Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/181771
|
szülinap...
a magány percei a genfi tónál
Hát újra egy évvel idősebb lettem, közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz.Röpül az idő, csak az éveim és a barátaim száma gyarapszik.Meg a kilóim...
Ja és a ráncokról meg az ősz hajszálakról már említést sem teszek. Inkább maradjunk a szívmelengetőbb témáknál.
Nagyon jólesett az a sok kedves levél, szavazat amit ma kaptam...Nem is tudtam, hogy sírjak-é, avagy nevessek.Kicsit ezt is, kicsit azt is.Köszönöm...
És lánykámnak is.Ma ugyanis nála volt a kulcsom, mivel a sajátját elásta...Hazaérve próbáltam felhívni. Természetesen nem vette fel a telefont...Ja és közben zuhogott az eső. Kb. tizenöt perc múltán felvette, és kifáradt a kapuhoz, közölni, hogy nem találja a kulcsot. Nos nálunk két méter magas betonkerítés van, semmi támpont, amire lépve át lehetne mászni...Legalábbis eddig azt hittem.
Visszazavartam hát kulcs után kutatni. Hiába.
Ő nem találta, én meg vártam, és áztam...
De mivel félóra elteltével annyira mérges, vizes és türelmetlen, sőt dühös lettem, magam sem tudom hogyan, de átmásztam...És erre most így utólag büszke vagyok. Főleg mivel megkérdezte a tapintatos lányom: Kerítést másztál? A te korodban!
Erre odatettem, hogy másszon át Ő, ha olyan fitt és fiatal. És nekikezdett? Nem! Eleve kudarcra ítélte magát, és meg sem próbálta. Inkább eldúdolta, hogy : Megint egy évvel öregebb lettél, és bölcsebb is talán...
Nos, valóban bölcsebb lettem:
- Ha dühös vagyok, több mindenre vagyok képes, mint hinném.
- A kulcsomat nem és nem fogom többé odaadni.
- Harminchat évesen is, inkább átmászok egy falon, minthogy feladjam.
Nem nagy bölcsesség ez, de az enyém :-)
És eszembejutott egy régen hallott kedves vers, gyorsan megkerestem..
Horváth István:
TORNYOT RAKTAM...
Künn a jégfogú tél-sárkány havat prüszkölt, zúzmarát szórt.
Bömbölve járt a bükkerdőn; a házak közt vadul táncolt.
Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett.
Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett.
Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát,
nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát.
Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába,
csodálatos ősvilág volt, babonák, mesék világa.
A mező volt iskolája. A természet a mestere.
Könyve a nagy csillagos ég, aranyos betűkkel tele.
Ott ültem a lábainál, mesét mondott, azt hallgattam.
Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam.
Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan,
és ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban.
Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban.
- Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban.
Apó figyelt. Munkám közben nézte, hogy rakom a tornyot,
majd egy csuszát hozzám dobott, és a tornyom összeomlott.
Csuszatornyom omladékán rettenetes dühös lettem.
Meg akartam ölni apót, de csak lassan sírni kezdtem.
Büszkeségem ott hevert a csuszák alatt összetörve.
Megdermedten vártam, hogy most: bár a világ összedőlne!
Nagyapám az ölébe vett, megcsókolta homlokomat.
"Hadd el, ne sírj, kisunokám, ne bánd a csuszatornyodat.
Telhetetlen vágyaidból építsz te még nagyobbat is,
és a sors egy legyintéssel így ledönti azokat is.
Mint Apóé: építéssel telik el az egész élet,
de hogy tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred.
Nem, mert bár az égig érjen: vágyaink még feljebb hágnak,
s tetőtlen tornyokból hullunk ölébe a zord halálnak.
Látod, a csuszák megvannak: újra lehet megint rakni.
Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!"
- A tűzön egy nyers faág sírt. Az eszterhán jégcsap lógott.
Apó mesélt, én hallgattam, s újra felraktam a tornyot.
(1942)
NANYÓ MESÉL
Hideg, téli szombat este, künn a hó hulldogált lágyan.
Szakáll nőtt a házeszterhán, s fehéren csüngött a fákon.
Bentről a lámpa világa kicsordult a setétségbe.
Hópillangók táncoltak és zizegtek a néma éjbe.
Bent meleg volt; amilyen csak szombat este szokott lenni
(akkor Nanyónak s Anyámnak nem kellett fonóba menni).
Friss volt a tapasztás bűze: vegyült a kovász szagjával:
amit Nanyó pánkónak vert fahéjjal s komlós-korpával.
Édesanyám a fonalat vetette a motollára.
Én az orsót fogtam, de csak úgy, ha mese volt az ára...
Nagyanyámnak három fia: (Apám is a három között)
a Halálnak kalákáztak olasz s muszka hegyek között.
Apó vette a kártyáit, az ujjasát és a kucsmát.
"Nekem is jár... - dörmögélte - eccer megjárni az utcát!"
Nanyó leült az ágy mellé, ölébe vett a kanapén.
"Volt, hol nem volt..." - "Olyant mondjon, melyiket még nem tudom én!"
"Volt egy róka és egy farkas s elmentek egy vendégségbe"...
Úgy szerettem a mesét, hogy százat hallgattam egy végbe.
Úgy ringott rajta a lelkem, mint pillangó a virágon.
Hej, azóta mennyi láng közt röpködött már a világon!
Nanyó mondta, én figyeltem mesemondó, ráncos ajkát.
Szeme tűz volt, haja fehér, árkok szántották az arcát.
Ős táltosok révületes lelkéből sarjadt a lelke.
Lapuk, füvek, zuzmók titkát, gyógyerejét mind ismerte.
Olvasott a szélzúgásból és a macska fekvéséből,
a csillagok járásából, az álmokból és az éjből.
Még az idő sem bírt vele. Szálas volt, miként a kőris.
Szíve, mint a csurgatott méz: de ha kellett, volt az kő is...
Arról szólott a meséje, hogy egy farkas és egy róka
jó barátságba kerültek egy bizonyos idő óta.
Elmentek egy vendégségbe, mint kenyeres jó barátok.
Hanem ott a kamarában aztán csúful pórul jártak.
A róka még csak megúszta; igaz, hogy nagy ijedtséggel.
De a farkas féldögölve, csak vánszorgott éppenséggel.
Mégis a róka jajgatott, hogy - jaj! most már neki vége.
Sántított mind a négy lábán s nyögött, mintha bőre égne.
"Gyere, ülj fel a hátamra!... viszlek - szólt a véres farkas.
- Egy erdőben nőttünk fel, hát nem nézhetem, hogy itt jajgass."
Fel is ült egyben a róka. Felül került a farkason.
De hát, ha már ő van felül, ki parancsol, hogy hallgasson?
Mosolygott a gonosz lelke, s rákezdte csúf gúnyszóval fent:
"A vert viszi a veretlent, törött fejű a töretlent." -
Nanyó mondta tovább is még, de a többit nem tudom már,
csak a farkast látom egyre; véres szegény, de némán jár.
Hátán cipeli a rókát, a ravaszt, az utálatost.
- Ó, hogy szeretném letépni róla azt a gyalázatost!...
Nanyó mesél, most is hallom... S kísér addig a meséje,
míg az orsómon fonal lesz s ég az éjben lámpám fénye.
És most bemásoltam pár nekem szóló beírást a fórumról...Annyira örülök nekük, hogy meg szeretném őrizni őket.Majd előveszem "ínséges" napokon :-)
Boldog születésnapot Judit, Tipetupa ás Attila! Isten éltessen benneteket sokáig! Legyen részetek minden jóban!
Egy verset is bemásolok
Csanád Béla:
Vers születésnapra
Mert nem csak magadnak születtél
Ünnep lett születésnapod
Kerestelek, mint őszidőben
didergő csillag a napot.
Nem tudtam, te is arra vártál
(állig begombolt egymagad),
hogy felfedezd a sivatagban
vándorló szomjas társakat.
Nem mondtad, alig mosolyogtál,
csak égig érő vágyaid
csapkodtak hűvösen, kimérten
őrizve szíved álmait.
Valamit mégis megtanultam
már akkor: születő világ
jövőt ígérő zálogát: a
féltő szeretet szigorát.
S hogy tenni kell, nem csak beszélni,
ha megtaláltad már a hit
ösvényeit, keresd az Isten
benned örvénylő fényeit.
Zsuzsmócska
Tipetupa és a többiek, Sok-sok boldog szülinapot
Tengericsillag gazdája Zsuzsa,
Isten éltessen Tipetupa sokáig! Derűs, vidám boldogság legyen életed minden napja!
Csuy,
Szeretettel köszöntöm a szülinaposokat, különösen Tipetupát! Sok boldogságot kívánok Neked! :-)
Gery,
Isten éltessen sokáig Tipetupa! Sok boldog születésnapot Juditnak s Attilának, kellemes ünneplést a névnaposoknak!
Basa Zsuzsa:
Isten eltesse sokaig szulinaposainkat, en kiemelten koszontom Tipetupat!!! Adjon Isten meg sok boldog szuletesnapot szeretteid koreben es sok boldogsagot, erot egeszseget!!!
Ángyis gazdája Ágnes
jajj-jajj ez a balga Mágniska húgom, összekeverte a szezont a fazonnal, na adok én neki, hogy ennyire figyelmetlen és Tipetupával összetéveszti Zsanykát, na majd augusztusban visszafordítja:-))))
Tipetupa: Jobb kétszer mint egyszer se:-) Isten éltessen! Sok boldogságot! Mindenből csakis a legjobbakat!
|
