Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/26652
|
Ha már fáj az egoizmus
még mindig.. mindig ugyanaz a probléma. az a qrva kib*szott egoizmusom, hogy mindig csak magamra gondolok (először), és annyira tahó vagyok... akaratlanul is úgy viselkedem, mintha ki akarnék használni embereket. de mi értelme volna? mindig ugyanazok a hibák.. és mindig egyre erősebbek a visszajelzések.. meddig fog ez menni?? mddig kell még saját magamtól szenvednem? mikor fogok végre megváltozni?!
figyelmetlen bunkó vagyok... néha úgy tűnik, hogy nem, de alapvetően az vagyok. egy köcsög állat. miért kell nekem mindent elrontani?? és mindig én vagyok a hibás, kivétel nélkül, mindig ugyanabban. most is. és a legrosszabb az egészben, hogy nem veszem észre magam, és mikor utólag szembesítenek vele, utána rohadtul fáj, de hiába találok rá ilyen-olyan magyarázatot, ami akár még igaz is lenne, hiába... utólag már minden késő.
megint el fogok süllyedni a saját mocsaramba, ha így folytatom tovább. pedig én már kezdtem azt hinni, hogy eléggé felvilágosultam ahhoz, hogy ne kövessem el ugyanazokat a hibákat még egyszer. de úgy látszik, nem eléggé... már annyi a haladás legalább, hogy néha észreveszem magam, vagy vmi belső hang súg belülről, csak vmiért lusta vagyok hallgatni rá.. pedig ha az intuícióimra, az ösztöneimre hallgatnék mindig, lehet, hogy most nem lennék megint itt. egyedül. pontosabban nélküle.
én tényleg tök hülye vagyok. aztán miután ezt kijelentem, jön az, hogy nem is, és hogy minden rendbe fog jönni, ismét próbálok optimista lenni.... de ki tudja, mi lesz a vége??
egy hónap telt el.. nagyon kevés idő, és mégis olyan soknak tűnik.... nem szabad, hogy most elrontsam!! nem akarom elrontani!! pont most...
SZERETEM ŐT!!! és szükségem van rá! épp ezért akármi is történjék, én küzdeni fogok érte..! minden eszközzel....
20.48.
lehet, nem a neten kéne nyilvános naplót írnom, mert így akárki olvashatja... ezek meg az én belső dolgaim. bár némelyik olyan üzenet-szintű, és épp az őszinteség a lényeg benne, de mégis, mért van az, hogy néha hiába őszinte az ember, mégis csak baj lesz belőle? úgy látszik időnként kegyes hazugságokra van szükség a béke érdekében... de akkor meg hazudozó vagyok??
asszem túl sokat gondolkodom. vagy épphogy túl keveset? most így legszivesebben meginnék vmit, ami jól kiüti az agyam a helyéről, hogy ne tudjak és ne kelljen itt élnem a jelenben. de sajnos ez megint nem lehetne végleges megoldás, az életet élni kell... a múlttal együtt. a francba is a múlttal! mért kell nekem mindig arra gondolni, mi VOLT? mért nem az a lényeges, hogy mi VAN? és ennél még az is kevésbé lényeges, hogy mi LESZ...
fááááájjjjjjjjjjj..... az élet...
23.07.
|
