Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/104958
|
2009-11-25
Na írjon a Kani is!
Az egész nap úgy kezdődött, hogy találkoznom kellett volna egy tanárnővel, aki bent se volt. Valószínűleg elfelejtette, hogy találkoznia kellene velem, mert még sms-t se küldött. De sebaj. Az egyik tanár "Hello, baby"-vel köszöntött. Höhh. Mikor elhagytam az iskolát, felhívtam Anitacocát telefonon (igen, tudom én is használni!), és szóltam, hogy megyek, és hol van, mert úgy volt, hogy talizunk. Na aztán mondja, hogy ő már árkon-bokron túl van (persze nem így, hanem a maga coca stílusában mondta), és hogy találkozzunk a 15-ös megállójában. Mondom jó. Aztán a 15-ről lemaradtam(pontosabban nem állt meg előttem a busz), és másik busszal kellett jönnöm . Aztán betértem hozzá is. Immár az új winchesterrel bővült gép fogadott, és aztán bemutattam neki a Heroes 3 pontosabb működését. Örült neki. Közben néha megfogtam némely testrészét. Ja és csatázott is a játékban, és nyert! No és nem csak ez volt, hanem labdáztunk is. Olyan jól kezelte a labdát, hogy én csak lestem. Talán abból fakad ez, hogy a lányoknak eleve két labdával a mellkasukon kell egyensúlyozni, és van némi gyakorlatuk már.Én próbáltam tőle elvenni a labdát, de nem adta, sőt, rá is ült, és erőszakkal se tudtam elvenni tőle. No aztán megvártam, míg újra játszik, és akkor csaptam le a labdára. Mikor én pattogtattam a lábammal, akkor nem maradt meg a lábam felett, hanem elrepült oldalra, sőt, még a csillárra is fellőttem vele :) Majd adott nekem maradék levest is, és ketten megettük. Ja és ő nem csak levest, hanem a fülemet is harapdálta-nyalta... nyalta-harapdálta. Így jobb. Odaadta a táskáját is, hogy nézzem meg, mit lehet tenni a cipzárral. Furcsa mód sikerült megjavítanom egy harapófogóval, bár még olyat sose csináltam. Ez volt az első cipzárjavításom, és sikeres is volt!
Na jó persze mára is kitalálta a programot. A kezembe nyomta a cipőit egy szürke csini szatyorba, közben még a saját táskámat is fogtam. Ő meg a rózsaszín malaclopó táskájával és a teli szemeteszsákkal feszített, amit kint bele is dobott a konténerbe. Mikor a buszra vártunk, sok dolgot megfigyeltem a földön: eldobott cigicsikkeket, összegöngyölt szalvétát, lábnyomokat a betonban, és rothadó faleveleket a vízben. A környező apróságokról való tudomás örömmel tölti el az embert. Igazából már nem is tűnik rendetlenségnek semmi, ah mindennek tudjuk a pontos helyét, hogy hol és mennyi csikk van, és hány levél van a pocsolyában. Ezek tudomásával minden olyan rendezetté tud válni, hogy az ember nem is akarja felsöpörni a megállót. Csak a felszínes szemlélőnek tűnik ez rendetlenségnek. Igazából mindig minden ott van, ahova kerülnie kellett.Ha a földön van, akkor is, és ha felvesszük és kukába dobjuk, akkor is. Végülis egy kukát figyelő személynek a kukában való tárgyhalmozódás is rendetlenségnek tűnik, hiszen nincs rendszer a tárgyak halmozódásában, és szükség sincs rájuk. De mivel kukában van, ezért elfogadják, hogy ott a helye ezeknek a szükségtelen tárgyaknak, és minden rendben van. De ha elfogadnánk, hogy valamilyen szempontból mindennek ott a helye, ahol van, akkor minden könnyebb lenne. Akkor az emberek a hibás döntéseikből sem csinálnának nagy gondot, és sietni se akarnának soha úgy igazán idegesen, ahogy csak az emberek tudnak. Ezeket mi disznók már nagyon régóta tudjuk, csak az emberek felejtették el.
No tehát a buszon eleinte csak Anitacoca tudott helyt foglalni magának. Én állva megjegyeztem neki, hogy micsoda buszszag van. Ő helyeselt. Aztán megüresedett egy hely, és én melléültem. A következő 3 megállót így tettem meg, ülve. Láttunk felszállni egy erdei hajléktalan kinézetű és egy fantasy játéklény-szerű téglafejű ifjút. Mikor leszálltunk, az a hajléktalan-féle előttünk járt pár lépésig, de aztán megelőztük. Anita észrevett egy vadászboltot, és mondta, hogy lelövet egy vadászpuskával. És bevallotta, hogy egyedül nem menne neki. Majd a cipőjavítókhoz mentünk, ahol Anita egy csizmát követelt, amit nagyon nehezen találtak meg neki, annyira, hogy én addig inkább kint vártam. Nézegettem a panelházakat közben.
Arra jutottam, hogy fura lehet úgy élni, hogy felettem rádióantennák vannak, amik szórják a sugarakat, meg ugye olyan magason lenni. Akár egy hatalmas tyúkól. Bár ezt csak most képzelem hozzá. Következőleg a hotelhez sétáltunk, ahol Neki lesz egy nyanyákkal telizsúfolt teremben termékbemutatója, ahova kötelező járnia anyacocája parancsa miatt. De ő sokat szokott nevetni az ilyen összejöveteleken. Volt már, hogy hangosan felolvasott a közönségnek ez az Anitacoca, és közben röfögött is egyet. Az épület körülszaglászása után villamos, és irány a cipész. A cipész keresése sok percet vett igénybe, de végül meglett. 2kor nyitott, így közben kiszaglásztam magunknak egy padokkal teli helyt, ahol elfogyaszthattuk a péksüteményeinket. Ő aztán felment valami gyerekjátékra, ahol lefényképeztem többször is. Majd a hintára ugrott, és sokat hintázott. Közben átszáguldott egy rapper-szindrómás gyermek is, akiből áradt közben a zene, valószínűleg valamilyen mobiltelefonból vagy rádióból, amit eldugott magában. Aztán én is beültem kicsit hintázni, de alattam már recsegni kezdett hinta-instrumentum. Aztán benéztünk a cipészhez, akivel megalkudtak az árban, és bennhagyta a cipőjét. Aztán vissza a villamossal, ahol láttunk négereket. Meg a járdán is. No és akkor Anitát felraktam a szállítóautóra, és elszáguldottak vele hazáig. Közben rámbízták, hogy nézzek jegyet operára. Na és akkor megindultam a színház felé, és elképzeltem, hogy a szép sálammal és bőrkabátommal híres színész vagyok, és talán a környéken levők el is hitték.. És csak úgy otthonosan lehúztam a nagy kilincset, és bent is voltam. Érdeklődtem jegyek iránt, és voltak is, de csak 3. osztályúak, de Anita állítólag tud jó helyeket ott, és azt mondja, az ott nagyon jó. Aztán kifelé is színészként távoztam, mint akinek a fejében a következő előadása van, akár Henrik királyként, akár professzorként, vagy kalózként. A plázában lcd monitorokat néztem, közben egy csudaszép palotaszerű karácsonyi havas, ködfúvós, több emeletnyi magas instrumentumot láttam(én már az épületeket is instrumentumoknak hívom, ha beléjük vegyül egyfajta különös érzés, mint ezzel a kis palotával kapcsolatban is felmerült). Na most azt is lefényképeztem, és lcd monitort is néztem. De én csak a négyzet alapút szeretem, a szélesvásznast nem.
Tehát jó volt ez a nap, persze minden napról lehetne írni több órát naponta, ahogy erről is... Na most pedig játszok megint, mert nem állapot, hogy már sok perce nem játszottam, és nem csatáztam.
Kani jelentett, vuíííííí
|
