Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/104958
|
Utazás és idő
Az utazás és az idő folyamata közti kapcsolat elég érdekes dolog, és mivel Coca is ma érkezik a vonattal, tehát utazik, valamint én is írtam már az időről, ezért eléggé passzol a mostani bejegyzés.
Az utazás nem csak fizikai jelenség, hanem szellemileg is létezik. Van, mikor fizikailag utazunk, például gyalogolunk, vagy vonatra szállunk, és van, amikor szellemileg, képzeletben barangolunk.
Az idődilatáció jelensége szerint a haladó ember a nálánál lassabb megfigyelőhöz képest kevésbé öregszik, kevésbé telik az idő annál, aki gyorsabban halad, ahhoz képest, mint aki lassabb (http://href.hu/x/cogk).
A lassúság-öregedés párhuzam a fizikai szintről átvihető a szellemire is: tehát a szellemileg valamiért lassúságot, vagy mondhatni szinte teljes mozdulatlanságot mutató egyéneknél az öregedés felerősödik szellemi szinten, ami valószínűleg a testi szintre is kihat, ahogy minden bizonnyal a fizikai öregedés is a szellemire kihathat.
A szellemi mozdulatlanságot, tetszhalottságot vissza lehet vezetni a kialakult normarendszer berögzöttségére, ami az emberi egó biztonságérzetét szolgáló szabályrendszer-gyűjtemény. Ha ez a rendszer képviseli magát megszakítások nélkül, akkor az ember egy szoborrá válik, egy fényképpé, ami nem képes emberi lenni. Az ilyen emberek csoportosulása hasonló egy parkban felállított szoborkompozícióhoz, tehát mikor arra járunk, ugyanazokat az alakokat látjuk minden esetben, ugyanazon a helyen ugyanazt a szobor jelleget képviselve, csak esetleg a kompozíció szoborsorrendje változik. Az ilyen szobrokat gyakran összefirkálják, jelezve, hogy eljár felettük az idő, egyben "leírva" őket, a pusztulást jelző jelölést rájuk adva, mintegy felkiáltásként, hogy "Uncsi!". Majd a szobrokat alga lepi be és egyéb kosz. A szobrok tisztítása mint szimbólum azt jelzi, hogy vannak emberek (a tisztítók) akik kíváncsiak arra, mit képviselnek a szobrok, és teljes fényükben akarják látni azt. Vannak, akik leülnek, és nézik azt. Akár órákig is. Majd lassan ő is szoborrá válik, lelassul és öregszik. Majd szoborként ő is beáll a kompozícióba...
A kapcsolatok, valamint a házasság is egy kompozíció, a maga törvényrendszerével, BTK-jával.
Minden folyamat, még az utazás is képes szoborcsoporttá válni, ha már nem képviseli a változást, mert voltaképp az egész utazás maga a változás képviselője. Amikor már nem képvisel változást, nincs szó többé utazásról. És ha egy ember személyisége nem változik már, akkor nincs utazás, akkor az ember megreked. Van az utazás, és van a megállás, a megállapodás.
Mégis mi különbözteti meg a gondolatot, hogy felemelem a kezem, attól, hogy ténylegesen felemelem a kezem? Ezen gondolkozott már valaki? Az egyik az utazás vágya, az álmodozás, a kézemelés pedig már maga az utazás. Változtatunk egy állapoton. S a vicces az, hogy az emberek azt hiszik, kalandoznak és utaznak, holott csak egy adott gondolatsort képviselnek egész életükben...
Itt az állomás, itt vagyok,
Egy helyben áll, rajta vagyok,
Most a vonaton, elindulok,
Elhagyom a lusta állomást, haladok.
Alattam a gyom, a kavicsok,
fölöttük szállok, mint a gondolat,
szoborfák, szoborfalvak, őket
mint a pillanat, elhagyom,
elhagyom a szelet is és a szót is,
mely a faluból kiált egy rossz biciklin.
Elfelejtem, ki voltam az állomáson,
én haladok, s nem ő vagyok,
már csak rossz emlék, lenyomat,
hisz már olyan mást csinálok:
Utazok!
S míg lassan a vonat is
belém markoló hínárrá válna,
én leszállok onnan,
s leülök a padra:
Utazok!
|
