Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/181771
|
tiszta erőből tavasz :-)
Csak így, virágvasárnapon
Csukás István
Tavaszi vers
Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.
Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.
Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.
Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé,
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!
KŐ AZ ÚTON
Gondolod, kerül életed útjába
egyetlen gátoló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged,
se, hogy lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
hogy te megállj mellette,
nézd meg a követ, aztán kezdj el
beszélni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked Istennel találkozott,
utadban minden kő áldást hozott
CSENDES CSODÁK
Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezedet a szívedre,
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled,
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
Reményik Sándor
Legyen mindig puha s halk a szavad.
Neked is fáj, ugye, ha bántanak.
A kezed is legyen simogató:
jóságban részesül az, aki jó.
S ne légy makacs soha, ne légy dacos,
csúnya gyerek nagyon a haragos.
Bocsáss meg annak ki vét ellened,
s kegyelem önti el kis szívedet.
LELKIISMERET
Különös bíró.
Nevetést szüntet.
Szavára szíved
torkodban lüktet.
Szól, ha valami
szokatlan történt,
vagy ha áthágtál
íratlan törvényt.
Hibáztál. Tudja.
s nem szóltál róla.
Valótlant mondtál
kérdező szóra.
Bajbajutottnak
nem segítettél,
vagy súlyosabbat
is tettél ennél.
Ártatlan társad
váddal illetted,
azt, aki mindig
ott áll melletted.
Érzékeny műszer,
méri a rosszat;
nincs, aki ettől
téged megfoszhat.
Páratlan bírád
hangját ismered.
Tanuld meg nevét:
LELKIISMERET
Barabás Éva
SZERETNÉK
Csak egy parányi méccsé lenni,
mely bevilágít egy szobát -
csak egy szál deszka-híddá lenni,
mely szakadékot ível át -
csak egy kanálka mézzé lenni,
legyen az élet édesebb -
csak egy segítő kézzé lenni,
mely teszi azt amit lehet -
Szent-Gály Kata
HÓVIRÁG
Már újra van virág.
Gyöngécske, hófehér.
Parányi, reszkető,
de elmegy már a tél.
Deres kövek közül
kibújt az új remény,
piciny hajnalharang
gyötrelmek éjjelén.
Fagyos hetek után
jött, mint a gyógyulás.
Azt mondja: lesz öröm,
lehet megújulás.
Lélek, ne csüggedezz!
Hallgass el, rút panasz!
Él még a szeretet.
Van Isten. Lesz tavasz.
Dömötör Ilona
MÁJUSI ÉNEK
Csobog már a kis patak,
Zöld a lomb, a rét;
Méhe zsong, virág fakad,
Szellő zúg mesét.
Illat száll, madár dalol,
Felhőtlen a táj.
Halljátok-e gyermekek?
Hív a napsugár!
Hív az erdő, hív a völgy,
Hív a szép határ:
Menjetek vidulni hát,
Míg virít a nyár.
Szedjétek gyümölcseit,
Míg felétek int,
Míg az őszi hervadás
Itt nem lesz megint.
Ha megvirrad keleten
S fölsuhan a Nap,
Hálaima mondásra
Ne légy hallgatag;
És este se késlekedj
Fohászt zengeni
Ahhoz, ki a föld porát
Átmelengeti.
Ahhoz, ki a hó alól
Zöld tavaszt fakaszt
S tarka nyárrá bűvöli
Halkan a tavaszt.
Ahhoz, aki őszt ad és
Őszre szép telet,
Áldásokkal hintve be
Földi életed.
Piován Győző
Tavaszodik, I
N. Tessitori Nórának
Áprily Lajos
Sáncban a hóviz
könnyü hajót visz,
füstöl a fényben a barna tető.
Messze határba
indul az árva,
lenge madárka: billegető.
Titkon a Bükkben
moccan a rügyben
- mint csibe héjban - kandin a lomb,
s mintha a róna
kedve dalolna,
úgy muzsikál, muzsikál a kolomp.
Indulok. Értem.
jól tudom: értem,
értem üzenget a zsenge határ:
„Szíved, a bomlott,
ócska kolompot
hozd ide, hozd ide, hozd ide már!”
Március
A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.
Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.
Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.
Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived?
Virág-ének
Odalent a folyón szakadoz már
roppanva a téli palást.
Jöjj le a fűzfa-berekbe,
nézd meg a jég-rohanást.
Hullámot a mélybe szorítva,
a lelkemen áll a palást.
Ülj le a lelkem partján,
várd meg a rianást:
Arany-fejszés tavasz jön
gátolhatatlanul.
A part virága halni
szabad hullámba hull.
Te ringó rózsa-szirmot
szelíd kézzel kifogsz.
Vizemben, karcsú asszony,
megint fürödni fogsz
|
