél zúgolódás semerre.
9
Aki tölt színültig:
jobb, ha elõbb abbahagyja.
Aki túl-élesre fen:
élét hamar kicsorbítja.
Arannyal, ékkõvel teli kamra:
megõrizni senkise bírja.
Kincs, gõg, rang egyszerre:
mekkora szerencsétlenség!
Alkotni, adni, majd visszavonulni:
ez az égi bölcsesség.
10
Aki teste-lelke egységét megõrzi,
azt a kétség nem bontja meg.
Aki természetét szelíddé símítja,
egyszerû, mint az újszülött gyerek.
Aki látását megtisztítja,
elkerüli a tévedéseket.
A nép megnyerése, ország kormányzása
nem kíván tudós elméletet.
Ég s föld kapui nyílnak-csukódnak,
nyugalmasak és békességesek.
E tudásból kibontakozik
a sürgés-nélküli cselekedet.
Megszülni és felnevelni,
létrehozni és nem kívánni,
megalkotni és nem birtokolni,
hatalmaskodás nélkül vezetni:
ezt kell a legnagyobb jónak nevezni.
11
Harminc küllõ kerít egy kerékagyat,
de köztük üresség rejlik:
a kerék ezért használható.
Agyagból formálják az edényt,
de benne üresség rejlik:
az edény ezért használható.
A házon ajtót-ablakot nyitnak,
mert belül üresség rejlik:
a ház ezért használható.
Így hasznos a létezõ
és hasznot-adó a nemlétezõ.
12
Látást az öt szín tompít,
hallást az öt hang tompít,
ízlést az öt íz tompít,
a vágtatás, vadászat megbolondít,
a nehezen elérhetõ mind bûnbe lódít.
Ezért a bölcs
nem a szemét, inkább a gyomrát tömi,
neki nem a távoli kell, hanem a közeli.
13
Dicsõség, szégyen: egyforma félelem.
A rang: az élet legnagyobb csapása.
Dicsõség, szégyen: mért csak félelem?
Mert a dicsõséget a közemberek
szorongva nyerik el,
szorongva vesztik el.
A dicsõség is, szégyen is, csak puszta félelem.
A rang mért az élet csapása?
Mert legnagyobb csapás
az önszeretet.
Ha nincs bennem önszeretet,
ugyan mi bajom lehet?
Ezért:
a világért élõ kiválóságra
bízható a világ;
és a világért élõ jóságra
építhet a világ.
14
Ránézek, de nem látom,
ezért neve: nem látható.
Hallgatom, de nem hallom,
ezért neve: nem hallható.
Megragadnám, de meg nem foghatom,
ezért neve: a legparányibb.
E három titok
egységbe olvad.
Felszíne sem világos,
alapja sem homályos,
végtelen, névtelen,
visszavezet a nemlétbe szüntelen.
Neve: formátlan forma,
tárgy-nélküli kép,
neve: a sötét.
Szembetérek s nem látom arcát,
követem és nem látom hátát.
Az õskor útját birtokolva
s a jelenkort általa megragadva
rálátni mindennek eredetére:
ez az út vezetõ-fûzére.
15
Hajdan az ihletettek
ismerték a rejtõzõt és rejtettet,
de õket mélyükig nem ismerte senki.
Mert nem lehetett õket megismerni,
a kép róluk csak ennyi:
mint téli folyón átkelõk, vigyáztak,
mint szomszédaiktól félõk, figyeltek,
mint a vendégek, tartózkodtak,
mint olvadó jégen, óvakodtak,
mint a rönk-fa, egyszerûek voltak,
mint a völgykatlan, mélységesek voltak,
mint a homály, át nem derengtek.
Nyugalmukat bizton õrizve
formálták a szennyesbõl tisztát.
Az örök áramlással békességben,
ismerték az élet nyitját.
Az úton jártak, mérték nélkül nem vágyakoztak,
s mert mohók sose voltak,
megelégedtek a létezõvel és újat nem alkottak.
16
Ahol megvalósul a teljes üresség,
ott a nyugalom tisztán megmarad,
minden növekszik a maga rendjén,
az örök áramlásban körbe-halad.
Minden virul, terem,
s a kezdethez visszatér szüntelen.
A kezdethez visszatérés: a béke.
A béke: az élet visszatérte.
Az élet visszatérte: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az állandóság nem-tudása: vakság, zûrzavar.
Aki az állandót ismeri, bölcs lesz,
aki bölcs lett, igazságos lesz,
aki igazságos lett, király lesz,
a király az eget követi,
az ég az utat követi,
az út örökkévaló,
és minden rendjén-való.
17
A kicsinyek tudták, hogy vannak nagyok.
Szerették, felemelték,
aztán rettegték,
végül megvetették.
Aki hûtlen,
hívet nem lel.
De ha ígérete szerint cselekszik,
munkája sikerül, érdeme növekszik,
és a nép azt mondja rája:
"A természet útját járja."
18
Mikor a nagy utat semmibe dobták,
megjelent az erkölcs és méltányosság.
Mikor kezdõdött az okoskodás,
megjelent a nagy hazudozás.
Mikor a hat rokon összeveszett,
megjelent a gyermeki tisztelet és szülõi szeretet.
Mikor zavaros az ország,
megjelennek a hûséges szolgák.
19
Ha eldobják az okosságot, a tudósságot,
akkor lesz a nép százszor áldott.
Ha eldobják az erkölcsöt, a méltányosságot,
gyermeki tisztelet, szülõi szeretet vezeti a sokaságot.
Ha megszüntetik a ravaszságot, a hasznosságot,
nem lesznek többé tolvajok, betyárok.
Három jele a kevés-bölcsességnek.
Mutassák meg az ember-népnek
az egyszerûséget, az épséget,
hogy az önzésnek, az epedésnek vessenek féket.
20
Hagyd el a tanultságod
és meg nem bánod.
Igéret és ígérgetés:
mi különbség?
Jó és rossz:
mily különbség!
De amitõl mindenki retten,
azt nem vethetjük félre büntetlen.
Ó, zûr!
Még minden rendezetlen!
Ám az emberek ragyognak folyton,
mint ünnepi lakomán,
vagy tavasz-érkezéskor a tornyon.
Egyedül én vagyok nyugodt,
nem állok a fénybe,
akár a még világra-nem-hozott.
Forgok az áramlásban,
nem lel szilárd helyet a lábam;
mindenkinek van bõviben,
csupán nekem nincs semmi sem:
lám, bolond szív jutott nekem!
Ó, zûrzavar!
A közönséges emberek ragyognak,
homályban én vagyok csak;
a közönséges emberek mind szemfülesek,
közönyös én vagyok csak.
Örvénylõ tenger ragad magával,
sodródom, nincs megállásom.
Mindenkinek megvan a dolga,
bolondnak, durvának csak én mutatkozom.
Egyedül én vagyok más, mint az emberek,
mert az õs-forrásból táplálkozom.
21
A hatalmas erény változatai
az utat követik.
Az út magában-véve
árny és köd.
Köd és árny,
hol képek rejlenek.
Árny és köd,
hol dolgok rejlenek.
Mélység, köd,
hol magvak rejlenek.
Látuk: valóság,
belük: igazság.
Õskortól máig
nem kallódott el a neve:
általa megnevezhetõ mindennek kezdete.
Mindennek kezdetét mint tudhatom?
Csupán vele.
22
A hiányos kikerekül,
a görbe kiegyenesül,
az üres megtelik,
az elvénhedt újjáalakul,
a kevés megsokasul,
a sok megzavar.
Ezért a bölcs
az egy-egészet óvja:
õ a világ példája.
Nem áll a fénybe,
ezért fényes,
magát nem hirdeti,
ezért híres,
magát nem dícséri,
ezért dicsõ,
magát nem kínálja,
ezért vezetõ.
Nem indul küzdelembe,
ezért senkise gyõz felette.
A régiek megmondották:
A hiányos kikerekül.
Nem holmi üres szó.
Az igazi, a teljes: minden fölé terül.
23
A keves szó, mint a természet:
az erõs szél nem fúj egy reggelen át,
a zápor nem tart egész napon át.
Küldõje:
ég s föld.
Nem alkot maradandót az ég s föld,
még-úgy-sem az ember.
Ezért
az út-on járjon az ember,
akkor közös az út-tal,
az erényes közös az erénnyel,
a vesztõ közös a veszteséggel.
Aki közös az út-tal,
az út-at elnyeri.
Aki közös az erénnyel,
az erényt elnyeri.
Aki közös a veszteséggel,
a vesztettet elnyeri.
S aki kétségben imbolyog,
annak szavát senkise hiszi.
24
A lábujjhegyre ágaskodó
nem áll sokáig,
a nagy léptekkel rohanó
nem megy sokáig,
a fénybe-álló
nem lesz fényes,
a magát-hirdetõ
nem lesz híres,
a magát-dícsérõ
nem lesz dicsõ,
a magát-kínáló
nem lesz vezetõ.
Ezek az úton:
rohadék, hulladék,
utálkozva elkerülik,
az út-on járó rá se lép.
25
Íme az õs-zûrbõl keletkezett,
az ég és föld elõtt született:
mily békés, mily üres!
Magában van, nem változik,
zavartalan mindenütt mûködik.
Õ az ég-alattinak anyja.
Nevét nem ismerem,
kisebb nevén út-nak mondom,
elmém szerint nagynak mondom,
a nagyot távolodónak mondom,
a távolodót eltûnõnek mondom,
az eltûnõt visszatérõnek mondom.
Ezért
nagy az út,
az ég,
a föld
s a király.
A világon négy nagy létezik
s a király köztük az egyik.
Az ember a földet követi,
a föld az eget követi,
az ég az út-at követi,
az út önnön rendjét követi.
26
A nehéz a könnyû alapja,
a nyugalom a mozgás apja.
Ezért a bölcs
naphosszat munkálkodva,
szekere terhét el nem hagyja.
Ragyogót nem remél,
teljes békében, veszteg él.
Aki tízezer szekér gazdája,
néz a világba, nem lát önmagába.
Aki könnyelmû, elveszti alapját,
aki nyugtalan, elveszti apját.
27
Az óvatos vándor nem hagy lábnyomot;
a gondos-beszédû nem kelt haragot;
jó számolónak nem kell tábla;
ki ajtót zárni tud, zár nélkül is bezárja,
hogy ki nem nyitják;
ki csomót kötni tud, kötél nélkül is megköti,
ki nem bogozzák.
Ezért a bölcs
vigyáz az emberekre,
senkit meg nem vetve;
ügyel a létezõkre,
semmit el nem vetve.
Ez a kétszeres világosság.
A jó a rossznak tanítója,
a rossz a jónak támasztója.
Ha nem becsülik tanítóikat,
ha nem szeretik támasztóikat:
olyan a legbölcsebb, mint a legvakabb.
Íme a legmélyebb és legsúlyosabb.
28
Aki tudja férfi-hatalmát,
mégis õrzi nõ-lágyságát:
hegyi-ér a világon,
az erény-t el nem vesztette,
csecsemõ marad örökre.
Aki tudja fehérségét,
mégis õrzi feketeségét:
példa a világon.
Aki példa a világon,
az erény-nyel összeillõ,
állandóhoz visszatérõ.
Aki tudja dicsõségét,
mégis õrzi rejtettségét:
völgy a világon.
Aki völgy a világon,
erény-ben lesz tökéletes,
egyszerû és természetes.
A természetes elhal: eszköz lesz, erõ,
a bölcs él vele,
így lesz vezetõ;
ezért:
a rendhez nem kell a had ereje.
29
Aki erõszakkal birodalmat foglal,
kudarcot vall: ez a tapasztalat.
Az ég-alatti, mint csodálatos urna:
sérteni nem szabad,
aki érinti, sem érinti,
aki megfogja, elveszíti.
Ezért mindennek rendje-sorja:
halad egyik, követi másik,
virul egyik, hervad másik,
erõsül egyik, gyengül másik,
keletkezik egyik, elenyész másik.
Ezért a bölcs
kerüli a túláradót,
kerüli a hívalkodót,
kerüli a kápráztatót.
30
Aki az út-on járva urát szolgálja,
nem igáz le országokat hadsereggel,
hiszen õellene is fordul a dárda.
Hol had vonult,
tövis lepi a rétet,
nagy harc után
jönnek ínséges évek
az eszes: gyõz és megtorpan,
nem tobzódik a diadalban,
gyõz és nem magasodik,
gyõz és nem cifrálkodik,
gyõz és nem kevélykedik,
gyõz, mert gyõzni kényszeríttetik,
gyõz, de sohasem erõszakoskodik.
Olykor a lények már ifjan vének,
ellene szegülnek az út rendjének,
s ha így van: korán sírba térnek.
31
A legszebb hadsereg is a csapás eszköze,
mindenféle gyûlöletes,
az út-on járó nem él vele.
A nemesnek békében balról a helye,
háborúban jobbról a helye.
A had a csapásnak eszköze,
nem a nemesnek eszköze;
ha rákényszerül, csak akkor él vele,
a béke az õ ereje.
Gyõz és nem kevélykedik.
Aki gyõztesként elõre-nyomul,
az ember-irtásnak örül;
aki az ember-irtásnak örül,
gyûlöletet fakaszt az ég alatt.
A bõség balról tér be,
a jajszó jobbról tér be.
Balról a szárnyvezér,
jobbról a fõvezér:
temetéssel fölér.
Az ember-irtás
siralom, gyötrelem,
gyász-szertartás a harci gyõzelem.
32
Az út folytonos és névtelen.
Az õs-egyszerûség parányi,
mégse bírja senki leigázni.
Ha fejedelmek, királyok megõrzik:
minden önként behódol nekik.
Ég s föld összecsengne-bongna,
édes harmatot hullatna,
és a nép mind, nem parancsra, megnyugodna.
Hol fellép a rendtartás: fellép a név;
s mert már fellépett a név,
ismerni kell a határokat
s így elkerülni a csapásokat.
Az út e világban,
mint hegyi patak, mély folyóba és tengerbe szakad.
33
Okos, aki érti az embereket;
aki önmagát érti: ihletett.
Hatalmas, aki másokat legyõz;
aki önmagát legyõzi: erõs.
Aki törekszik: nincs híján akaratnak;
aki megelégszik: gazdag.
Aki nem veszti természetét: hosszúéletû;
aki nem veszti emlékezetét: örökéletû.
34
A hatalmas út szerteárad,
jelen van jobbra-balra.
Minden általa létezik,
soha meg nem torpanva.
Mûködik, de rejtve, hírt nem akarva.
Mindent nevel,
de nem irányít,
nincsen vágya,
ezért neve: kicsiny.
Minden visszatér hozzája,
de nem irányít,
ezért neve: nagy.
Sose hatalmaskodó,
ezért neve: hatalmas.
35
Aki a nagy mintát követi,
annak hódol az ég-alatti.
Hozzája fordulnak, mert kárt nem okozhat,
csak békét, nyugalmat,
muzsikát, vigalmat,
táplálékot ad a vándoroknak.
Mikor az út-ról szólal,
a szó ízetlen, sótlan.
Aki ránéz, nem látja,
aki hallgatja, nem hallja,
de nem-fogyó kincs annak, ki érti.
36
Amit összenyomnak,
kiszélesedik,
amit gyengítenek,
megerõsödik,
amit megölnének,
nem marad meddõ,
aki lopna,
az lesz a vesztõ.
De épp ezt nem értik.
A gyenge legyõzi az erõset, a lágy a keményet.
A hal megfúl, ha elhagyja a mélyet.
Az állam éles fegyvereit
ne villogtassák a népnek.
37
Az út örök és tétlen,
mégis mindent végbevisz észrevétlen.
Ha fejedelmek, királyok megõrzik,
minden magától rendezõdik.
Ha kapálóznak és intéznek,
letöri õket a titkos természet.
Vágytalan a titkos természet,
s a vágy hiánya: béke,
az ég alatt a rend teljessége.
|
