Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/104958
|
2010-04-21
Ma azon gondolkodtam, sétálva az utcákon, emberekkel tele, hogy mi lenne, ha csak egyedül sétálnék? Mi lenne, ha nem lenne senki más, csak én, a kihalt utcákon. Érdekes egy érzés lenne. Eltöprengve belegondoltam, hogy mit is érezhetnék akkor. És rájöttem: magányt, ürességet, kedvetlenséget. Ezt pedig nem akarom. Túl sivár lenne az élet, ha csak az én egómmal működne minden. Kell más is. Kell új, ismeretlen személy, akivel végigmehetek az utcán, hozzáérhetek, vagy elég annyi is, ha belenézhetek szemeibe. Persze ezzel szerintem az egész emberiség így lenne, mivel senki sem szereti a magányt, a kitaszítottságot.
Ma nagyon sokat elmélkedtem, nagyon sok dolgon. Kezdenek megnyílni előttem a bezárt kapuk, azok a dolgok, melyeket idáig nem értettem, csak "kémkedtem" utánuk. Ezek pedig az emberi érzések. Mit érzünk, ha megfogjuk valakinek a kezét? És hogyan reagál minderre a másik illető? Mi az ami nagyon jó ebben? Egy érintés. Egy lágy kézfogás, egymásra nézés és mosolygás. Életteli emberek mosolya. Ez hiányzik az egyénekből. A legtöbb ember csak ember, nem egyén, nem egyediség. A megszokott dolgokat végzi nap mint nap. Bár nem azt mondom ezzel, hogy az helytelen, de néha igenis ki kell bújnia a kisördögnek belőlünk, és valami szokatlant csinálni, mindig újítani, nem csak a szokásoknak élni. És ha e kettő keveredik bennünk, akkor leszünk igazán kiegyensúlyozottak és harmonikusak. Muszáj mindkettőnek jelen lennie. És ha én most ordítani akarok, hát ordítok. Nem akadályozhat engem ebben meg senki. Kész. Igen, itt pedig szóba lehetne hozni az illemet, amit szintén kis korunk óta belénk neveltek. Ez részben jó, részben nem. Rossz talán az benne, hogy nem magunk fedeztük fel ezt az egészet. Jó pedig az, hogy nem állunk az ágyra a kórházban. Ezt jó, hogy megtanultuk :)
Coca jelentkezett Máról! Egy fontos nap volt ez is az életében!
|
